A bitcoin 4200-ig esik az év végi kiárusítás után, vélik az elemzők

A népszerű tőzsdei elemző úgy gondolja, a legnagyobb kriptopénz az év hátralévő részben folytatja a lejtmenetet.

A Twitteren Bitcoin Jack néven aktív elemző kedden osztotta meg, hogy a 7880 dolláros szint kritikus támasz a napi grafikonon. Innen a visszapattanás, és az alatta zárás egyaránt lehetséges opció.

Ha a támasz elesik, BJ szerint újra tesztelve lesz a hatezer dolláros szint, amely a tavalyi évben számított jelentős árfolyamszintnek. A bitcoin ezen az árfolyamon érheti el az aljat, ahogy már megtörtént korábban is.
Persze, a másik lehetőség is bekövetkezhet, és az árfolyam 6000 alá esik. Ezzel az új célárfolyam a 4200-5200 dolláros szint közé esik.
Mikor ’18 decemberében 3100 dollárig esett a bitcoin, ez a zóna komoly ellenállásként funkcionált.

Forrás: BJ

Irány a húszezer?

Az előrejelzéshez hozzá kell tenni, hogy a bitcoin jelenleg is folytatja az augusztus végén elért 14 ezres szintről való esést. Ezzel a BTC az úgynevezett őszi kiárusítás során 47%-ot vesztett az értékéből, miután az első három negyedévben 263%-ot emelkedett.
A legtöbb elemző úgy véli, ezzel a csökkenéssel a bitcoin egyszerűen visszatér a normális árazáshoz, a túlvett állapotból. Mások viszont spekulatív buborékot sejtenek.
BJ szerint ez a medvés korrekció egyszerű tőzsdepszichológia, a piaci résztvevők akkumulációs, kapitulációs hangulatát mutatja. A bányászok is elkezdik áruba bocsátani a frissen kibocsátott bitcoinjaikat, ezzel tovább növelve az eladói nyomást. Az pedig addig fog tartani, amíg az ár 5000 alá nem ér.
Akkor már veszteségessé válna a bányászat, így magasabb árat akarnának a bányászok, a felhalmozás pedig folytatódna.

„Figyeljetek az on-chain tranzakciókra. Nem lehet elrejteni a kapitulációt. Konszolidációhoz vezet, és a nagy kiugrások az árban nagy OTC ügyletekre utalnak.”

Kapituláció most

Más piaci megfigyelők már megosztották, hogy a bányászati nehézség is esett nemrégiben.
Cole Garner kriptoelemző szerint a kisebb bányászok leállították a gépeiket, mert az alacsonyabb árfolyam mellett nem éri meg folytatni a működést. Ez a jelenség hamarosan komoly „kiárusításhoz” vezethet.
https://twitter.com/ColeGarnerBTC/status/1196607463593635840?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1196607463593635840%7Ctwgr%5E363937393b70726f64756374696f6e&ref_url=https%3A%2F%2Fbitcoinist.com%2Fbitcoin-price-to-touch-4-2k-after-q4-sell-off-analyst-calls%2F
Ezzel együtt persze a bitcoin árfolyama előnyére is változik. A befektetők mindig az alacsonyabb árakat keresik, hogy jobb pozícióban léphessenek a piacra.
Hosszú távon bikásak a kilátásaik, a BTC fundamentumai a jövő évben esedékes felezés, és a jelenlegi pénzügyi aggodalmak közepette kifejezetten erősek.

Olvastad már? Bemutatjuk: Atronocom kriptostartup

Forrás: bitcoinist.com
Kiemelt kép: leon smith

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép estétek! 🙂

Tájékoztatás : A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Az USDT megint átvette az Ethereum második helyét a dobogón

A kriptóban vannak olyan vastörvények, amikbe évek óta kapaszkodik a piac. Az egyik ilyen, hogy a Bitcoin az arany, az Ethereum pedig az ezüst, és...

47 millió dollárnyi kriptót fagyasztott be az Europol

A kriptós bűnözésről a legtöbb embernek még mindig a filmekbe illő jelenetek jutnak eszébe. Egy kapucnis hacker áttöri egy nagy tőzsde biztonsági pajzsát, és egyszerre...

Aggódhatnak a befektetők, per indul a Strategy ellen?

A kriptóban van egy ember, aki az elmúlt években a végtelen optimizmus és a "soha ne add el a bitcoinodat" filozófia arca lett. Michael Saylor....

Leépítés a BitGo-nál, az AI és a stablecoinok az új irány

A kriptóban mindig meg lehetett élni abból, ha te voltál az, aki vigyáz mások pénzére. Az intézményi letétkezelés sokáig az iparág egyik legbiztosabb, bár legunalmasabb...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.