A Binance felfüggesztette az ukrán hrivnya elfogadását

A világ egyik legnagyobb tőzsdéje, a Binance, és a vezető ukrán kriptotőzsde, a Kuna egyaránt bejelentették, hogy az ország bankjai által kibocsátott kártyákat a továbbiakban nem fogadják el.

Ennek okaként az ukrán központi bank által hozott tiltást említették meg, amelyek a jelentések szerint gondokat okoznak a hrivnyában elszámolt tranzakciók esetén.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

Az Ukrán Nemzeti Bank, az NBU korlátozásokat vezetett be a hrivnya használatára a kriptopénz-vásárlások során, így a helyi lakosok nem tudják használni a kártyáikat.

A Binance azt javasolta az érintett felhasználóinak, hogy használják a platform P2P, azaz egymás közötti kereskedési lehetőségét.

„Jelenleg a fiat tranzakciók közül nem működik sem a be-, sem a kiutalás a bankkártyák vagy egyéb fizetési szolgáltatások igénybevételével, ezek a műveletek minden ukrán kriptotőzsde esetén fel lettek függesztve.”

Michael Chobanian, a Kuna tőzsde alapítója a saját Telegram csatornáján is megerősítette a hírt, és elmondta, semmilyen hrivnya-alapú kártyát nem lehet most használni a tőzsdén, és bár lehet, hogy találnak alternatív megoldást, a lépés egyelőre teljes mértékben leállította az ukrán kártyás vásárlás lehetőségét.

Chobanian szerint a korlátozások arra irányuló próbálkozások lehetnek, hogy a hatóságok elejét vehessék a pénzmosásnak, vagy éppen az adóelkerülésnek a különböző online kaszinók közreműködésével.

Az ukrán törvényhozók nemrégiben úgy nyilatkoztak, hogy éves szinten az ilyen műveletekben érintett összeg eléri az 54 milliárd hrivnya, azaz nagyjából a másfél milliárd dolláros összértéket.

A korlátozások a kriptoadományokra is hatással lehetnek

Már tavaly szeptemberben elkezdődtek a problémák a különböző tőzsdéken a fiat pézek be- és kiutalása során.

A decemberben bejelentett korlátozások után pedig még szigorúbb ett a központi bank fellépése.

„Az NBU betiltotta a kriptotranzakciókat a pénzügyi szolgáltatók részére, és mivel minden egyes kriptotőzsde ezeken keresztül intézte a fiat váltásokat, gyakorlatilag a teljes iparágat leállították ezzel.”

Chobanian szerint a lépés nagymértékben rontja Ukrajna megítélését, amely pedig a régió egyik vezetőjének számít a kriptoiparban.

Emellett a különböző kriptopénzes adományozás esetén is gondokat okoz.

Nemrégiben több tanulmányt is publikáltak olyan elemzőcégek, mint az Elliptic vagy a Chainalysis, amelyben elmondják, tavaly február óta Ukrajnába körülbelül 212 millió dollárnyi kriptoadomány érkezett, ebből pedig 70 millió dollár közvetlenül a kormányzat kezelésében lévő címekre.

2022 áprilisának a végén az NBU havi limitet vezetett be a lakosok számára, így összesen csak 100 ezer hrivnya értékben vásárolhatnak kriptopénzt.

Ez tavalyi árfolyamon nagyjából 3400 dollárt jelentett, most viszont már csak 2700-at.

A pénzügyi szervezet egyelőre nem kommentálta, hogy az intézkedései milyen eredménnyel jártak az ország kriptopiaca számára.

zeta

Olvastad már? Zeta Broker automatikus kriptokereskedési rendszer

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Rengeteg XRP-t vontak ki a tőzsdékről, jön az áremelkedés?

Az XRP körül megint egyszerre pörög a chart és a narratíva. Ez az eszköz régi erőssége és régi kockázata egyszerre, hiszen könnyen ráépülnek a technikai...

A bitcoin, mint a szabadság eszköze, vagy mint geopolitikai fegyver?

A bitcoin körüli vita kezd túllépni az árfolyam kérdésén. Amikor egy vezető amerikai tengernagy szenátusi meghallgatáson "erődemostrációs eszközként" emlegeti, miközben Irán is ugyanannyira akarja, csak...

A Bitcoin és az Ethereum erős marad, jöhet újabb emelkedés

A Bitcoin és az Ethereum továbbra is stabil támaszt kap az egyenletes intézményi tőkeallokációtól. Az ETF-kereslet, az alacsonyabb tőkeáttétel és a javuló spot piaci részvétel...

AI agentek: forradalmat hoznak a kriptós fizetésekben?

Az AI agentek miatt a kriptó legtöbb felhasználója talán nem ember lesz. Ez nem túlzás, ma már konkrét protokollok, forgalmi adatok és egyben biztonsági figyelmeztetések...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.