A bikák kifáradtak, medvébe fordul a piac?

-

A kriptós közösségi médiában ma csend van, ahogy a kínai buzgóság alábbhagyott, és a bitcoin is kezd veszíteni a lendületéből.
5 milliárd dollárral csökkent az iparág értéke alig egy nap alatt, ahogy az altok nagyot estek, és a medvék ismét előbújtak a digitális barlangjukból.

A bitcoin hajszálon függ

A BTC egyértelműen megtorpant a 9000 dolláros szint közelében. A medvés hangulat visszatért a kripto-twitterre, és az elemzők főleg esést jósló grafikonokat rajzolnak. A kínai hátterű projektek bikái viszont egészen a hegytetőig futottak, maguk mögött hagyva a medvéket.
A napi csúcsot kétszer is elérve 9250-en, 9100 alá estek vissza, és most sincsenek sokkal fölötte.
Az ismert elemző és kereskedő Crypto Dog is felfigyelt a negatív hangokra, és egy közvélemény-kutatást indított a követői számára, természetesen az árfolyamról.

„A piacokon és a közösségi médiában tökéletes csend van. Mintha a hét elején még bikás hangulatú résztvevők elillantak volna. Olyan érzés, mintha egy nagy dump közeledne.”

1200-nál több válaszoló mellett, 60% a medvék aránya. Egy másik kereskedő, Credible Crypto szerint ez azt jelenti, a támaszok elestével akár a 8000 dolláros régiót is hamar elérhetjük.

„A 8600-8800 dollárt előbb vagy utóbb elérjük szerintem. Ha pedig megnézzük az aljakat a csárton, utána a 8000-8200 várható.”


Természetesen nem mindenki látja ilyen sötéten a dolgokat. A Financial Survivalism néven futó felhasználó egy eső éket mutatott a bitcoin grafikonján, amely hagyományosan bikás alakzat.

„A jelenlegi alakzat egy tiszta, egyértelmű eső éknek tűnik, amely a 12870 dolláros árszintet célozza meg.”


A bitcoin dominanciája 71%-on tetőzött a kiugrás idején, ez mostanra visszatért 69.6%-ra, ahogy a TradingView oldalán is láthatjuk.
Nem rossz dolog, ha az altok is raliznak, de azok is ugyanúgy visszakorrigálnak, amint elfogy a lendület.

Az altok gyengülnek

A kriptopiac teljes kapitalizációja egy nap alatt 5 milliárd dollárral esett, jelenleg 245 milliárd. Az ether 185 dollár alatt van, és úgy néz ki, hosszú menet lesz a 200 fölé történő visszakapaszkodás.
Az XRP nem biztos, hogy meg tudja tartani a 0,3-as értéket, valószínűleg ismét csökkenni fog. A Bitcoin Cash, amely a Bitmain fejlesztési hírei miatt egész héten szépen menetelt, egyelőre tartja a 290 dollárt.
Mindenesetre a piacon most több a piros, mint a zöld, és az altok vezetik a lejtmenetet. Idő kérdése csupán, hogy a bitcoin is csatlakozzon hozzájuk.
Forrás: bitcoinist.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

A Bitwise benyújtotta Ethereum ETF kérelmét

A Bitwise, az egyik vezető kriptopénz vagyonkezelő S-1 formanyomtatványt nyújtott be az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelethez egy spot alapú Ethereum ETF elindítása érdekében. Ha jóváhagyják, a...

Binance Coin (BNB) technikai elemzés 03.28.

Prémium Binance Coin (BNB) A Binance Coin (BNB) múlt heti árfolyam-emelkedése a Chaikin Money Flow (CMF) lefelé irányuló trendjével együtt medvés divergenciát hozott létre, ami potenciális árfolyam-fordulatra...

Ezek a kriptók gazdaggá tesznek ezen a bikafuttatáson

Vendégbejegyzés A Bitcoin feleződése élénk vitákat váltott ki a kriptoközösségben, és sok szakértő jelentős árfolyam-emelkedésre számít. Ezt a fejleményt alapul véve bizonyos kriptovaluták készen állnak arra, hogy...

„A Solana az új Ethereum” – Íme, miért gondolja ezt ez a vezető

A Solana (SOL) decentralizált tőzsdei (DEX) tevékenysége rekordot döntő tranzakcióvolumen-emelkedésnek volt tanúja, ami egybeesett a szélesebb kriptopénzpiaccal. Különösen a Solana heti DEX volumene meghaladta a 13,3...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!