A Bank of Thailand elindítja digitálisvaluta-projektjének próbaverzióját

A Bank of Thailand elindította CBDC-fizetési rendszerét az ország legnagyobb építőanyag-gyártó cégével.
A Bank of Thailand bejelentette, hogy megkezdte egy üzleti felhasználású, központi bank által kiadott digitális valuta (CBDC) prototípusának fejlesztését.

A bank egy hivatalos közleményben azt írta, hogy mielőtt minden vállalkozás számára kiadná a rendszert, először nagyobb cégeknél tesztelik le.
Üzleti megállapodást kötöttek a legnagyobb cement- és építőanyag-gyártó céggel, a Siam Cement Grouppal (SCG) és a thaiföldi Digital Ventures Company Limited fintech céggel, hogy próbára tegyék a rendszer első verzióját.
A projekt 2020 júliusában kezdődne és az év végéig tartana a próbakör az SCG-vel. A CBDC rendszerrel a bank hatékonyabb és gyorsabb fizetéseket, valamint rugalmasabb utalásokat tenne lehetővé a gyártók között.
A próba után a Bank of Thailand felméri a rendszer megvalósíthatóságát és azt, hogy hogyan lehetne a CBDC-t könnyen integrálni a jelenlegi vállalkozói felületeken.
A bank azt mondta, hogy a CBDC fizetési prototípus az Intathon projekt tapasztalati alapján készül, amelyet a Bank of Thailand nyolc másik pénzügyi szolgáltatóval próbált ki januárban.

Nagyobb országok is érdeklődnek a CBDC-k iránt

Továbbra is Kína a vezető ország a CBDC fejlesztés terén. Egyelőre csak pletykák keringenek róla, hogy Kína mikor vezeti be a digitális jüant, de az ország többször is hangsúlyozta a CBDC-k fontosságát, és sürgetik a projekt fejlesztését.
Nemrég a Bank of Canada közölt egy álláslehetőséget „CBDC, projektvezető” pozícióra, így lehet, hogy Kanada is beléphet a központi bankok által kiadott digitális valuták világába.
A múlt hónap során a Banque de France is sikeresen kipróbálta a digitális eurót.

Olvastad már? Az F2Pool visszautalta a félmillió dolláros ethereum tranzakciós díjat

Forrás: cointelegraph.com
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon.
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

A kriptokereskedők az IntelMarkets (INTL) felé fordulnak – a legjobb AI-alapú kereskedési platform, de miért?

Vendégbejegyzés A kriptovalutapiac vad ármozgásai jelentős lehetőségeket és ugyanakkor komoly kockázatokat is hordoznak a kereskedők számára. A legtöbb kriptokereskedő veszteségeket szenved el, míg csak kis részük...

Kyle Samani merész tippje – Felülmúlhatja a Solana az Ethereumot?

A Solana (SOL) és az Ethereum (ETH) közötti vita továbbra is meghatározza a kriptovilág diskurzusát, és még mindig nincs egyértelmű győztes. Még 2025-ben is ez a...

Bajban a Robinhood az új fogadási funkció miatt?

Massachusetts államban vihar közeleg, és a Robinhood éppen a középpontjában találta magát. Az állam vezető pénzügyi felügyeleti tisztviselője, Bill Galvin vizsgálatot indított a cég új,...

Az XRP felülteljesítette a Bitcoint és az Ethereumot 2025-ben – Vajon visszakapaszkodik a 3. helyre, miközben egy csendes kihívó közelít a top 20-hoz?

A kriptopiac 2025-ben bővelkedik meglepetésekben. Miközben sok vezető érme oldalazik vagy csökken, az XRP erőteljes növekedést mutatott. Túlszárnyalta az Ethereumot éves teljesítményben, és a Bitcoint...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.