A 2020-as CES is megnyitja az új évtizedet a szórakoztató elektronikai innovációk előtt, a showműsor egyik sztárja viszont minden bizonnyal a vadonatúj fejlesztésnek számító blokklánctelefon lesz.

A mobilüzlet nagy dobás

2020 megérkeztével a világ látszólag egy új évtizedbe lépett (ami a valóságban nem igaz), amely minden bizonnyal – az új technológiák és innovációk mellett – új veszélyeket is fel fog fedni. Ezeket pedig nem szabad alábecsülni.

A hekkerek és a kiberbűnözők mindenhol jelen vannak, a malware-ek, vírusok, és a hasonlók egyre kifinomultabbak. Ezzel párhuzamosan az internethasználók száma világszerte nagy ütemben növekszik, egyre több embert vonva be ezeknek a fenyegetéseknek a körébe.

Ez nem titok, sőt, néhány tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a felhasználók 80%-a nem érzi magát biztonságban böngészés közben, hiszen kicsi, vagy semmilyen kontrolljuk nincs az adataik fölött.

Mostanáig a biztonságtechnikai szakemberek kevés sikerrel tudták meggyőzni a hatóságokat az efféle veszélyeknek a létezéséről, vagy azok lehetséges következményeiről.

Ez az a pont, ahol a blokklánc képbe jön. Legalábbis annak a decentralizált, megváltoztathatatlan természete, amely valódi növekedést eredményez a biztonság terén. Ahogy növekszik a mobilhasználók száma, úgy növekszik a blokklánctelefon utáni igény is.

Az eddigi néhány próbálkozás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Elvéreztek vagy a megbízhatóságon, vagy egyszerűen az érdeklődés hiányán.

Ezért is várjuk a nagy dobást a CES-től, ahol bemutatásra kerül a BOB – Blok on Blok – fantázianevű blokkláncalapú mobiltelefon. A készülék a szingapúri székhelyű PundiX terméke, a cég első zászlóshajójának szánják a szektorban.

Mit kell tudni a BOB-ról?

Eredetileg XPhone néven futott, és még 2018-ban mutatták be először a Bali Blokklánc Konferencián. Az esemény után újratervezték a telefont, a lehető legnagyobb biztonsági szint eléréséhez.

Ehhez még saját operációs rendszert is fejlesztettek, a Function X OS-t. A rendszer segítségével minden hívás, üzenet, vagy bármilyen online adatforgalom decentralizált hálózaton keresztül történik.

A hálózaton minden egyes készülék egyedi csomópontként működik, azaz nincsen szükség központi szolgáltatóra. Ezzel egy egyszerű matematikai modell fog megvalósulni: minél több BOB lesz a világon, a hálózat annál decentralizáltabb és erősebb lesz.

Zac Cheah, a PundiX társalapítója és ügyvezetője elmondta, a cég célja, hogy az ügyfeleik minél jobban kézben tarthassák a saját adataikat. Az elmúlt évtized során bebizonyosodott, hogy a felhasználóknak nagyon is oda kell figyelni erre a dologra.

Még meg sem jelent, de már új dizájnt is reklámoznak hozzá

Amellett, hogy az emberek számára nyilván időbe fog telni, hogy elfogadják a decentralizált telefonhálózat ötletét, a BOB opcionálisan képes lesz a hagyományos hálózatok kezelésére is. Ehhez a rátelepített Android 9-es rendszert fogja használni, a készülék tulajdonosa tud váltani a két üzemmód között.

Jelenleg a telefon egy retro-futurisztikus kinézettel bír, és minden csomaghoz jár egy dizájnkészlet, amellyel bővíthető, testre szabható, vagy csak optikailag feltuningolható lesz a külcsín.

Amellett, hogy nyilván sokak számára kifejezetten tetszetős lesz a scifi-s, retro megjelenés, a cég szerint 3D nyomtatással gyakorlatilag bármilyen módosítással egyedivé tehetjük.

A vállalat azt is tervezi, hogy világszerte felkér formatervezőket, hogy ötleteljenek a dolgon. Így a blokklánctelefon akár 5-10 különböző, hivatalos kiegészítő-készlettel is rendelkezhet a jövőben.

A BOB január 7-étől rendelhető elő az Indiegogo oldalán. A korai megrendelők kedvezményeket is kapnak, aki pedig a saját szemével szeretné megnézni a prototípust, a nevadai Las Vegasban megteheti a 2020-as CES kiállításon.

Olvastad már? Youtube-csatornákat törtek fel hekkerek kriptós átverések reklámozására

Forrás: bitcoinist.com


Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .

Legyen szép napotok! 🙂