A Telegram nyereséges lett, 500 millió dolláros készpénzállománnyal zárja az évet

A kriptovilág kedvenc üzenetküldő alkalmazása, a Telegram, több mint egy évtizedes múködés után először vált nyereségessé, jelentette be Pavel Durov alapító és vezérigazgató hétfőn.

„Ahogy megjósoltam, a 2024-es év nagyon jól sikerült”írta Durov a Telegram csatornáján.

telegram
Forrrás: X

Az alapító, akit Franciaországban egy bűnügyi nyomozás során tartóztattak le, nem részletezte a sikerek mértékét.

Annyi azonban biztos, hogy a Telegram bevétele meghaladta az 1 milliárd dollárt, miután a prémium felhasználói előfizetések száma megháromszorozódott, elérve a 12 milliót.

Durov azt is hozzátette, hogy a Telegram 500 millió dollár készpénzállománnyal zárja az évet, amelybe nem számították bele a kriptoeszközöket.

A kriptovaluták szerepe

A kriptovaluták jelentősen hozzájárultak a Telegram bevételéhez. Az alkalmazás több száz millió dollár értékben értékesített kriptókat, beleértve a Toncoint is, amely szorosan kapcsolódik a Telegramhoz – állították a The New York Times névtelen forrásai.

A Financial Times szerint 2023-ban a Telegram közel 400 millió dollár értékű kriptovalutát tartott mérlegében.

2024 első felében ezen digitális eszközök értéke 1,3 milliárd dollárra nőtt.

Durov letartóztatása

A 2024-es év vegyes érzéseket hagyott maga után a Telegram és Pavel Durov számára, akinek vagyona meghaladja a 15 milliárd dollárt.

Az orosz származású milliárdos az egyik legnagyobb figyelmet keltő technológiai bűnügyi nyomozás középpontjában találta magát.

Augusztusban a francia hatóságok hat előzetes vádpont alapján tartóztatták le Durovot, aki Franciaországban és az Egyesült Arab Emírségekben is állampolgár.

A vád szerint ő és cége nem volt hajlandó együttműködni a hatóságokkal, amelyek gyermekek szexuális kizsákmányolásával kapcsolatos anyagok és narkotikumok kereskedelme miatt nyomoztak a Telegram platformon.

„A vezérigazgatót olyan bűncselekmények miatt vádolni, amelyeket harmadik felek követtek el az általa kezelt platformon, egy elhibázott megközelítés” – írta Durov a letartóztatása után a Telegramon.

Durov 5 millió eurós óvadék ellenében szabadult, feltétellel, hogy hetente kétszer jelentkezik a hatóságoknál, és nem hagyhatja el Franciaországot. Decemberben bíróság előtt jelent meg az országban.

Telegram moderálási erőfeszítések

Időközben a felhasználóknak titkosított üzeneteket és magánszférát ígérő üzenetküldő alkalmazás fokozta moderálási erőfeszítéseit.

A Telegram megváltoztatta szolgáltatási feltételeit, és több mint 750 szerződéses moderátorral bővítette csapatát – számolt be a The Times.

A Toncoin, a Telegramhoz kapcsolódó kriptopénz pedig a CoinGecko adatai szerint szeptember óta 22%-kal emelkedett.

Kövesd a Kriptoworld-öt a Google News-on

Olvastad már? Van-e hatalma a Federal Reserve-nek megakadályozni a Bitcoin-tartalék tervet?

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Drámaian esett a Coinbase részvényárfolyama a gyengébb eredmények miatt

A Coinbase részvényei jelentősen estek, miután a cég a vártnál gyengébb második negyedéves eredményeket közölt. A negyedéves teljes bevétel 1,5 milliárd dollár volt, ami 26%-os...

Fordulat az Egyesült Királyság kriptobefektetéseiben: újra jönnek a cETN-ek

Nagy változás jön az Egyesült Királyság kriptobefektetéseiben. Októbertől a lakossági befektetők ismét vásárolhatnak tőzsdén kereskedett kriptovaluta jegyeket (cETN-eket). Ez a döntés nagy fordulat a Financial...

Project Crypto: az USA új lépése a kriptoszabályozás felé

Paul Atkins, az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) jelenlegi elnöke új kezdeményezést jelentett be, amelynek neve „Project Crypto”. Atkins elnök szerint a „Project Crypto” egy...

NFT-k védjegyei: új jogi kihívások a digitális világban

Le lehet védetni egy non-fungible tokeneket (NFT)? A bíróságok szerint ha bonyolult módon is, de lehetséges. Régi márkavédelmi törvényeket próbálnak alkalmazni az új digitális világra. A...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.