Már 50 coin és token a CoinCashnél – most 0,99% a váltási díj!


Támogatott cikk


Új fokozatra kapcsol a 2016-ban alapított magyar fintech start-up. A jelenleg elérhető BTC, ETH, BCH és LTC kriptopénzek mellett hétfőtől további 46 altcoint vesz fel kínálatába.
Mindez azt jelenti, hogy az ügyfelek mostantól közvetlenül, előzetes bitcoinvásárlás nélkül juthatnak hozzá a kívánt tokenjeikhez. A lépéssel a változó ügyféligényeket szeretnék kielégíteni. A Kriptoworld.hu megkeresésére elárulták, hogy az utóbbi időben több kérelem is érkezett hozzájuk, amelyek mind altcoinvásárlással voltak kapcsolatosak.

“Az elmúlt időszakban számtalan megkeresést kaptunk az ügyfeleinktől, a legkülönbözőbb altcoinok váltására vonatkozóan. Sokan például azért vásárolnak nálunk Bitcoint, hogy más coinokra váltsák azokat. Ahogy eddig is, szeretnénk egyszerűbbé, gyorsabbá és könnyebbé tenni régi és új ügyfeleinknek a kriptovilág elérését, így mostantól forintért vagy euróért is közvetlenül rendelhető az 51 legfontosabb coin bármelyike”

– mondta Mogyorósi Attila, a CoinCash vezérigazgatója.
Ezekből a levelekből kiderült, hogy a bitcoinvásárlóknak gyakran csak mintegy közvetítőként van szükségük a vezető kriptopénzre. Annak nagy részét aztán a kriptotőzsdéken további altcoinokba fektetik. Egyértelmű, hogy ha a kliensek közvetlenül vásárolhatják meg azt, amit szeretnének, az pénzügyileg is jobban megéri számukra. Ebbe a közvetlenségbe természetesen az is beletartozik, hogy az összes jelenlegi és újonnan bevezetésre kerülő token forintért és elérhető a nagyközönség számára.

Jelszavuk: kripto, egyszerűen

A CoinCash mindig is arra törekedett, hogy a lehető legegyszerűbb és leggyorsabb módon tegye elérhetővé a kriptovilágot régi és új ügyfelei számára. Külön érdekesség, hogy az online utalás és ATM-en keresztül történő fizetés mellett a személyes, készpénzes számlakiegyenlítés sem jelent nekik problémát. Ezen tények nagymértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy jelenleg is hazánk kriptováltóinak élvonalába tartozik.
A „tokenpaletta” bővítése természetesen nem jelenti azt, hogy néhány lehetőséget kihúznának a listáról: a most megszokott rendszerhez hasonlóan az új altcoinok mind forintért mind pedig euróért is elérhetőek lesznek.

Akció: 0,99%-os váltási díj

A mérföldkő apropóján egy igazán jelentős akcióval készültek ügyfeleik számára:


Leírás:
Az akció időtartama alatt 0,99%-os fee-vel lehet kipróbálni az új szolgáltatást.

Akció időtartama:
2019. február 25. – 2019. április 18.

Feltételek:
1 magánszemély maximum 300.000 Ft vagy 1.000 EUR értékben válthat kedvezményesen. Az akció csak az újonnan bevezetett coinokra érvényes (BTC, ETH, BCH, LTC nem tartozik bele). Az akció csak online vásárlás esetén érvényes.


Te már váltottál valaha náluk? Ha igen, írd meg tapasztalataidat. Ha még nem próbáltad ki, írd meg nekünk, mi tart vissza. Várjuk hozzászólásodat itt, illetve közösségimédia-felületeinken.

Legfrissebb bejegyzéseink

Justin Sun Tron projektje tőzsdére megy az USA-ban

A Tron állítólag egy fordított felvásárlással készül tőzsdére lépni az SRM Entertainmenten keresztül. A Financial Times hétfői jelentése – bennfentes forrásokra hivatkozva – arról számolt be,...

Geopolitikai feszültségek kockázatkerülő hangulatot váltottak ki, de a szerkezeti bizalom továbbra is erős

A Bitcoin és az Ethereum árfolyamának legutóbbi visszaesése – éles korábbi emelkedés után – klasszikus kockázatkerülő reakcióként értelmezhető, amelyet az Izrael által Irán ellen végrehajtott...

Kritika zúdul a Pi Network új .pi domain aukciós frissítésére

A Pi Network legújabb bejelentése a .pi domain aukcióval kapcsolatban kritikákat váltott ki a felhasználókból. Bár a Pi Core Team bemutatott egy új alkalmazást a...

A Bitget csatlakozott az UNICEF Game Changers Koalícióhoz – 2025-ben 300.000 ember kap blokklánc-oktatást

A vezető kriptotőzsde, a Bitget, valamint az UNICEF Luxemburg partnerségre léptek, hogy digitális és technológiai készségeket nyújtsanak lányok számára. A Bitget, a vezető kriptotőzsde és Web3-vállalat...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.