A Houston Rockets meccsén bemutatták a Bitcoin Cash-bányászást

December 27-én a Houston Rockets mérkőzött meg a Boston Celtist csapatával. A meccs félidejében két sportoló vett részt az Antpool Red Planet Race nevű versenyén. A résztvevők egy játékon belül, a kosárpályán „bányásztak” bitcoin casht (BCH) egy 300 dolláros BCH-nyeremény fejében.

Olvastad már? 6 tipp: hogyan kell tőzsdén kereskedni?

A Houston Rockets rajongók ízelítőt kaphattak a bitcoin cash-ből

A játék a média számára is bemutatta a technológiát. Az Antpool nevű bányászvállalat felállított egy standot a mérkőzés helyszínén, ahol a blokklánc és a digitális pénznemek előnyeit ismerhették meg a résztvevők.

A Bitmain még szeptemberben jelentette be, hogy szponzorálni fogja Houston Rockets csapatot, illetve akkoriban a Kriptoworld is beszámolt róla, hogy egy több mint 500 millió dolláros befektetést ígértek a texasi gazdaságba.

A bitcoin cash követői kellemesen meglepődhetnek majd a BCH-logók mennyiségén, ha januárban ellátogatnak a Toyota Centerbe. Akkortájt jelentették be ugyanis, hogy a hónap második hetében az Antpool egy bemutatót rendez a japán autógyártóról elnevezett sportcsarnokban. Úgy tűnik azonban, hogy kiállítássorozatuk hamarabb megkezdődött.

Az program bejelentésekor Li Haijiao, az Antpool tengerentúli tevékenységekért felelős igazgatója azt nyilatkozta, hogy a kiállítás keretén belül bemutatják a látogatók számára a kriptopénzek forradalmi újdonságait.

Profi sportberkekben a Houston Rockets legendásnak számít. Nem is találhattunk volna az amerikai terjeszkedésünknek jobb löketet adó intézkedést, mint a nagy múltú csapattal való társulást, amely nem mellesleg a legnépszerűbb kosárlabdacsapat Kínában” – magyarázta Li.

Az Antpool Red Planet Race versenye

A Rockets vs. Celtics mérkőzés félidejében két versenyző bitcoin casht „bányászott” a küzdőtéren. A félidő kezdetén a Beastie Boys „Intergalactic” című számára versenyeztek, miközben a kivetítőn egy hatalmas bitcoint „bányásztak”.

Ezután a bemondó elmagyarázta a verseny szabályait. A két résztvevő két utalásért versenyzett miközben az Antpool rendszerén, a bitcoin cash láncán „bányásztak”.

A verseny kevesebb mint 45 másodpercig tartott és az „űrkadétok” egyike 300 dollárnyi BCH-val térhetett haza. A bitcoin cash rajnogói igencsak követték az eseményeket olyan fórumokon, mint a reddit /r/btc aloldala.

A BCH után a litecoin szimbólumai is megjelennek majd december 29-én a Toyota Center stadionban, miután a Litecoin alapítvány leszerződött  az UFC-vel (Ultimate Figthing Championship). Ezek az intézkedések a kriptohívek szerint tovább terjesztik majd a kriptopénzek hírét.

A Bitmain BCH-megszállottsága nem véletlen. A CCN még augusztusban számolt be arról, hogy a bányászóriás 600 millió dollárt fektetett bitcoin cashbe, amelynek árfolyama azóta jelentősen csökkent.

Forrás: news.bitcoin.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon és az Instagramon. Legyen szép napod!

2 HOZZÁSZÓLÁS

Hozzászólások lezárva.

Legfrissebb bejegyzéseink

Az SEC harmadszor is késlelteti a HBAR és DOT ETF-ek döntését

Az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete (SEC) ismét szünetet tart két altcoin ETF-kérelemnél: a Canary Hedera (HBAR) ETF és a Grayscale Polkadot (DOT) ETF ügyében....

Újabb lépés az eszköztokenizációban: A Fidelity bemutatta az FDIT-t

A Fidelity Asset Management bemutatta kincstári pénzpiaci alapjának blokklánc-verzióját közvetlenül az Ethereum hálózaton. Az új termék, a Fidelity Digital Interest Token (FDIT), már több mint...

Ez lehet az utolsó hónap, hogy olcsón vegyél XRP-t: figyelmeztet a kriptoalapító

Mivel az XRP hetek óta medvés pályán mozog, az elemzők most arra figyelmeztetnek, hogy ez lehet az utolsó lehetőség az XRP viszonylag alacsony értékeltségen való...

Túl korai lenne temetni a bull marketet? A Bitcoin még nem érte el a csúcsot

A vita arról, hogy a Bitcoin legutóbbi csúcsai a jelenlegi ciklus végét jelentették-e, egyre hangosabb, de a piaci szakértők szerint a bizonyítékok erősen az ellenkezőjére...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.