Elszökött a rendőrség elől a Binance egyik vezetőségi tagja

A nigériai kormány együttműködik az Interpollal és a kenyai rendőséggel, hogy a szökésben lévő Nadeem Arjarwalla mihamarabb kézre kerüljön.

Arjarwalla korábban lett letartóztatva egy másik tisztviselővel együtt, Nigériában, de később megszökött az őrizetből, és Kenyába menekült.

A nigériai rendőrség követni tudta a nyomait, és tudják, hogy Kenyába szökött, viszont mióta az országba érkezett, eltűnt a hatóságok szeme elől, jelenleg sem tudják, hogy hol tartózkodik.

- Advertisement -

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A nigériai rendőrség így együttműködésbe kezdett a kenyai hatóságokkal, valamint az Interpol embereivel, hogy elkapják, és vissza tudják vinni Nigériába.

A Binance tőzsdét idén februárban vádolták meg Nigériában, hogy manipulálják az ország valutáját, a nairát, és a tőzsde ekkor küldte oda két tisztviselőjét.

Nadeem Arjarwalla és Tigran Gambaryan találkozott a kormányzat képviselőivel, ezután viszont a rendőrség letartóztatta őket.

Az ország pénzügyi hatósága, az EFCC nyomozást indított a tőzsde, és a két megjelent tisztviselő ellen, több rendbeli pénzmosással vádolva őket.

Arjarwalla viszont március 22-én megszökött az őrizetből, és repülőn elhagyta az országot.

A sajtóhírek alapján Anjarwalla a Middle East Airline gépén tudott elmenekülni, de, hogy hogyan azt nem lehet tudni, mivel az angol útlevelét lefoglalták a nigériai hatóságok.

A rendőrök szerint a tisztviselő egy másik kenyai útlevéllel utazott, ezt az információt adta számukra a repülőtéri személyzet, és most azt próbálják kideríteni, hogy ezt hogyan szerezte, mivel a letartóztatásakor nem rendelkezett ilyen dokumentummal.

Tigran Gambaryan időközben felmentést kapott a vádak alól, és néhány héttel a letartóztatás után szabadon is engedték.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


Gambaryan felesége petíciót indított, amely már több ezer aláírást kapott, hogy a tisztviselő visszakerüljön az Egyesült Államokba, de a bíróság erről a kérdésről még nem döntött, várhatóan április 19-én fognak választ adni.

A Binance március ötödikén jelentette be, hogy felfüggesztik a naira támogatását, és a továbbiakban nem lehet tranzakciókat végezni ezen a valutapáron.

Előtt, februárban már elmondták, hogy a peer-to-peer piacterükön is kivezetik a naira párokat.

A Nigériai Központi Bank kormányzója február végén vádolta meg az országban működő kriptotőzsdéket azzal, hogy illegális pénzkezelést végeznek, és a Binance tőzsdét külön kiemelte, hogy nagymértékben részt vesz a gyanús pénzmozgásokban.

Kövesd a Kriptoworld-öt a Google News-on

Olvastad már? Kriptogyémántok csiszolatlanul: Az altcoinok amelyek 500%-os hozamot ígérnek

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Fokozatosan újra elérhetővé válik a Binance-en a kiutalás

A Binance a rekordméretű, mintegy 6,3 milliárd dolláros kriptolopás után november 1-jén megkezdte a kiutalások fokozatos visszaállítását. A tőzsde szerint az érintett eszközök 95 százalékát...

A bitcoin árfolyama újra a 78.000 dollárt célozza

A bitcoin a rekordméretű Binance-incidens után lassan stabilizálódik, és ismét a 78.000 dolláros szintet támadja. A piac azonban továbbra is sérülékeny, miközben az altcoinok többsége...

Ügyféladatok is kiszivárogtak a Chainalysist ért kibertámadásban

A Chainalysis belső rendszereit érintő kibertámadásban ügyfélazonosító adatok kerültek illetéktelen kézbe. A vállalat szerint a támadó mesterséges intelligenciára épülő, részben automatizált módszereket is alkalmazott. Nevek és...

A Stellar bekerült a MetaMask alapértelmezett hálózatai közé

A MetaMask október 29-én a saját alapértelmezett hálózatai közé tette a Stellart, a mobilalkalmazásban és a böngésző-kiterjesztésben is. A jogosult, több hálózatot kezelő számlák automatikusan...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.