Montenegróban kiengedték a börtönből Do Kwont, a bedőlt Terra alapítóját

A montenegrói Legfelsőbb Bíróság szabadlábra helyezte Do Kwont, de egyelőre nem lett eldöntve, hogy az USA, vagy Dél-Korea számára adatják-e ki.

A Bloomberg értesülései szerint Kwon március 23-án lett kiengedve.

A Legfelsőbb Bíróság rendelte el a kiadatás leállítását, amelyet korábban egy alacsonyabb rendű eljárás során kezdeményeztek a hatóságok.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A bedőlt Terra ökoszisztéma alapítója mind Dél-Koreában, mind az USA-ban több csalási váddal kellene, hogy szembenézzen, miután az általa alapított Terraform Labs bedőlt, és a becslések szerint körülbelül 60 milliárd dollárnyi kárt okozott a felhasználóknak, még 2022-ben.

Darko Vukcevic, a Kwont felügyelő börtön igazgatója megosztotta a sajtóval az okot, hogy Kwon miért lett kiengedve.

„A rendőrség eredetileg azért állította elő Kwont, mert hamisított dokumentumokkal próbált utazni. Az azért járó büntetés ideje letelt, így szabadlábra helyeztük. Külföldi állampolgárként, papírok nélkül nagy mozgástere nincsen, egy speciálisan a külföldiek ügyeinek intézésre létrehozott rendőri egység felügyelete alá került, a továbbiakban ők az illetékesek.”

Kwon elengedését is a Legfelsőbb Bíróság rendelte el, miközben a lehetőségeket vizsgálját, hogy melyik országnak adják ki.

Dél-Koreában Kwon enyhébb büntetésre számíthat, az USA esetében az ügyészség viszont a teljes TerraUSD összeomlást, a 40 milliárd dollárnyi kárt Kwon nyakába akarják varrni.

Goran Rodic, Kwon ügyvédje szintén megerősítette, hogy az ügyfelét szabadlábra helyezték Montenegróban, és elmondta, az útlevelét a hatóságok visszatartják, hogy ne tudja elhagyni az országot.

A hétvégén Kwont egy külföldieknek fenntartott helyszínre vitték, és Rodic elmondása alapján amíg a bíróság az ügyét vitatja, addig Kwon szabadon mozoghat az országban.

Forrás: Whynotpump

A Legfelsőbb Bíróság azután döntött így, hogy a Dél-Korea által indított kiadatási eljárásban több hibát is találtak, így komolyabban vizsgálódni kezdtek, hogy melyik országnak adják ki Kwont. egyelőre nem lehet tudni, hogy a vizsgálatok mikor zárulnak le, mikor születik döntés.

Amennyiben mégis kiadatják, akkor Kwon több rendbeli csalás vádjával kell, hogy szembenézzen.


A precíziós kereskedés itt kezdődik, Útmutató a TradingView sikeres használatához!

Montenegróban 2023 márciusában tartóztatták le Kwon, miután hamis útlevéllel próbált repülőre szállni, hogy elhagyja az országot, a kiadatása ügyében pedig még azóta sem született meg a végső döntés.

Olvastad már? Az XRP valós értéke alulértékelt, mégis egy emelkedő előértékesített érme 2024-ben meg fogja előzni

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Justin Sun Tron projektje tőzsdére megy az USA-ban

A Tron állítólag egy fordított felvásárlással készül tőzsdére lépni az SRM Entertainmenten keresztül. A Financial Times hétfői jelentése – bennfentes forrásokra hivatkozva – arról számolt be,...

Geopolitikai feszültségek kockázatkerülő hangulatot váltottak ki, de a szerkezeti bizalom továbbra is erős

A Bitcoin és az Ethereum árfolyamának legutóbbi visszaesése – éles korábbi emelkedés után – klasszikus kockázatkerülő reakcióként értelmezhető, amelyet az Izrael által Irán ellen végrehajtott...

Kritika zúdul a Pi Network új .pi domain aukciós frissítésére

A Pi Network legújabb bejelentése a .pi domain aukcióval kapcsolatban kritikákat váltott ki a felhasználókból. Bár a Pi Core Team bemutatott egy új alkalmazást a...

A Bitget csatlakozott az UNICEF Game Changers Koalícióhoz – 2025-ben 300.000 ember kap blokklánc-oktatást

A vezető kriptotőzsde, a Bitget, valamint az UNICEF Luxemburg partnerségre léptek, hogy digitális és technológiai készségeket nyújtsanak lányok számára. A Bitget, a vezető kriptotőzsde és Web3-vállalat...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.