A Nasdaq megerősítette, hogy 2019 második felében elindul a bitcoin határidős tőzsde

A Nasdaq, a világ második legnagyobb tőzsdéje megerősítette, hogy 2019 második felében indítanák a Bitcoin határidős piacokat az angol The Express bulvárlap szerint.

Olvastad már?  A SEC nem tud bizonyítani 

 

Ahogy korábban kiderült, két belső forrás már nyilvánosságra hozta a Bloomberg számára a Nasdaq terveit.

Josep Christinat a Nasdaq médiacsapatának korábbi alelnöke tisztázta, hogy a határidős piacok nyitása az Amerikai Határidős Árutőzsde Bizottság (CFTC) megerősítésére várakozik. Christinat szerint már elég munkát és időt fektettek be, hogy megkapják az elbírálást.

Christinat azt nyilatkozta a The Expressnek, hogy a tőzsde már évek óta szemez a kriptopiaccal és 2018 nagy részét a határidős piacok megnyitására szentelték.

Továbbá azt is hozzátette:

 

„Nagyon sok pénz és energiát fektettük ebbe és már nagyon régóta meg akarjuk csinálni, már jóval azelőtt, hogy összedőltek volna a kriptopiacok, ez viszont nem lesz hatással a folyamatra. Mindenképpen meg fogjuk ezt csinálni.”

Christinat nem erősítette meg az interjúban, hogy a piacok készpénz vagy egyéb alapúak lesznek-e (mint pl. Bitcoinban hagyományos fiat pénznekem helyett)

2017 decemberében már elindultak a készpénz alapú bitcoin határidős piacok a CBOE és CME Groupnál, az első Bitcoin alapú határidős piac 2019 januárjában indulna a Bakkt-nál a New York Tőzsde (NYSE) és a Nemzetközi Tőzsde (ICE) által.

Vegyél részt promóciós játékunkban, és vidd el a több mint 20.000 forint összértékű nyeremények egyikét!

A Nasdaq először 2017 novemberében jelezte, hogy 2018 közepén szerette volna elindítani a saját piacát, de halasztották az időpontot, hogy tovább dolgozzanak rajta.

A Nasdaq-é lenne az első „átlátható, szabályozott és megfigyelt” digitális vagyon piaca, melyet nemrég bejelentett partnerével, az amerikai VanEck-el indítana.

A VanEck ezen felül a SEC döntésére vár, hogy elindíthassa az első Bitcoin ETF-et (tőzsdén kereskedett alap) üzleti társával, a blokklánc szoftver és pénzügy szolgáltatásokkal foglalkozó céggel, a SolidX-el.

Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon és az Instagramon. Legyen szép estéd!

Ha tetszenek a posztok és az oldalam, illetve szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt megteheted:

BTC: 37Vhz41ZecsMqmDkCntAmY8JUsu6Jp32DC

LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE

ETH: 0x7A653baD688C5c09C2D8A4A1eb39C1505e48CaCd

KÖSZÖNÖM!

4 HOZZÁSZÓLÁS

Hozzászólások lezárva.

Legfrissebb bejegyzéseink

Tether-audit: évekig várt rá a kriptopiac, most elkészült, de van egy komoly bökkenő

A világ legnagyobb stablecoin-kibocsátója évek óta abban a furcsa helyzetben van, hogy szinte mindenki használja a tokenjét, miközben a tartalékairól és pénzügyi helyzetéről szóló vita...

Chainlink árfolyam: újabb emelkedési esély nyílhat

A Chainlink (LINK) előtt újra megnyílhat az út egy komolyabb emelkedés felé: miközben az árfolyam továbbra is jóval a korábbi csúcsok alatt mozog, több on-chain...

Trezor-adatszivárgás: 13.689 ügyfél adatai kerülhettek illetéktelen kezekbe

A kriptobiztonságról szóló hírekben az elmúlt hetekben legtöbbször a kulcsokról, készülékekről és technikai sebezhetőségekről volt szó, a Trezor mostani esete viszont ismét megmutatja, hogy a...

Elmaradt a kriptofizetések forradalma: az európai cégek mindössze 0,2 százaléka fogad el kriptót

A kriptó világában évek óta tartja magát az a narratíva, hogy a fizetések jövője a blokkláncon van, és hamarosan mindenhol kriptóval fogunk fizetni, a kávéért,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.