Svédországban újabb bitcoin-bányát nyit a Hive

A Hive Digital Technologies, a kriptopénzbányászat területén működő vállalat, Svédországban bővíti globális jelenlétét.

A cég nemrégiben bejelentette, hogy területi szerződést kötött a svédországi Bodenben található egy adatközpont tulajdonjogának átvételéről.


 


Ez az ingatlan közel helyezkedik el a vállalat már meglévő svédországi adatközpontjához.

A Hive tervei között szerepel az új létesítmény fejlesztése és az előreláthatóan hamarosan érkező ASIC géppark befogadása, amely a bitcoin termelésüket fogja növelni.

Johanna Thornblad, a Hive svédországi elnöke kiemelte:

Az új adatközpont lehetővé teszi a cégnek a regionális jelenlétének növekedését, miközben tovább erősíti elkötelezettségét az ESG, azaz környezetvédelmi, társadalmi és irányítási szempontok, valamint az energetikai hatékonyság iránt.

A Hive továbbra is zöld energiát használ az olyan digitális eszközök, mint a bitcoin bányászatához.

A vállalat 2023 elején hivatalos nevéből eltávolította a „blockchain” kifejezést, hangsúlyozva, hogy a tevékenységi körét kibővíti a mesterséges intelligenciára, felhőszámításra és grafikus feldolgozóegységekre, a videókártyákra is.

A Hive azt tervezi, hogy 38.000 Nvidia GPU-ját felhasználva kis- és középvállalkozásoknak kínál hatékony alternatívát a nagy felhőszolgáltatókhoz képest.

A cégvezetés szerint a mesterséges intelligencia felé való elmozdulás nem jelenti a bitcoin és a kriptopénzbányászatban való részvételüket csökkentését.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


A Hive még mindig szorosan kapcsolódik ezekhez, és úgy véli, hogy a „blokklánc és az MI együtt tudnak működni”, és továbbra is a web3 aktív résztvevője akar maradni a cég.

A Hive tavaly szeptemberben részt vett a Digital Power Network (DPN) indításában, amely egy a Digitális Kereskedelmi Kamara által támogatott koalíció, hogy hangsúlyozza a prrof of work, a PoW bányászat fontosságát.

Olvastad már? A Binance új vezérigazgatója találkozott Khabib-al és Ronaldoval

Forrás: cointelegraph.com

Kiemelt kép

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Egyetlen hír elég volt – és a piac teljesen irányt váltott

Néhány nappal ezelőtt még úgy tűnt, hogy a feszültség tovább eszkalálódik a Közel-Keleten, és a piacok ennek megfelelően reagáltak is, különösen az energiaárak, amelyek szinte...

Rekord szintre nőttek a kriptós csalások – és ez többet mond a piacról, mint hinnéd

Az elmúlt években a kriptóról szóló beszélgetések többsége az ár körül forgott, miközben egy sokkal csendesebb, de annál súlyosabb probléma lassan a háttérben épült fel,...

Amikor a gazdasági történet megreped, a Bitcoin hangja felerősödik

Az elmúlt időszakban ismét egyre gyakrabban kerül elő a Bitcoin mint „valódi pénz” gondolata, amit Robert Kiyosaki is újra hangsúlyozott, amikor a bitcoint az arannyal...

A Bitcoin-bányászat átalakul: az AI átírja a piacot

A Bitcoin-bányászat csendben új irányt vett. Ami korábban kísérletnek tűnt, az most egyre inkább egy mélyebb átalakulás kezdete. Egy iparág új alapokra helyezi magát Az elmúlt hetekben...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.