Az FBI buktatta le a kriptocsalókat

Az FBI november 28-án letartóztatta a dallasi székhelyű AriseBank vezérigazgatóját, a Dallas News jelentése szerint. A letartóztatás azon vád alapján történt, hogy a cég vezérigazgatója, Jared Rice több száz befektetőt vert át több mint 4 millió dollár értékben.

Olvastad már? A SEC elnöke tisztázta: a közeljövőben nem fogadnak el Bitcoin ETF-et 

 

A jelentés szerint Rice egy kriptopénzes ponzi csalással csalta ki pénzt befektetőitől, államilag fedezett számlákat és VISA által jóváhagyott bankkártyákat ígérve.

Megkérdőjelezhető múlt

Nem ez az első eset, hogy Rice szembe került a törvénnyel. Idén Rice, társalapítójával Stanley Forddal egy polgári per vádlottjai voltak melyet az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet Forth Worth-i irodája kezdeményezett.

Forrás: twitter.com

Nem sokkal ezután a texasi bankolási osztály elrendelte az AriseCoin jogsértő működésének azonnali beszüntetését.

Az őrizetbe vétel után Rice-ot hat vádpont alapján ítélték el, melyből három értékpapírokkal, másik három pedig banki utalásokkal kapcsolatos csalásokkal volt összefüggésben.

A november 28-án nyilvánosságra hozott bírósági dokumentumok alapján, Rice hazudott a befektetőinek, akiknek az FDIC (Állami Bankbetétbiztosítási Bizottság) által biztosított számlákat és szolgáltatásokat ígért.

Hamisan állította, hogy cég ICO-ja több mint 600 millió dollárt gyűjtött össze pár hét alatt. A befektetők bedőltek a csalásnak és AriseCoint vásároltak olyan kriptovalutákkal, mint a bitcoin, ethereum és litecoin.

Rice azt híresztelte, hogy az AriseBank a „világ első decentralizált bankolási platformja”melynek az AriseCoin az alapértelmezett kriptovalutája.

Valóban viszont az AriseBank nem rendelkezett a megfelelő jogi engedélyekkel, hogy banki tevékenységet folytasson Texasban. Továbbá a bank nem volt FDIC által biztosítva és a VISA-val sem volt semmilyen kapcsolata.

Mialatt Rice egy biztató online képet alakított ki az AriseBank-ról gyakori sajtónyilatkozatokkal és a projekt közösségi elérésének javításával, a színfalak mögött csendben olyan személyes célokra használta fel befektetői pénzét, mint szállodai tartózkodás, éttermek, ruházat és egy családjogi ügyvéd. Rice akár 120 év börtönbüntetést is kaphat a hat vádpont alapján.

Erin Nealy Cox, észak-texaszi ügyész szerint:

„Elhivatottak vagyunk, minden kriptopénzzel kapcsolatos jogszabály betartatását illetően. Az Észak Texasi osztály nem tolerálja ezeket a botrányos szintű online vagy offline becsapásokat.”
Megfelelő szabályozás nélkül a kriptopénzszférában, a csalók továbbra is ki fogják tudni zsigerelni az ártatlan befektetőket, ezzel folyamatosan veszélybe sodorva vagyonukat.

 

A BTCManager 2018. október 22-én már megírta, hogy az amerikai SEC egy 2.5 millió dolláros büntetést szabott ki egy kriptopénzponzi-csalónak, amiért hamis üzleti jelentéseket adott ki befektetőinek arról hogy, mennyi hasznot termel New York-i cége.

 

Forrás: btcmanager.com

 

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Twitteren. Legyen szép napod!

Ha tetszenek a posztok és az oldalam, illetve szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt megteheted:

BTC: 37Vhz41ZecsMqmDkCntAmY8JUsu6Jp32DC

LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE

ETH: 0x7A653baD688C5c09C2D8A4A1eb39C1505e48CaCd

KÖSZÖNÖM!

2 HOZZÁSZÓLÁS

Hozzászólások lezárva.

Legfrissebb bejegyzéseink

Az Ethereum árfolyama drámai fordulóponton

Az Ethereum (ETH) ismét a kriptopiac középpontjába került, ahogy az árfolyam a 4200 dolláros szint körül mozog. A veterán kereskedő, Matthew Dixon több lehetséges forgatókönyvet...

Az új elnökkel új hozzáállás is tapasztalható az SEC-nél a kriptovalutákkal kapcsolatban

Az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) elnöke, Paul Atkins szerint csak kevés kriptovaluta számít értékpapírnak. Ez része annak, hogy az ügynökség újragondolja, mit tekint értékpapírnak...

Az Ethereum bikák visszatértek: újabb növekedés jöhet a piacon

Az Ethereum az elmúlt héten többször is erősödött. Az árfolyam közel került a 4891 dolláros csúcshoz. Az emelkedő lendület azonban nem tudott kitartani. Az eszköz tovább...

A kriptopiac 107 milliárdot veszített – szeptemberben jöhet az altcoin szezon?

A kriptopiac 107 milliárd dollárral zsugorodott, miközben a Bitcoin 113.461 dollárra esett vissza, és most a 112.526 dolláros kulcstámasz felé tart. A hirtelen eladási hullámot...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.