Megcélozza a japán piacot az Avalanche

-

A japán Loyalty Marketing közel 100 millió ügyféllel rendelkezik, és a cég most partnerségre lépett az Ava Labs csapatával, akik az Avalanche blokkláncot fejlesztik.

A marketing cég csapata rengeteg hűségprogramot bonyolít az országban, és a tervek alapján a helyi alhálózaton akár a 10 milliós nagyságrendű tranzakciószámot is elérhetik.


Kriptovalutát vennél vagy eladnál? Próbáld ki a CoinCharlie-t, Magyarország legújabb kriptováltóját!


Nick Mussalem, az Ava Labs termékfejlesztési igazgatója a Dél-Koreában zajló, Korea Blockchain Week rendezvényen adott interjút, amelyben számos témát érintettek, többek között a PlayThink blokklánc-szolgáltatóval, valamint a Loyalty Marketing csapatával indított kezdeményezéseket is.

Ennek során került szóba az, hogy közel 100 millió felhasználót tudnának becsábítani a web3 területére.

A cég azt is elmondta, hogy nagyjából 10 millió kibocsátott NFT-t várnak az első körben, amely szintén a felhasználók megismertetését célozza a blokklánccal.

A Loyalty Marketing 280 ezer üzlettel áll kapcsolatban Japánban, és nagyjából 112 millió felhasználójuk van, azaz a szigetország lakosságának a közel 90%-a.

„Ezzel az együttműködéssel az a célunk, hogy a teljes ügyfélkört be tudjuk csábítani a web3 területére. Először a teljes rendszert átköltöztetjük egy alhálózatra az Avalanche infrastruktúráján belül. Ez a folyamat persze több részletben fog majd lezajlani.

Mussallem elmondta, két fő területen is nagy előnyökkel tud szolgálni a blokklánc, amelyek miatt a vállalati szektorban is van értelme foglalkozni a kérdéssel.

Az üzletek, vállalkozások számára a személyre szabhatóság jelent nagy előnyt, míg a felhasználóknak a jobb ügyfél-élmény jelent előnyt.

Ahogyan Mussallem megfogalmazza, az alhálózaton futó kriptoeszközök nagyon könnyen hozzáigazíthatók az elvárásokhoz, és ez azért fontos, mert így a cégek, amelyek be akarnak kapcsolódni a rendszerbe, nem kell, hogy bonyolult adathálózatokkal dolgozzanak.

A blokkláncos kriptókat, főleg az alhálózaton működőket pontosan olyanra lehet felépíteni, amilyenre a vállalatoknak szüksége van.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


A felhasználók, a vásárlók részéről az ügyfél-élmény fokozása a legfőbb ajánlat, és a blokklánccal valami érdekesebbet tudnak nekik nyújtani, mint egyszerűen csak hűségpontokat.

Az egyik legfőbb érv, amelyet Mussallem is megerősített, az az, hogy a vásárlók valódi rendelkezést kapnak a hűségpontjaik fölött, tulajdonjogot a kriptoeszközeik esetében, és ezeket számos különböző típusú üzletben, szolgáltatónál tudják elkölteni.


Olvastad már? A Tornado Cash társalapítója ártatlannak vallja magát

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Az elemző két forgatókönyvet azonosít a Bitcoin számára

A kriptoelemző Crypto Jebb egy jelentős chartmintát azonosított a Bitcoin esetében, amely potenciálisan 75.000 dollárig repítheti az árfolyamát. Az elemző optimista hozzáállása Egy friss videóban Jebb...

Hogyan változtatja meg a blokklánc-technológia a szerencsejáték-ipart?

A blokklánc technológia egy innovatív, új megoldás a fizetésekre a szerencsejáték-iparban. A blockchain alkalmazása elsősorban az átláthatóságot, valamint a tisztességes és biztonságos fizetéseket segíti elő. De...

5 forró altcoin a májusi 33-szoros emelkedéshez

Vendégbejegyzés Lendületben van a kriptopiac, és a 2024-es bikafutás kezdetével a befektetők keresik a következő nagy nyerteseket. Ebben a cikkben három alternatív altcoint azonosítunk, amelyek várhatóan...

Donald Trump kiáll a kriptovaluták mellett az amerikai elnökválasztási versenyben Joe Biden ellen

A kriptoháború az amerikai választásokon elkezdődött, és a két elnökjelölt megpróbálja kihasználni a trillió dolláros iparágat, hogy megnyerje az elnökválasztási versenyt. A közelmúltban a Bitcoin...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!