Újabb fordulat jöhet a Ripple és a SEC ügyében

Nemrégiben bírósági döntés született az Ripple XRP tokenekről, amely alapján a tokenek nem számítanak értékpapírnak, amennyiben lakossági ügyfelek számára értékesítik azokat.

A SEC elmondta, fellebbezni kíván a döntés ellen, mivel elmondásuk alapján ez a döntés szembemegy néhány alapvető szabállyal, amelyek az értékpapírokat, mint eszközosztályt érintik, köztük a Howey teszttel.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Ez utóbbi alapján döntik el az amerikai hatóságok, hogy egy-egy pénzeszköz befektetési szerződésnek, azaz értékpapírnak számít-e.

A SEC ráadásul a Terraform Labs elleni ügyben is érintett ennek a döntésnek a következtében.

A Terraform, és az alapítója, Do Kwon elleni pert több milliárd dolláros kárt okozó, állítólagos értékpapír-csalás miatt indították.

Az alperesek július 21-én adtak be egy kérvényt, hogy a bíróság ejtse az ügyüket, és pont a Ripple ügyében hozott döntésre hivatkoztak, amelyek alapján a tokenek nem számítanak értékpapírnak.

A SEC szerint, ha ez a döntés precedenst teremt, annak messze ható következményei lehetnek. Ráadásul a Terraform esetén nem is ilyen egyértelmű a helyzet.

„A védelem állításaival ellentétesen a Ripple ügyében hozott döntés pontosan, hogy a SEC állításait támasztja alá, és a védelem érveit teszi semmissé. A kérdéses döntés a Ripple ügyében hibás lehet, és ebben az ügyben nem szabadna követni azt. A SEC minden lehetséges módot meg fog ragadni, hogy fellebbezni tudjon, és keresztül tudja vinni az akaratát.”

A SEC elnöke, Gary Gensler alig pár nappal ezelőtt osztotta meg a nyilvánossággal, hogy eléggé csalódott az XRP tokenek ügyében hozott legújabb határozat miatt.

A Yahoo Finance hasábjain megjelent interjúban elmondta, a SEC továbbra is aktívan foglalkozik ezzel az üggyel.

„Örülünk, hogy a bíróság szerint egy token értékpapírnak számít, ha intézményi befektetőknek adják el, viszont csalódott vagyok, hogy ugyanez már nem vonatkozik a lakossági értékesítésre. Egyelőre még további kiértékelésre van szükségünk, hogy tisztába kerüljünk a dolgokkal.”

Ugyanazon a napon Gensler a National Press Club egyik rendezvényén is feltűnt, ahol a mesterséges intelligenciáról beszélt, és a neki feltett kérdések között felmerült, hogy vajon szerinte a bíróság által hozott döntés az XRP ügyében rávilágít-e arra, hogy ideje lenne egyértelmű szabályokat hozni a kriptoipar számára?

Ahogyan eddig is, Gensler ezúttal sem adott egyenes választ erre a kérdésre.

Olvastad már? A Bitcoin eléri a másfél millió dolláros árat?

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Az Ethereum árfolyama drámai fordulóponton

Az Ethereum (ETH) ismét a kriptopiac középpontjába került, ahogy az árfolyam a 4200 dolláros szint körül mozog. A veterán kereskedő, Matthew Dixon több lehetséges forgatókönyvet...

Az új elnökkel új hozzáállás is tapasztalható az SEC-nél a kriptovalutákkal kapcsolatban

Az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) elnöke, Paul Atkins szerint csak kevés kriptovaluta számít értékpapírnak. Ez része annak, hogy az ügynökség újragondolja, mit tekint értékpapírnak...

Az Ethereum bikák visszatértek: újabb növekedés jöhet a piacon

Az Ethereum az elmúlt héten többször is erősödött. Az árfolyam közel került a 4891 dolláros csúcshoz. Az emelkedő lendület azonban nem tudott kitartani. Az eszköz tovább...

A kriptopiac 107 milliárdot veszített – szeptemberben jöhet az altcoin szezon?

A kriptopiac 107 milliárd dollárral zsugorodott, miközben a Bitcoin 113.461 dollárra esett vissza, és most a 112.526 dolláros kulcstámasz felé tart. A hirtelen eladási hullámot...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.