Az ausztrál hatóságok visszavonták az FTX működési engedélyét

Az ausztrál értékpapír-felügyeleti hatóság, az ASIC megszüntette az FTX engedélyeit, így a tőzsde helyi leányvállalata már csak nagyon korlátozott mértékben működhet.

Erre főleg azért van szükség, hogy az üzletág teljes mértékben felszámolható legyen, és az ügyfelek megkapják a lehetséges kompenzációt.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Az Egyesült Államokban tavaly jelentett csődöt az FTX tőzsde, az ASIC pedig most bejelentette, hogy az FTX Australia működését felfüggesztették, az engedélyeit visszavonták.

A kiadott, és az ASIC honlapján megjelent sajtóközleményből kiderül, hogy a határozat július 14-e óta érvényes, a tőzsde azóta nem birtokolja az úgynevezett AFS engedélyt, amely a pénzügyi szolgáltatások nyújtásához kell.

Az engedélyek hiányában az FTX Australia csak korlátozottan tud pénzügyi műveleteket végrehajtani, amelyek főleg a még meglévő derivatíva-ügyleteket érintik, és az ügyfelek kártalanítását.

A hatósági döntés során azt is kihangsúlyozták, hogy a cégnek ezentúl is meg kell felelni a hatósági elvárásoknak, és továbbra is azon dolgozni, hogy a lakossági ügyfeleket is kártalanítani tudják.

A bahamai székhellyel rendelkező FTX a világ egyik legnagyobb kriptotőzsdéjének számított, mielőtt tavaly novemberben csődöt jelentett az Egyesült Államokban, fizetésképtelenség miatt. Az alapítója, Sam Bankman-Fried csalás vádjával lett kiadva az amerikai hatóságok részére.

Az ausztrál leányvállalat, az FTX Australia szervezetébe szintén novemberben jelöltek ki ki három felügyelőt az ausztrál hatóságok, mivel a tőzsde az ASIC égiszén kívül működött.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


Az engedélyek felfüggesztése eredetileg csak március közepéig szólt, de később meghosszabbították, júliusig.

Most pedig végleg visszavonták a hatóságok az AFS jogosultságokat a tőzsdétől.

Olvastad már? Betiltották a kriptopénzeket Kuwaitban

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Elképesztő: 500 millió dollárt gyűjtött egy mémcoin projekt 12 perc alatt – jön a következő ICO-hullám?

A Solana közösség és a kockázati tőkések szerint a projekt új korszakot nyithat az internetes tőkebevonás világában. A mémcoin-launch platform, a Pump.fun 500 millió dollárt gyűjtött össze...

Visszatérhet a Bitcoin-maci? Xapo Bank-vezér szerint a ciklus még él

A négyéves Bitcoin-piaci ciklus — amely új történelmi csúcsokat követően mély korrekciókkal jár — a közhiedelemmel ellentétben még nem halt ki, állítja Seamus Rocca, a...

Túléli a BTC-tartalékot felhalmozó cégek többsége az adósságcsapdát?

Ma ott tart a Bitcoin piac, hogy olyan nagy nevek, mint a Marathon Digital vagy a Nakamoto, több, mint 725.000 darab bitcoint tartanak a saját...

A piaccal együtt a SOL is pörög, egyre többen csatlakoznak a Snorter ICO-hoz is

Vendégbejegyzés A Solana egy nap alatt csaknem 5%-ot emelkedett a Bitcoin újabb ralijának hatására. Bár a Bitcoin új csúcsa az egész piacra pozitív hatással volt, a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.