Az NFT konferencia a vártnál alacsonyabb érdeklődés miatt elmarad

A májusra tervezett „Proof of Conference” elnevezésű kiemelt NFT konferencia elmarad.

Kevin Rose, a Moonbirds NFT gyűjtemény társalapítója szerint a lemondás oka a „vártnál kisebb érdeklődés”.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

A konferencia időpontját november elején jelentették be. A tervek szerint május 11-től, május 13.-ig tartott volna Los Angelesben.

Rose azonban a jegytulajdonosokhoz írt február 20-i levelében kifejtette, hogy ez nem volt „a legmegfelelő időpont” a konferencia megtartására:

„Mint tudják, az NFT-k világában az időzítés a legfontosabb. És ma itt az ideje, hogy felismerjük, hogy nem most van a megfelelő idő a PROOF of Conference-re”.

Rose elmondta, hogy ő és a PROOF csapata megvizsgálta a lehetőségeket, például hogy Los Angeles helyett egy másik város kiválasztását helyszínnek, a rendezvény terjedelmének tömörítését és a jegyárak csökkentését is.

Az NFT konferencián az iparág szakértői vettek volna részt

Ennek ellenére Rose arra a következtetésre jutott, hogy bölcsebb lenne az egész rendezvényt lefújni.

Hozzátéve, hogy nyilvánvaló, hogy a vártnál lényegesen kevesebb érdeklődés mutatkozik jelenleg egy ilyen esemény iránt, amint azt a több hetes értékesítési adatok, a lehetséges szponzorokkal folytatott beszélgetések és a közösség tagjaival folytatott párbeszédek is mutatják.

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

Rose megerősítette, hogy a PROOF rendelkezik egy kárigénylő weboldallal az ügyfelek számára, ahol a vissza igényelhetik a jegyek árát és azok költségeit, és hogy az Ethereum (ETH) visszatérítések jelenleg feldolgozás alatt állnak.

Michael „Beeple” Winkelmann, a jól ismert, 2021 márciusában 69 millió dollárért eladott NFT megalkotója, a Reddit társalapítója, Alexis Ohanian, Greg Solano és Wylie Aronow a Yuga Labs-től, valamint az üzletember Gary Vaynerchuk mind ott lettek volna az eseményen.

A bejelentésre az NFT-k közelmúltbeli piaci növekedése ellenére került sor, amely januárban nyolc hónapos csúcsot ért el az 1 milliárd dollár feletti havi NFT-kereskedelmi volumen tekintetében.


Olvastad már? Bitcoin: Mire érdemes figyelni ezen a héten

 

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Kriptokereskedés szolgáltatást indít Belgium második legnagyobb bankja

A KBC Group (Euronext Brussels: KBC) 2026. február 16-án elindítja a kriptokereskedési szolgáltatásait. Belgium második legnagyobb bankja, amely több mint 300 milliárd dollárnyi vagyont kezel,...

Az amerikai kriptoszabályozás késlekedése: hol tart az EU és mit tesz a Robinhood?

A Robinhood vezérigazgatója, Vlad Tenev nyíltan bírálta az amerikai kriptoszabályozás lassú előrehaladását. Rámutatott, hogy négy helyi államból is hiányzik a kriptostaking lehetősége. Ezt összehasonlította az Európai Unióban...

Készlethiány küszöbén az XRP – mit jelenthet mindez a piac számára?

Elfogyhat az XRP? Egy friss vita Jake Claver piaci elemző és más szakértők között újra reflektorfénybe helyezte a digitális eszközt. A szakértők közelgő kínálati szűkösséget...

Ismét a tőkeáttétel hajthatja a bitcoin lendületét

A tőkeáttétel csendben újra a bitcoin lendületének fő mozgatórugója lett. A közelmúltbeli kitörés erős short squeeze-t váltott ki, ami sok kereskedőt kényszerített a medvés pozíciók...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.