Digitális rubelt tesztel a Bank of Russia

-

Az orosz központi bank (Bank of Russia) áprilistól valódi felhasználók közreműködésével tervezi elindítani a digitális rubel tesztelését.

Az első körben több, mint egy tucatnyi bank csatlakozhat a kezdeményezéshez, amely így hivatalosan is a következő fázisba lép.

Kriptovalutát vennél vagy eladnál? Próbáld ki a CoinCharlie-t, Magyarország legújabb kriptováltóját!

A tesztelés során pedig valódi tranzakciókat végeznének, osztotta meg Olga Skorobogatova, a bank helyettes igazgatója a sajtóval.

A tervek szerint magánszemélyek közötti tranzakciók, kereskedelmi és szolgáltató-cégek közötti elszámolás is terítékre kerülne.

Fontos, hogy valódi fizetéssel próbálják ki a rendszert, és valódi résztvevőkkel.

Az viszont egyelőre biztos, hogy a tesztüzem viszonylag korlátozott lesz, és az első körben nem fognak majd részt venni az egyszerű lakossági ügyfelek, nekik tovább kell várniuk a technológia használatba vételére.

Skorobogatova elmondása alapján a tervezett próbaüzem során a szabályozók megfelelő tapasztalatokat szerezhetnek az éles működésről, és arról, hogy mennyire tudják nagyban is alkalmazni a technológiát.

A tesztekben részt vevő bankok már korábban is végeztek próbákat, és részükről nincsen semmiféle akadálya a részvételnek, minden technikai feltétel rendelkezésre áll.

A digitális rubel 2020 októberében lett bejelentve, és a végső formáját 2021 decemberében érte el.

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

2022 januárjában indították az első teszteket, és a parlament alsóháza idén januárban meg is szavazta a bevezetéshez szükséges törvényt.

A kormányzat tervei szerint a rendszer teljes kapacitással csak 2024-ben indul majd el.

A nyugati szankciók hatására az oroszok felgyorsították a digitális rubel fejlesztését, de addigra már készen voltak a megfelelő tárcák, és számos próbát hajtottak végre, hogy hogyan lehet fizetni, hogyan lehet okosszerződéseket alkalmazni, vagy éppen offline tranzakciót végrehajtani.


Olvastad már? Bitcoin: Mire érdemes figyelni ezen a héten

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Legfrissebb bejegyzéseink

Vajon a Binance legújabb lépései rosszat jelentenek?

A Binance (BNB) az elmúlt hónapokban számos problémán ment keresztül, a szabályozási ellenőrzéstől kezdve az alkalmazottak tömeges elvándorlásáig. Mindezek ellenére a tőzsde ellenálló maradt, és folytatta...

Fedezd fel 5 kripto befektetést, amelyek idén milliomos-csináló potenciállal rendelkeznek!

Vendégebejegyzés A kripto befektetések iránti izgalom teljes lendületben van, ahogy a 2024-es bikafutás egyre nagyobb lendületet vesz. Sokak keresik a következő nagy lehetőséget a vagyonuk gyarapítására. Ebben...

A magyar fejlesztésű THE CORE web3-as stratégiai játék, a felfedezői már a Mars felé tartanak

2023 február 29-én indult el a THE CORE, amely egy Civilization-típusú stratégiai játékot vízionál egy Ready Player One által inspirált virtuális világban, ahol a játékosok...

Az USA betiltaná az algoritmussal működő stablecoinokat

Két amerikai szenátor, Cynthia Lummis és Kirsten Gillibrand közös törvényjavaslattal álltak elő a stablecoinok szabályozására. Ez a lépés rávilágít, hogy a jogalkotók egyre nagyobb figyelmet...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!