Elon Musk fizetési szolgáltatást integrálna a Twitter rendszerébe

Hét hónappal ezelőtt, még a Twitter megvásárlása előtt Musk úgy nyilatkozott, hogy ő szívesen bevezetne egy fizetési megoldást is a közösségi oldal felületére.

Most pedig a pletykák szerint egy külön csapat dolgozik a szükséges háttér kidolgozásán, és a vállalat a szükséges jogi engedélyek, regisztrációk ügyét intézi.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

A Financial Times értesülései alapján Esther Crawford, Musk egyik megbízottja létrehozott egy ezzel foglalkozó csoportot, és ezzel az üggyel foglalkozik.

Musk 2022 nyarán nyilatkozott úgy, hogy egy új fizetési rendszert szeretne létrehozni, akár kriptopénzekkel, és ezt össze lehetne kapcsolni a Twitterrel. Hasonló gondolatokat osztott meg a Twitter csapatával is az első találkozójukon.

„Nagyon is lenne értelme pénzügyi szolgáltatást bevezetni a Twitteren, amellyel pénzt lehetne egymás között küldeni, legyen az kriptopénz vagy hagyományos fiat valuta, szerintem hasznosnak találnák.”

Most januárban több forrás is úgy nyilatkozott, hogy a vállalat a hatósági engedélyekre és az állami regisztrációkra vár.

Ez alapján pedig a Twitter több államban is pénzügyi szolgáltatási engedélyekért folyamodott.

A Financial Times értesülései szerint pedig Crawford megkapta a Twitter Payments ügyvezetői pozícióját is.

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

Az első időkben a rendszer vélhetően csak fiat pénzeket fog támogatni, de szinte biztosra vehető, hogy idővel a kriptopénzek is elérhetők lesznek.

Még Musk felvásárlása előtt, 2021-ben vezette be az alapító, Jack Dorsey a kriptós adományozás lehetőségét, 2022 áprilisában pedig együttműködésbe kezdtek a Stripe csapatával, hogy kriptós fizetési megoldást tudjanak nyújtani a felhasználóknak.

2022 novemberében pedig már FinCEN engedélyeket kérelmeztek, amelyek birtokában törvényesen végezhetnének pénzkezelési szolgáltatásokat.

Musk pedig elmondta, hogy a jövőben szinte látja maga előtt, hogy a Twitter pénzpiaci fiókokat is kezel, valamint saját bankkártyát ad ki.

A szakértők szerint viszont a vállalat több szabályozási nehézséggel is szembesülhet, ha tényleg be akar lépni a pénzügyi szolgáltatók piacára is.

„Számos tech-cég kísérletezik, kísérletezett ilyesmivel, de aztán feladták. Hosszú távú befektetésre van szükség, ez pedig kockázatokat hordoz, ráadásul a hibázás esetén sokkal nagyobb a büntetés, és a folyton változó szabályoknak is mindig meg kell felelni. Ez rengeteg cég számára már túl sok elvárás, és inkább nem is akarnak foglalkozni vele.”


Olvastad már? Hogyan teszi a blokklánc igazságossá és átláthatóvá az online szerencsejátékot?

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Justin Sun Tron projektje tőzsdére megy az USA-ban

A Tron állítólag egy fordított felvásárlással készül tőzsdére lépni az SRM Entertainmenten keresztül. A Financial Times hétfői jelentése – bennfentes forrásokra hivatkozva – arról számolt be,...

Geopolitikai feszültségek kockázatkerülő hangulatot váltottak ki, de a szerkezeti bizalom továbbra is erős

A Bitcoin és az Ethereum árfolyamának legutóbbi visszaesése – éles korábbi emelkedés után – klasszikus kockázatkerülő reakcióként értelmezhető, amelyet az Izrael által Irán ellen végrehajtott...

Kritika zúdul a Pi Network új .pi domain aukciós frissítésére

A Pi Network legújabb bejelentése a .pi domain aukcióval kapcsolatban kritikákat váltott ki a felhasználókból. Bár a Pi Core Team bemutatott egy új alkalmazást a...

A Bitget csatlakozott az UNICEF Game Changers Koalícióhoz – 2025-ben 300.000 ember kap blokklánc-oktatást

A vezető kriptotőzsde, a Bitget, valamint az UNICEF Luxemburg partnerségre léptek, hogy digitális és technológiai készségeket nyújtsanak lányok számára. A Bitget, a vezető kriptotőzsde és Web3-vállalat...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.