Újabb nagy eseményhez közelít a Shiba Inu

A SHIB közösségi média-fiókjai egyre több olyan bejegyzést osztanak meg, amelyből arra lehet következtetni, hogy a régóta várt, Shibarium nevű második rétegű protokoll indulása már tényleg nagyon közel lehet.

Az eredeti tervek alapján már az idei harmadik negyedévben elindították volna, de egyelőre ez nem történt meg.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

Most viszont a félig-meddig hivatalosnak tekinthető közösségi fiókokon megjelent néhány, visszaszámlálót mutató animáció.

A közösség tagjai így most meg vannak győződve arról, hogy a várakozás ideje véget ért, és a Shibarium hálózat indulása már a küszöbön áll.

A Shibariumot idén júniusban jelentették be, harmadik negyedévi, őszi indulással. Mostanra már tudjuk, hogy ez nem jött össze, a fejlesztők akkori elmondása alapján a rendszer még nagyon kezdetleges volt, és csak az alfa-tesztfázisban járt.

A nyilvánosságra került információk szerint a legnehezebb része a tárcaszolgáltatás kialakítása volt, de a többi területen fennakadás nélkül fojt a fejlesztés, a tesztek sikeresen lezajlottak.

A hírek, pletykák hatására a SHIB token visszafogottan, 2,3%-kal erősödött a dollárral szemben.

December 15-én a csapat egyik tagja, és a Discord csatornájuk adminisztrátora, a Shibakraken néven ismert felhasználó egy tweetet osztott meg, amely egy visszaszámlálót mutatott.

Egy másik csapattag szintén ilyen animációt tweetelt, még ugyanazon a napon.

A felhasználók gyanúja szerint ez arra utalhat, hogy hamarosan elindul a Shibarium, a várva várt második rétegű protokoll.

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

Karácsonyi kuponkód 15% kedvezmény: KaracsonyKw

„Nehezen bírom kivárni, hogy mi történik, mikor lejár a visszaszámláló.”

A közösségi médiában hamar beindult a spekuláció, hogy mekkora az indulás tényleges valószínűsége.

„Közeledik a nagy nap a SHIB számára. Rengetegen hiszik, hogy megérkezik a Shibarium. Na, az tényleg nagy dobás lenne. Már olyan régóta várunk rá, hogy az egy örökkévalóságnak tűnik.”

A csapat egyik tagja hivatalosan is nyilatkozott a témában, bár azt nem árulta el pontosan, hogy mi is lesz az ütemterv.

A visszaszámláló nem mutat túl sok időt, hamar nullára fut, ha minden jól megy, a közösségnek nem kell heteket várnia még.

„Először is frissíteni akarjuk a honlapunkat. Már nagyon ráfér, és ez lesz az első lépés a Shibarium béta-verziójának az irányába. Nem fogjuk egyszerre egyben elindítani az egészet. Szakaszokban akarjuk végrehajtani, és a lehető leggördülékenyebben. Remélem, a közösség is egyetért ezzel.”


Olvastad már? Tezos legújabb blokklánc fejlesztése árfelhajtó hatással bírhat

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Az új elnökkel új hozzáállás is tapasztalható az SEC-nél a kriptovalutákkal kapcsolatban

Az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) elnöke, Paul Atkins szerint csak kevés kriptovaluta számít értékpapírnak. Ez része annak, hogy az ügynökség újragondolja, mit tekint értékpapírnak...

Az Ethereum bikák visszatértek: újabb növekedés jöhet a piacon

Az Ethereum az elmúlt héten többször is erősödött. Az árfolyam közel került a 4891 dolláros csúcshoz. Az emelkedő lendület azonban nem tudott kitartani. Az eszköz tovább...

A kriptopiac 107 milliárdot veszített – szeptemberben jöhet az altcoin szezon?

A kriptopiac 107 milliárd dollárral zsugorodott, miközben a Bitcoin 113.461 dollárra esett vissza, és most a 112.526 dolláros kulcstámasz felé tart. A hirtelen eladási hullámot...

Az XLM árfolyamának bizonytalan jövője: hol érheti el a következő szintet?

Az XLM ára kedden ismét nyomás alá került. Az eszköz a rövid távú EMA sáv alá esett. Az árfolyam így medvés tartományba került. Többször sem...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.