Putyin blokklánc alapú nemzetközi pénzhálózatot szeretne

Vlagyimir Putyin orosz elnök úgy véli, itt az ideje létrehozni egy új rendszert, amely kezelni tudná a nemzetközi átutalásokat, és amely független lenne a bankoktól, és más harmadik felektől.

Erre a célra használhatók lennének a digitális pénzek, az elosztott főkönyvek, amely gyakorlatilag a blokkláncos kriptopénzt jelenti.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

Putyin a Sberbank által rendezett, a mesterséges intelligenciára fókuszáló konferencián tartott beszédet, és itt külön kiemelte a pénzmozgások körül tapasztalható nehézségeket.

Ennek okaként azt vetette fel, hogy a nyugat és Oroszország között a viszony jelenleg feszültnek mondható.

„Mindannyian pontosan tudjuk, hogy a jelenlegi szankciók egyik megjelenési formája az átutalásoknál jelentkezik. A hazai pénzintézetek ezt mindenkinél jobban tudják, mivel ők szenvedik el a legtöbb ilyen támadást, ők vannak az első vonalban.”

Putyin egyértelműen arra célzott, hogy az ukrajnai inváziót követő nyugati pénzügyi szankciók jelentős mértékben akadályozzák, hogy az orosz pénzintézetek kapcsolódni tudjanak a globális piacokhoz, pénzügyi hálózatokhoz.

Az elnök külön kiemelte, hogy a jelenlegi nemzetközi pénzátutalási rendszer drága, és az egész infrastruktúrát egy kis létszámú klub, néhány állam és pénzügyi csoport uralja.

Az elosztott főkönyv és a digitális pénzek technológiája viszont lehetővé teszi, hogy egy új rendszert lehessen felépíteni, amely képes ellátni ugyanezt a feladatot, kényelmesen, ráadásul teljesen független a bankoktól és minden más harmadik féltől.

Az elnök beszédét érthető módon az RBC Crypto és a bits.media oldalak is felkapták, hiszen ez a jellemzés gyakorlatilag a kriptopénzekre utal.

Oroszország nemrégiben léptetett életbe egy részletes kriptoipari törvénycsomagot, amelyben kiemelt szerepet kap a határokon átívelő kifizetések támogatása.

Szeptemberben a moszkvai pénzügyi hatóságok elkezdték kidolgozni, hogy hogyan tudnának kriptopénzek használatával nemzetközi utalásokat végezni.

A sajtóban pedig már korábban is megjelent a hír, hogy Kuba és Oroszország között már zajlanak a megbeszélések ezen a téren, lévén, hogy mindkét országot nemzetközi szankciók sújtják.


Olvastad már? Kétéves mélyponton a Bitcoin-bányászati bevétel

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

Legfrissebb bejegyzéseink

Lezárult az EU kriptókonzultációja, ezek a nyitott kérdések a MiCA 2.0-ban

Az európai kriptószabályozás felülvizsgálatában a legélesebb vita egy olyan szabály körül forog, ami miatt a világ legnagyobb stablecoinját Európában alig lehet használni. Fehér foltok az európai...

A Strive Bitcoin-kincstára a világ ötödik legnagyobbja

Újabb nagy Bitcoin-vásárlással erősített rá a Strive: már a világ ötödik legnagyobb tőzsdei BTC-kincstárával rendelkeznek. A vállalati bitcoinstratégia ismét magasabb fokozatba kapcsolt. A Nasdaqon jegyzett Strive...

21 millió euróért vásárolt bitcoint a Capital B

Újabb 21 millió euróval növelte bitcoinfelhalmozását a Capital B – de a részvényeseknek a hígítási kockázattal is számolniuk kell A Capital B ismét tőkét von be,...

Rekordszámú kriptótámadás történt augusztusban, de a hackerek csak feleannyi pénzt vittek el

2026-ban eddig augusztusban szenvedte el az iparág a legtöbb kriptótámadást, a kár viszont épp a felére csökkent. Ez az ellentmondás egy érdekes mintázatot takar, a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.