A kongresszusi tagok felkérik a SEC elnököt, hogy tisztázzák a kriptoszabályozást

Amerikai törvényhozók egy csoportja levelet írt Jay Claytonnak, a SEC vezérigazgatójának, melyben a kriptopénzeket érintő szabályozások tisztázására szólítja fel a testületet – írta a CNBC szeptember 28-án.

A CNBC szerint több mint egy tucat kongresszusi tag írta alá azt a kérelmet, amelyben Claytont a befektetők felvilágosítására szólítják fel – már ami a SEC digitális pénzekkel kapcsolatos terveit érinti. A törvényhozók tiszta kritériumokat kértek a digitális tokenek „befektetési szerződés”-ként való azonosításával kapcsolatban, illetve azoknak az eszközöknek a leírását, amelyek a SEC számára a még konkrétabb iránylevek felállítására szolgálnak majd. A levél így szólt:

„Fontos, hogy az irányelvek felállítói tiszta iránymutatások fejlesztésén dolgozzanak azon digitális tokenekkel kapcsolatban, amelyek értékpapírok, illetve amelyek nem. Mindezt a SEC politikájának közlésével végül pedig hivatalos útmutatások és jogszabályok véglegesítésével kell végrehajtani.

A törvényhozók a jelentések szerint aggódnak a digitális tokenek értékesítéseit és ajánlatait körülvevő bizonytalanság miatt. Szerintük ugyanis ez gátolja az USÁ-n belüli innovációkat, végül pedig más joghatóságok felkeresésére is kényszeríthetik a vállalkozásokat.

A kongresszus tagjai levelükben azt is elmondták, hogy „Hiszünk abban, hogy a hivatalos tanácsadás megfelelő megközelítés lehet a jogi bizonytalanságok felszámolására, amelyek feleslegesen terhelik az innovatív technológiák amerikai fejlesztői környezeteit.”

Szeptember 26-án Warren Davidson, a Kongresszus egy tagja tartott egy „kriptokerekasztalt”, amelyen a Wall Street cégeinek és kriptovállalkozásainak több mint 45 képviselője vett részt. A szakértők aggodalmukat fejezték kis a szabályozási egyértelműség hiánya miatt az ICO-k és a digitális valuták vonatkoztatásában.

Néhány résztvevő azzal érvelt, hogy a jelenlegi szabályozások nemcsak homályosak, de elavultak is. Joshua Stein, a Harbor kriptoérétkapír-cég vezérigazgatója azt mondta, hogy a részvények szabályzoása „nem működik” az utility tokenek és a decentralizált applikációk (Dapps) területén. Hozzátette, hogy a jelenlegi értékpapírtörvények csak a hagyományos részvények esetében megfelelőek, az ICO-iparra nem alkalmazhatóak”

Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Twitteren. Legyen szép napod! 

Legfrissebb bejegyzéseink

Drágul a Bitcoin előállítása – emelkedő költségek, csökkenő haszon

Míg 2024 negyedik negyedévében egyetlen Bitcoin kibányászásának mediánköltsége még csak 52.000 dollár volt, ez 2025 első negyedévében 23%-kal emelkedett, és a második negyedévben ismét tovább...

Egy darknet drogbirodalom bukása, és a Binance segítsége

Hadd mondjak egy sztorit, amiben minden benne van, bűnözés, kriptó és egy kis digitális macska-egér játék. Kiderült, hogy még a legrafináltabb drogdílerek sem bújhatnak el,...

A Bitget a Montreux-i első Crypto Jazz Fesztivál főszponzora lesz

A Bitget, a vezető kriptotőzsde és Web3-vállalat büszkén jelenti be, hogy főtámogatóként vesz részt az első Crypto Jazz Fesztiválon, amelyet 2025. július 9. és 12....

Argentína lehet a Cardano nagy dobása?

Argentína, amit eddig inkább a tangóról és a marhahúsról ismertünk, most a kriptopénzek világában is főszerepet kaphat. Charles Hoskinson, a Cardano alapítója szerint az ország lehet...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.