100 milliárd dolláros metaverzumos költségvetést jelentett be a Meta

Nem mindenki örül azonban ennek, és az egyik részvényes, az Altimeter Capitals ügyvezetője nyílt levelet címzett Mark Zuckerberg és a Meta igazgatótanácsa számára.

Brad Gerstner, a főleg technológiai cégekbe fektető vállalat ügyvezetője úgy fogalmazott, hogy figyelembe véve a Meta részvényárfolyamának a drasztikus közelmúltbeli csökkenését, érdemes lenne alaposan átgondolni ezeket a számokat.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

A Meta, korábbi nevén Facebook részvényei az elmúlt 18 hónap során jelentős mértékben vesztettek az árfolyamukból.

Gerstner elmondása szerint a Meta belépése a területre fontos, de nem szabad túlzásokba esni, és ilyen nagy befektetés jelenleg indokolatlannak tűnik.

A Meta a korábbi bejelentése alapján 10-15 milliárd dolláros befektetést tervez évente, de a becslések alapján lehet, hogy akár 10 évet is várni kell a megtérülésre.

A befektetések során a Horizon World és az AR/VR kapná a fő fókuszt.

Gerstner szerint viszont inkább az AI-ra kellene jobban koncentrálni, hiszen annak megvan az esélye, hogy még az internetnél is nagyobb gazdasági növekedést eredményezzen.

„Nagyjából 100 milliárd dollárt fektetni az ismeretlen jövőbe nem egyszerűen túlzó, hanem ijesztő, még szilikon-völgyi mércével mérve is. A legtöbb cég nem tudja megfelelően használni az AI technológiát, de mi úgy véljük, hogy a Meta kifejezetten jól tudná alkalmazni, hogy fejlessze, jobbá tegye a meglévő termékeit.”

Gerstner levelével egy napon a Bank of America is leminősítette a Meta papírjait, a vételre ajánlott helyett már csak a semleges kategóriában vannak.

Ennek indoklásaként pont a cég metaverzumos aktivitását hozták fel, amely egyelőre nincs hatással a részvényekre, hiszen nincs előrehaladás a területen, ráadásul az Apple is megjelent a piacon, mint versenytárs.

A Meta részvényei az elmúlt 18 hónap során 55%-kal estek.

A nagy technológiai vállalatok átlagos gyengülése 19%-ot tesz ki, Gerstner szerint ez arra utal, hogy a befektetők elvesztették a bizalmukat a cégben, és nem egyszerűen egy piaci lejtmenetről van szó. Gerstner ráadásul nincs egyedül ezzel a nézőpontjával, mások is bizonytalanok a jövőt illetően.

Nemrégiben Vitalik Buterin, az Ethereum alapítója úgy nyilatkozott, hogy a metaverzum mindenképpen el fog terjedni, de az olyan céges próbálkozások, mint amilyent a Meta is erőltet, visszafele fognak elsülni.

Ennek az az oka, hogy egyszerűen túl korai fázisban jár a terület, és nem lehet tudni, hogy a felhasználók valójában mit is akarnak.

A Meta papírjai tavalyhoz képest jelenleg 60,53%-kal állnak alacsonyabban, 130 dollár alatt.

Ez az esés sokkal nagyobb, mint amilyent az Apple, az amazon, vagy éppen a Google tapasztalt. A harmadik negyedéves jelentést a cég október 26-án jelenteti meg.


Olvastad már? A következő hónapban 30k lehet a bitcoin egy elemző szerint

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Justin Sun Tron projektje tőzsdére megy az USA-ban

A Tron állítólag egy fordított felvásárlással készül tőzsdére lépni az SRM Entertainmenten keresztül. A Financial Times hétfői jelentése – bennfentes forrásokra hivatkozva – arról számolt be,...

Mennyi XRP-re van szükséged ma, ha 2030-ra szeretnél visszavonulni?

Ahogy a digitális eszközök egyre nagyobb figyelmet kapnak a mainstream befektetők körében, sokan keresik a lehetőséget, hogy kriptovalutákra alapozzák nyugdíjterveiket. Egyre többen gondolkodnak el ezen...

Geopolitikai feszültségek kockázatkerülő hangulatot váltottak ki, de a szerkezeti bizalom továbbra is erős

A Bitcoin és az Ethereum árfolyamának legutóbbi visszaesése – éles korábbi emelkedés után – klasszikus kockázatkerülő reakcióként értelmezhető, amelyet az Izrael által Irán ellen végrehajtott...

Kritika zúdul a Pi Network új .pi domain aukciós frissítésére

A Pi Network legújabb bejelentése a .pi domain aukcióval kapcsolatban kritikákat váltott ki a felhasználókból. Bár a Pi Core Team bemutatott egy új alkalmazást a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.