Ray Dalio kilép a Bridgewater csapatából

Az ismert kriptobarát nagybefektető, Ray Dalio 47 év után úgy döntött, hogy az általa alapított Bridgewater Associates vezetői posztját átadja valaki másnak.

Ez a folyamat már februárban elkezdődött, mikor nyilvánosságra került, hogy Dalio szívesen nyugdíjazná magát.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

Így mostanra már nem ő az egyik a cég három befektetési vezetőjéből, viszont az igazgatótanácsban továbbra is bent marad, ráadásul mentorként követi a befektetési részleg munkáját.

A cég pár napja jelentette be, a hivatalos oldalán, hogy Dalio mostanra már megfelel a vezetőségi átadáshoz szükséges jogi, szabályozói, és pénzügyi követelményeknek.

A továbbiakban az alap így Nir Bar Dea és Mark Bertolini kezelésébe kerül, akik társ-ügyvezetőként irányítják tovább a vállalatot, a befektetési vezetőkkel együtt.

Dalio a hagyományos, globális pénzügyi szektor egyik legismertebb résztvevője, és a saját elmondása szerint rengeteget tanult a kriptopénzekről 2017 óta.

Akkor még lufinak tekintette a bitcoint, mivel szerinte túl sok volt a spekuláció, és túl kevés a tranzakció. Pár évvel később még mindig így vélekedett, és 2020-ban is negatívan nyilatkozott a témáról.

„A pénznek jó csereeszköznek, és jó értéktárolónak kell lennie, ez a két célja van. A bitcoin jelenleg egyiket sem tudja hatékonyan ellátni.”

A fordulópontot 2020 novembere jelentette, amikor a közösségi médiában, a Twitteren a nagyfokú volatilitásról beszélt, és megkérdezték, hogy beismerné-e a tévedését, ha kiderülne, hogy rosszul látja a dolgokat.

A beszélgetés végül új irányt vett, és a kriptoipar ismertebb szakértői, Meltem Demirors, Zac Prince és Mati Greenspan is bekapcsolódott.

Egy hónappal később Dalio már úgy nyilatkozott, hogy a bitcoin tényleg képes védelmet nyújtani a pénz értékromlása ellen, 2021 januárjában pedig már lenyűgöző találmánynak nevezte.

Úgy fogalmazott a Bridgewater befektetőinek írt levelében, hogy a bitcoin egy aranyhoz hasonló eszközosztály, amelyre ráadásul egyre nagyobb felhasználói igény mutatkozik.

Azt is elismerte viszont, hogy szerinte az USA kormánya nem fogja tolerálni egy efféle digitális pénz létezését, de ettől függetlenül a bitcoin lényegesen fejlettebb megtakarítási eszköznek tekinthető, mint az államkötvények vagy a céges értékpapírok.

2022 januárjában már az állítólagos hozzáértőkhöz is eljutott az évek óta emlegetett infláció-növekedés híre, és ennek kapcsán Dalio három olyan tényezőt is megosztott, amelyek miatt a bitcoinnal védekezni lehet a pénz leértékelése ellen.

A Bitcoin hálózatot sosem törték fel, a bitcoin versenytársai semmiféle előnnyel nem rendelkeznek, és a bitcoin elfogadottsági aránya folyamatosan növekszik, ahogyan egyre közelebb ér az arany piaci kapitalizációjához.


Olvastad már? Dogecoin ár előrejelzés-itt az ideje vásárolni?

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Bitcoin-volatilitás: csendes piac mellett éledezik a hálózati aktivitás

A bitcoin továbbra is fontos ellenállás alatt ragadt. A derivatív piacok rövidebb távon egyre inkább csökkenő volatilitási várakozásokat jeleztek. A korábbi volatilitási kiugrások már enyhültek. A...

A Clarity Act javíthatja a bitcoin rövid távú kilátásait

A bitcoin rövid távú árfolyamának irányával kapcsolatos hangulat javult. Ennek oka, hogy egyre nagyobb lendületet kap az amerikai CLARITY Act. A törvény célja, hogy nagyobb...

A bankok átveszik a tokenizáció irányítását

Emlékszel még azokra az időkre, amikor a bankárok úgy néztek a kriptóra és a tokenekre, mint valami fertőző betegségre? Nos, a helyzet megváltozott. Nem azért,...

Célkeresztben a Tether: egy ügyvédi iroda vinné a 344 millió dollárnyi befagyasztott USDT-t

A Gerstein Harrow LLP ügyvédi iroda csütörtökön új indítványt nyújtott be egy külön végrehajtási perben. A bíróságtól azt kérte, kötelezze a Tethert több mint 344...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.