Irán először fizetett kriptopénzzel az importárukért

A héten 10 millió dollárnyi árut rendelt az ország, és ezt kriptopénzzel fizetnék ki.
A lépést hivatalosan is megerősítették, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium a helyi hírügynökségeknek is eljuttatta a beszámolót erről, a közösségi médiában pedig Alireza Peyman-Pak, egy iráni kereskedelmi szervezet vezetője is tweetelt róla.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

„A héten hivatalosan is regisztrálták az első olyan importrendelést, 10 millió dollár értékben, amelynek a vételára kriptopénzzel lett kiegyenlítve.”


A hivatalnok azt is elmondta, hogy a terveik szerint szeptember végére már nagy arányban akarják kriptopénzekkel bonyolítani a nemzetközi kereskedelmüket azokkal az országokkal, amelyek érdekeltek ebben a kezdeményezésben.

Kereskedj $500 bónusszal és találd meg a következő Gem coint a KuCoinon!

Kevésbé ellenséges a hangnem

Tavaly már bejárta a kriptós sajtót a hír, hogy az iráni kormányzat enyhülő szigrt mutat a kriptobányászattal szemben.
Akkor 30 vállalkozás is engedélyt kapott, hogy bitcoin-bányászattal foglalkozzanak főtevékenységként.
Ez alig egy hétten azután történt, hogy a hatóságok Teheránban 7000 illegálisan üzemeltetett bányagépet foglaltak le.
A lefoglalás oka pedig a 2021-es tiltás volt, hiszen akkor a növekvő energiafelhasználás miatt leállíttatták a bányászatot az országban.
Az iráni elektromos infrastruktúra gyenge, és a gyakori áramkimaradásokért a hatóságok a bányászokat okolták, mikor elkezdtek feltűnni a problémák.
Pár hónappal korábban, 2021 márciusában viszont egy stratégiai elemzőközpont adott ki egy részletes jelentést, hogy az ország hogyan tudná használni a bitcoint és más kriptopénzeket, hogy megkerüljék a nemzetközi pénzügyi szankciókat.

Olvastad már? Még Buterin érdeklődését is felkeltette egy Ethereum-NFT javaslat

Forrás: finbold.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

A kripto-letétkezelési infrastruktúra az intézmények utolsó akadálya?

Az intézményi allokátorok számára a digitális eszközökhöz való hozzáférés fő akadálya soha nem a kíváncsiság hiánya volt. Sokkal inkább a professzionális szintű háttérrendszer hiánya. A lakossági...

A Binance-t hibáztatja az OKX alapítója az október 10-i összeomlásért

Star Xu, az OKX kriptotőzsde alapítója a Binance-t hibáztatja az október 10-i összeomlásért. Egy X-bejegyzésben Xu azt mondta: „Nincs benne semmi bonyolult. Nem véletlen. A 10/10-et...

Túl az ármozgáson: miért formálja újra a kockázati paradigmákat a blokkláncok aktivitása

A kriptopiac ellenálló képességét évekig szinte kizárólag a likviditás és az ár volatilitása alapján ítélték meg. Ha a grafikon stabil maradt, a rendszer „egészségesnek” számított....

Az infrastruktúra mítosza, avagy miért a makrosokk, és nem a technikai hibák irányítják ma a kriptó kockázatait

Amikor a kriptotörténelem legnagyobb likvidálási eseménye végigsöpört a piacokon, az iparág reflexe ismerős volt. Mindenki technikai bűnbakot keresett. Egy lefagyott tőzsdemotor. Egy dYdX-kiesés. Egy tőzsdei...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.