A kifizetések miatt összeomolhat a kriptopiac – állítja az Mt. Gox hitelezője

Ahogy korábban az Ethereum World Newson is olvashattuk, az Mt.Gox kriptovaluta váltó ellen lezajlott hackertámadás során 800.000 BTC-nak veszett nyoma a rengeteg károsult ezidáig pedig nem kapott semmiféle segítséget.

A cég azonban most elindította a rehabliitációs eljárást, és hivatalos jogi dokumentumaikból kiderült, hogy a támadást megszenvedettek jelentős kártérítést kaphatnak – akár 170.000 BTC érték felett is.

Az Mt.Gox rehabilitációs folyamatokat indít károsult ügyfelei számára

A folyamat megkönnyítése érdekében Kobayashi Nobuaki, a jogi eljárás megbízottja létrehozott egy olyan online platformot, amelyen a visszatérítést igénylők bizonylatokkal és kivonatokkal bizonyíthatják, hogy jogosultak a kártérítésre.

Fontos megjegyezni, hogy ebben az eredeti eljárásban csak független befektetők vehettek részt, az olyan vállalkozásoknak, amelyek az Mt.Gox által kerültek a rendszerbe (például valamilyen társulás folytán) várniuk kellett a következő értesítésig.

Mostantól azonban – ahogyan a cég által közzétett közleményben áll – már az eddig nem jogosult kereskedők is jelezhetik kárrendezési igényeiket.

A bejelentés alapján bármilyen hátterű is a felperes, csupán október 22-ig nyújthatják be követeléseiket, ekkor ugyanis az online és az offline lehetőség is lezárul.

Aki eddig nem jelenti be, és igazolja kárát, azoknak eseteit a japán bírósági szervhez kell majd benyújtani, legkésőbb 2019. február 14-ig. A bírósági jóváhagyástól függően oszlanak majd meg az Mt.Gox fennmaradó eszközei (mint például különböző BCH és BTC tartalékok) a kérelmezők között.

Ez kifejezetten nagy fejlődés a bedőlt kriptovaluta váltó ügyében, sokan tartanak azonban a tömeges kifizetési kérelmek és teljesülések miatt a kripto-piac összeomlásától.

Összeomolhat a piac

A The Telegraphnak adott nyilatkozatában Kim Nilsson az Mt.Gox illetékes kereskedője aki „a csődkezelési folyamatot és a kivizsgálást vezette”, azt nyilatkozta, hogy a nagy mértékű BTC kiáramlás jelentősen meggyengítheti a kriptopiacot, amely akár teljesen össze is omolhat.

Magyarázata alapján ha a cég minden állományát fiat valutára váltanák, a piac bedőlhetne, ugyanis ez sem lenne elég a 170.000 BTC és BCH igény kielégítésére, a vásárlandó mennyiség az egész piacot megmozgathatná, és jelentősen lefelé nyomná az árakat.

Nilsson szerint ettől függetlenül még nincs minden veszve:

„Persze valószínű, hogy a visszatérített bitcoinokat az emberek nagy része azonnal megpróbálja majd eladni, azonban semmiképpen sem a 100 százalékuk.”

Függetlenül attól amire Nilsson is rámutatott, rengetegen lehetnek majd boldogok amiért visszakapják pénzüket, amely ráadásul (mivel kifizetésük évekig vissza volt tartva) most jóval többet ér, mint amikor vásárolták, így végső soron értékes befektetéssé váltak.

Forrás: ethereumworldnews.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Twitteren. Legyen szép napod! 🙂

Legutóbbi bejegyzéseink:

Legfrissebb bejegyzéseink

A Binance 600 fiókot tiltott le – új korszak kezdődik a tőzsdén

A Binance bejelentette, hogy múlt héten több mint 600 fiókot tiltott le. Az ok az engedély nélküli, harmadik féltől származó eszközök használata volt. A tőzsde...

Csökkent a bitcoin beáramlása a Binance-re: mire számíthatunk a héten?

Az aktív címek száma, amelyek bitcoint küldtek a Binance-re, múlt héten hirtelen megugrott. A BTC pénteken, október 10-én egy nap alatt 121,5 ezerről 102 ezer dollárra esett. A...

A Bitget védelmi alapja 735 millió dolláron, 145%-kal az induló keret fölött

A világ legnagyobb univerzális tőzsdéje (UEX), a Bitget, közzétette 2025. szeptemberi Védelmi Alap Értékelési Jelentését, amelyben az alap havi átlagos értékét 735.503.167 dollárra becsülték. Ez...

Ismét rejtélyes üzeneteket tett közzé Michael Saylor

Michael Saylor ismét utalt rá, hogy cége, a Strategy, múlt héten újabb bitcoint vásárolhatott. Eközben a vállalati bitcointartalékok egyre nagyobb nyomás alá kerülnek a nettó...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.