Újabb kriptós törvény jön Paraguayban

Az országban folyamatosan fejlesztik a kriptoipar szabályozását, nemrégiben egy tavaly decemberben benyújtott, kriptopénzekkel foglalkozó törvényjavaslatot fogadott el a parlament.
A szabálygyűjtemény részletesen foglalkozik a kriptopénzek meghatározásával, és a bányászattal, mivel ez utóbbi kifejezetten népszerű az országban, köszönhetően az olcsó energiának. Ez előtt már az ország Szenátusa is áldását adta az új szabályokra.

A latin-amerikai országokban komolyan veszik a kriptoipart, és sok helyen dolgoznak a teljes szabályozáshoz szükséges jogi keretrendszer kiépítésén.
Paraguay esetében is ez a helyzet, főleg, hogy az ország kifejezetten népszerű a kriptoipar szereplői körében, nem titkoltan az alacsony energiaárak miatt. Ezek a vállalkozások hamarosan sokkal jobban letisztázott jogi keretek között tudnak majd működni, miután az új törvények hatályba lépnek.
A törvénycsomagot tavaly decemberben hagyta jóvá a Szenátus, a támogató szavazatok aránya pedig 80%-ot tett ki. Carlitos Relaja, az ismert bitcoin-támogató hatalmas sikernek nevezte ezt a közösségi médiában.

„Nagy lépés ez a bitcoin számára Paraguayban. Az Országgyűlés gyakorlatilag törvényessé tette a bányászatot, és letisztázott jogi kereteket ad. Itt pedig 100%-ban tiszta vízenergiával megy a bányászat.”

Professzionális Copy Trading a Bitget-től! Próbáld ki!

Milyen szabályok jönnek?

Mostantól a kriptotőzsdék is jogi személyiségként működhetnek, mint a hagyományos vállalkozások, és regisztrálva is lesznek az ország pénzügyi felügyeleti hatóságainál, mint digitális eszközöket szolgáltató vállalkozások.
Ugyanez a szabály fog vonatkozni mindenkire, aki letétkezelést, tárolás, vagy váltást végez harmadik felek számára, legyen az vállalat vagy magánszemély.
A kriptopénz bányászata a várakozások szerint növekedéssel reagál majd a tisztább jogi környezetre. Az új törvények szabályozzák majd az energiaellátás kérdését, a különböző adóterheket, ráadásul maga a bányászati tevékenység is kap végre hivatalos törvényi definíciót.
A nemzeti energiaszolgáltató szintén bevonásra került az iparágba, és mostantól úgy kell kialakítania az árazását, hogy csak limitált mértékben, legfeljebb 15%-kal térhessen el a meghatározott ipari árszintektől.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A törvényjavaslat most ismét a Szenátus elé kerül, és ha semmiféle további változtatást nem tartanak indokoltnak, akkor már csak az elnöki aláírás kell, hogy életbe lépjen.

Olvastad már? Míg a részvények felépülőben, az aranypiacok nyomás alatt vannak

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Újra fellángolt a vita: Bitcoin vagy arany?

Ismét fellángolt a régi vita a Bitcoin és az arany között. A diskurzust ezúttal az indította el, hogy a régóta kriptokritikus befektető, Peter Schiff nyilvánosan...

Hirtelen megugrott a Bitcoin ára, milliók égtek el short pozíciókban

A kriptopiac jelentős emelkedést mutatott, amelyet elsősorban a Bitcoin vezetett. A digitális eszköz árfolyama nagyjából 74.300 dollárig emelkedett, ami körülbelül 40 napos csúcsot jelent. A mozgás...

Csődöt jelentett egy kriptohitelező cég

Újabb szereplő került bajba a kriptohitelezési piacon. A BlockFills csődvédelemért folyamodott az Egyesült Államokban, miután korábban felfüggesztette az ügyfelek befizetéseit és kifizetéseit. A vállalat működtetője, a...

Több mint 3,7 millió dollárt vittek el egy DeFi támadásban

Egy újabb DeFi-támadás rázta meg a kriptopiacot. A decentralizált hitelezési platform, a Venus Protocol Core Pool rendszerét egy feltételezett flash-loan támadás érte a BNB Chain...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.