Trillió dolláros blokklánc-technológia 10 éven belül?

Az elosztott főkönyvi technológia (DLT), mint például a blokklánc, képes lehet akár egytrillió dollárt is generálni a világpiacon az elkövetkező 10 évben, a Világgazdasági Fórum szeptember 13-án megjelent jelentése szerint.

A Bain & Companyvel közösen közzétett “Trade Tech – A kereskedelem és az ellátási rendszer pénzügyeinek új korszaka” című jelentésben górcső alá veszik a DLT kilátásait a globális kereskedelem pénzügyi ágazatában.

Rögös út vezet odáig, hogy nagyobb hangsúlyt kapjon az innováció, a kereskedelmi finanszírozás és a blokkláncalapú kezdeményezések pedig továbbra is a megörökölt technológiára támaszkodnak, amely a hatékonyság növelését szolgálja.

“Az elosztott főkönyv és más technológiai újítások ígéretes előrelépést jelentenek a kereskedelem, illetve az ellátási rendszer finanszírozásában a költségek csökkentése, és a könnyebb használhatóság révén,” olvasható egy jelentésben.

A megállapítások közül a WEF és a Bain előrejelzése szerint, a DLT új impulzusokat hozhat a kereskedelembe, azzal, hogy segít a jelenlegi kereskedelmi tevékenységek finanszírozási rését 1.5 trillió dollárra csökkenteni.

Hozzávetőlegesen Az új kereskedelmi volumen 30 %-a azaz 1.1 trillió dollárja annak lesz köszönhető, hogy a DLT eltávolítja a korlátokat, nyilatkozták, hozzátéve, hogy Körülbelül 40 % vagy 0.9 trillió dollár a DLT-hez kerül annak érdekében, hogy alacsonyabb díjakat, illetve magasabb szolgáltatási szintet tudjanak biztosítani.

A WEF hasonló állásponton van, amit jelentésében taglal is a kormány számára. A szervezet azzal érvel, hogy még olyan nagy szervezeti egységeknek is, mint az Európai Unió, érdemes átgondolnia a DLT használatát, ennek tényszerű megvitatása elkerülhetetlen.

Érdemes lenne a kormányoknak hozzáadni a DLT-t minden releváns, előremutató szabályozó rendszerrel kapcsolatban, mint például a határokon átívelő élelmiszer-import, a következtetés szerint:

Mivel néhány kormány tett lépéseket már ebbe az irányba, azok akik lemaradnak, könnyen hátrányos helyzetbe is kerülhetnek.

A Bain nem idegen a blokklánc-elemzésben, júniusban is láthattunk jelentős költség-hatékony megoldásokat különböző bankoknál, akik elfogadták a technológia valamilyen formáját.

Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségi média-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Twitteren. Legyen szép napod! 🙂

Legutóbbi bejegyzéseink:

Legfrissebb bejegyzéseink

Bitcoin-eladás jöhet a Strategynél Michael Saylor szerint

A Strategy elnöke, Michael Saylor nem zárta ki, hogy a cég már idén eladjon valamennyi bitcoint. Ezzel nemrég enyhített régóta vallott „soha nem adunk el”...

Túlértékelt lenne a Cardano? Az ada árfolyama 92%-kal marad el a korábbi csúcsától

A Cardano fejlesztése valamivel több mint egy évtizede kezdődött. A tényleges indulásra azonban még pár évet várni kellett. Az okosszerződések talán még fontosabb bevezetése 2021-ben...

Banki kockázatokra figyelmeztet az EKB az euróalapú stablecoinok kapcsán

A Reutersnek nyilatkozó három forrás szerint az Európai Központi Bank (EKB) pénteken figyelmeztette az uniós pénzügyminisztereket. Az euróalapú stablecoinok kibocsátásának bővítését célzó javaslatok gyengíthetik a...

A Zerohash, a Paybis, és a B2C2 mutatja meg az európai kriptoipar jövőjét

Egyszer régen a kriptotőzsdék versenye arról szólt, hogy ki tudja előbb listázni a legújabb kutyás memecoint. Ennek a korszaknak Európában hivatalosan is vége. A Zerohash,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.