A Paris Saint-Germain is szurkolói tokeneket bocsát ki

A Paris Saint-Germain profi labdarúgócsapat a Socios.com blokklánc technológiával foglalkozó platformmal együttműködve szurkolói token-rendszert hoz létre – derül ki egy, a Cointelegraphon keresztül kiadott sajtóközleményből.

A francia első osztályban játszó PSG-t az ország legnépszerűbb csapatának tartják.

A „socios” kifejezés a spanyol nyelvben tagot, társat jelent, a Socios pedig magát egy digitalizált crowd-funding koncepció köré épülő szervezetként írja le, ráadásul nevük a Real Madrid és az FC Barcelona csapatokhoz is kapcsolódik.

A platformot az a chiliZ üzemelteti, amelyik kriptoalapú sportfogadásokkal, fogadási megoldásokkal foglalkozik, és olyan volumenű befektetők támogatását tudhatja magáénak, akik a Binance kriptovaluta váltó mögött is állnak. Alexandre Dreyfus vezérigazgató CT-nek adott információi alapján a chiliZ eddig több mint 66 millió dollárnyi támogatást gyűjtött be.

Ennek a platformnak a segítségével dobja piacra a PSG csapata speciális rajongói tokenjeit, amelyeket megvásárolva a szurkolók különböző előjogokat és kedvezményeket kaphatnak, illetve VIP státuszra, VIP szolgáltatásokra lehetnek jogosultak.

Így az ilyen tokennel rendelkező rajongók szavazhatnak majd például a klub mezének kinézetére, a stadionban szóló zenére, a klub logójának kinézetére is, illetve a hónap/meccs játékosára, barátságos mérkőzésekre, jótékonysági cselekedetekre és közösségi eseményekre.

Dreyfus nyilatkozata szerint csupán korlátozott számú tokent tesznek elérhetővé, ugyanis a cél nem a klub vállalati struktúrájának megváltoztatása, hanem a szurkolók klub iránti elköteleződésének erősítése a kriptotechnológia segítségével.

Marc Armstrong, a PSG kapcsolatokért felelős vezérigazgatójának sajtóközleményéből idézve:

„A Paris Saint-Germain elhatározta, hogy kihasználja a kriptovalutákban rejlő lehetőségeket. Ez a forradalmian új, innovatív technológia nagy hatással lehet a klub üzleti stratégiájára és a szurkolókkal való kapcsolatának szorosságára.”

A PSG szurkolói tokenjeivel a socios.com platformján lehet kereskedni, ám egyelőre csak egy natív pénznem, a chiliZ tokenje ($CHZ) ellenében. A tokenek árazása és a valós funkciók hozzárendelésének dátuma még kérdéses, de a vezetőség állítása szerint még a következő szezon előtt meg fog történni.

Dreyfus szerint a kezdeményezés segíthet az embereknek jobban megismerkedni a kriptovalutákkal és a blokklánc-technológiával is, illetve a PSG, mint első kriptoközösséghez csatlakozó futball klub, szeretné ezt a lehetőséget megismertetni a világ több száz millió focirajongójával is

Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Twitteren. Legyen szép napod! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Emlékszel, milyen volt kihagyni a Solanát? Az új Layer-2 lehet a következő nagy dobás!

A Solaxy ($SOLX) túl jár az 52,3 millió dolláros finanszírozási összegen, és már csak pár röpke óra erejéig tart az előértékesítése.  A Solaxy a Solana ($SOL)...

A Bitcoin bányászati nehézség enyhén csökkent – Mit jelent ez a BTC árfolyamára?

A BTC bányászok továbbra is gazdasági nehézségekkel és kihívásokkal néznek szembe, beleértve a blokkok kibányászásához szükséges számítási követelmények fokozatos emelkedését is. A Bitcoin bányászati nehézségi szintje...

Aranykereszt az Ethereum grafikonján, kezdődhet a buli?

Úgy tűnik, az Ethereum és a többi altcoin végre kezdenek magukra találni, mintha újra készen állnának a nagy dobásra. Kicsit olyan ez, mint amikor egy...

Kriptós csalások + AI deepfake = 4,6 milliárdos biznisz

Képzeld el, dolgozol az irodában, amikor hirtelen megjelenik egy videó, amin Elon Musk a legújabb, tuti kriptós üzletről beszél. Csak az a gond, hogy nem...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.