Új csúcson a bányászati nehézség

A Bitcoin hálózat bányászati nehézsége az elmúlt hat hónap során 45%-ot növekedett, ahogyan a bányászok közötti verseny fokozódik.
Az emelkedés mértéke töretlen a tavaly júliusi szintekről, amikor is a bányászat kínai tiltása kisebb mértékű csökkenést eredményezett a hashrátában.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A lánc adatainak elemzéséből kiderül, hogy a nehézség most újabb csúcsot állított be 27,97 billió másodpercenként hash értékkel.
Ez azért is különösen nagy jelentőségű, mert alig három hete, január 23-án szintén csúcsmagasságba ért, mikor a hálózati hashráta elérte a 190,71 EH/s teljesítményt. Ezt a csúcsot sikerült most ismét megdönteni.

A nehézség növekedése azt jelenti, hogy a bányászoknak több munkát kell végezniük a sikeres blokktalálathoz, több energia kell az új bitcoinok létrehozásához.
Ennek eredményeképpen a nagy bányászok rákényszerülnek, hogy eladjanak az eszközeikből, hogy fedezni tudják a költségeket. Meg kell említeni viszont, hogy a jelek szerint inkább a saját részvényeiktől válnak meg, csak, hogy a bitcoint megtarthassák.
A Marathon Digital Holdings például 750 millió dollárnyi üzletrészt adott el a közelmúltban.

A nehézség mellett a hasráta is rekordmagasan van

A bányászok által a hálózatra fordított összteljesítmény mértéke is lenyűgöző ütemben növekszik, jelenleg 211,9 EH/s hashráta az abszolút csúcs. Tudni kell persze, hogy különböző mérési módszerek, elemzések különböző számokat mutatnak, így nem lehetünk teljesen pontosak, hogy mennyi is az annyi.
Az YChrats például 248,11 EH/s értéket mutatott a múlt hétvégén.

A bányászatot a két legnagyobb pool uralja, az AntPool és az F2Pool, ők sokszor fej fej mellett haladnak. Az elmúlt négy napban 96 illetve 93 blokkot bányásztak ki, ez derül ki a blockchain.com adataiból.
Függetlenül attól, hogy hogyan és milyen módszerrel mérjük a hashrátát vagy a nehézséget, az erősödés mértéke szemmel látható. A tavaly júliusi mélyponton a hashráta leesett egészen 69 EH/s-ig, a nehézség pedig a 13,6 billiós értékig. Innen következett az emelkedés a mai szintekre.
A hashráta növekedésével a hálózati biztonság is növekszik. Minél többen dolgoznak a hálózaton, annál több energiát igényel a blokkok kibányászása.

A bányászoknak időről-időre felül kell vizsgálni, mennyire tudnak nyereségesen működni, hiszen a többiek részvételétől függ, hogy az egyes bányászlétesítmények fenntarthatók-e egyáltalán.

Olvastad már? A Cardano alapítvány kétszer több pénz fizet a hacereknek

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

A Ledger szerint a Solana telefonokban használt népszerű chip sebezhető

Egy új kutatás rávilágított arra, hogy a MediaTek MT6878 chip — amelyet számos fogyasztói elektronikai eszközben használnak — nem rendelkezik azokkal a fizikai védelmi rétegekkel,...

Oroszország elismeri a kriptopénzek szerepét – új korszak kezdődhet

Egyre nyilvánvalóbb, hogy Oroszország gazdasági szerkezetét már nem lehet a kriptovaluták figyelembevétele nélkül értelmezni. A Kreml eddig óvatosan kezelte a témát, most azonban saját tanácsadói...

Brad Garlinghouse 180.000 dolláros BTC-célt jelölt meg 2026-ra

Miközben a piac még mindig a decemberi összeomlásból próbál talpra állni, a Ripple vezérigazgatója, Brad Garlinghouse olyan jóslatot tett, amely egy pillanat alatt újra felkavarta...

MSCI döntése megrengetheti a Strategy-t – veszélyben Saylor modellje?

A január 15-i MSCI-határidő közeledtével a piac figyelme egyetlen kérdés körül forog: vajon a világ egyik legfontosabb indexszolgáltatója kizárja-e a Bitcoin-központú vállalatokat a nagy globális...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.