Megismétlődik a Bitcoin-történelem? 3 mutató arra utal, hogy beindul a BTC bikapiaca

-

A kriptovaluták zászlóshajója 2013 óta kilencből hét alkalommal nyereséggel zárta az októbert, ami felcsillantotta a reményt, hogy a következő 31 napban egy újabb bikafutást könyvelhet el.
A Bitcoin (BTC) nem tudta megtörni az úgynevezett szeptemberi átkot, mivel az árfolyama valamivel több mint 7%-kal esett a hónap folyamán, annak ellenére, hogy közvetlenül a zárás előtt egy erős visszapattanó ralit produkált.

Kriptovalutát vennél vagy eladnál? Próbáld ki a CoinCharlie-t, Magyarország legújabb kriptováltóját!


Ennek ellenére úgy tűnik, hogy a Bitcoin októberben, az agresszív bullish fordulatokról ismert hónapban visszatérhet.
A Bybt adatai azt mutatják, hogy a Bitcoin 2013 óta a legtöbbször nyereséggel zárta az októberi hónapot – több mint 77%-os sikerességi aránnyal. Tavaly a kriptopénz 28%-kal ugrott meg, és 13.500 dollár feletti szinteket ért el, miután szeptembert 10.800 dollár körül zárta le, egy hozzávetőlegesen 7,5%-os csökkenést követően.
Forrás: Bybt

Hasonlóképpen, a Bitcoin 2019 októberének végére több mint 10%-kal emelkedett feljebb, annak ellenére, hogy az előző hónapban mintegy 14%-kal zuhant. A szeptember a kereskedők számára eladási hónapnak tűnik, mivel 2013 óta kilencből hét alkalommal veszteséggel zárt a bitcoin ebben a hónapban.
Ezzel szemben október a dip-vásárlások időszakának néz ki, ami arra utal, hogy a kereskedők végül október 31-ig magasabbra pumpálhatják a Bitcoin árát.
Az októberi fraktál annak ellenére kerül felszínre, hogy riasztó jelek érkeztek Kína fokozódó keménykedéséről, és az Egyesült Államok szabályozási álláspontja is szigorodik a kriptoszektorral kapcsolatban.
Emellett úgy tűnik, hogy a kilátások, miszerint a Federal Reserve még ebben az évben korlátozza a havi 120 milliárd dolláros kötvényvásárlási programját, limitálják a Bitcoin felfelé irányuló kilátásait.
A laza monetáris politika, az amerikai jegybank nulla közeli kamatlábával kombinálva, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Bitcoin árfolyamralija a 2020. márciusi 4000 dollár alatti szintről 2021 áprilisára közel 65.000 dollárra pumpálta fel az árat.
A rövid távú visszaesés ellenére azonban a kulcsfontosságú mutatók sokasága arra utal, hogy a befektetők még mindig szeretnének kitettséget szerezni a virágzó kriptopénztérben.

Intézményi beáramlás

A kriptoadatokat nyomon követő szolgáltatás, a CryptoCompare jelentésében megjegyezte, hogy a digitális eszközbefektetési termékekhez kapcsolódó volumenek 9,6%-kal nőttek szeptemberben.
Eközben a heti termékbeáramlás 69,7 millió dollárra emelkedett, ami 2021 májusa óta a legmagasabb érték.

„A Bitcoin-alapú termékeknél volt a legmagasabb a beáramlás minden eszköz közül, átlagosan heti 31,2 millió dollár” – írta a CryptoCompare, hozzátéve, hogy „2021 utolsó negyedévében még lehet felfelé ívelés”.

Forrás: CryptoCompare
A 20 hetes EMA-fraktál

A technikai indikátorok szintén bullish időszakra utaltak a Bitcoin számára, mivel a szeptemberi zárás előtt 40.000 dollár körül alakított ki egy bázist, és visszaszerezte a kulcsfontosságú ellenállási szinteket mint átmeneti támaszt.
Ezek közé tartozott a 21 hetes exponenciális mozgóátlag (21EMA) is.
Amint arról a Cointelegraph korábban beszámolt, a 21 hetes EMA alá történő csökkenés 78%-kal növelte a Bitcoin további esésének valószínűségét.
Szeptember 27-én a kriptopénz a zöld vonal alá esett (ahogy az alábbi grafikonon látható), de az októberi hónapba lépve visszaszerezte azt támaszként.

BTC/USD heti árdiagram 20 hetes EMA-fókuszú bikafutásokkal. Forrás: TradingView

A 20 hetes EMA feletti mozgás, amelyet növekvő volumenek kísérnek, történelmileg robbanásszerű Bitcoin bikafutásokhoz vezettek. Ennek eredményeképpen, ha a fraktál megismétlődik, a BTC árfolyama az előttünk álló időszakban új rekordmagasság felé veheti az irányt.

A bikafutam kitörése

Egy másik technikai indikátor, amely a Bitcoin számára bikás kimenetelt jósol, a bullish pennant.
Részletesebben, a BTC árfolyama az 500%-os ralit követően két konvergáló trendvonalon belül konszolidálódott.
A hagyományos elemzők ezeket az oldalirányú mozgásokat a bikás folytatás jelének tekintik. Ennek során arra számítanak, hogy az árfolyam a minta felső trendvonala fölé tör – és az előző emelkedő trend hosszának megfelelő mértékben emelkedik, amit zászlórúdnak neveznek.

Bitcoin heti árdiagram, bullish penant. Forrás: TradingView

Ennek eredményeképpen a Bitcoin a legkisebb ellenállás felé veheti az irányt, és egy esetleges kitörési mozdulat a 100.000 dollár felé ívelő árfolyamot ígér (a zászlórúd magassága nagyjából 50.000 dollár).

Olvastad már? A medvék akarják uralni az ether piacát

Forrás: cointelegraph.com
Kiemelt kép: Hugo Areal

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!




Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Az XRP befektetői hangulat a Ripple-SEC ítélet előtt romlik el

A május 3-i emelkedéssel ellentétben a Ripple (XRP) Weighted Sentiment (súlyozott hangulat) visszaesett. A megjelenési időben észrevettük, hogy a mérőszám 1,16-ról 0,64-re esett. Miközben az érték...

A legjobb 5 trendi kripto, amelyet azonnal meg kell vásárolni

Vendégbejegyzés A kriptopénzek iránti megugró érdeklődés dinamikus befektetési környezetet eredményezett. A 2024-es bikafutás folyamatban van, a piaci mozgásokból tőkét kovácsolni kívánó befektetők számára létfontosságú lehet annak...

A Grayscale kifogyott az eladó bitcoinból, fellélegezhet a piac?

A Grayscale Investments GBTC alapja az első pozitív beáramlási napját könyvelte el, miután a Bitcoin ETF-ek bevezetése óta több mint 17,5 milliárd dollárnyi kriptopénzt dobtak...

Bitcoin (BTC) árfolyam elemzés 05.05.

Prémium Bitcoin (BTC) A Bitcoin (BTC) újabb bikarallyra spekuláltak a befektetők, mivel az árfolyam május 3-án felfelé ívelő lendületet vett. A növekedés azonban visszaesett, mivel a kriptók királyának...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!