„Blokklánc – Útmutató hivatalnokoknak” Kínában

-

A Kínai Kommunista Párt szeretné alapvető tudássá tenni a blokkláncot a közhivatalokban – nemrég megjelent kiadványában ebben próbál segíteni az ott dolgozóknak.

A People’s Daily kiadóvállalat – a párt új hírközlője – megjelentetett egy „Blokklánc – Útmutató hivatalnokoknak” című kiadványt – írta meg hírportál részlegük hétfőn.

A könyv először a blokklánc eredetével és funkcióival foglalkozik, majd a jelenlegi és jövőbeni alkalmazási lehetőségekkel, illetve azokkal a kihívásokkal, amelyeket a technológia a vállalkozásokba és jogi életbe hozhat.

A People’s Daily szerint a cél az, hogy segítsék a kormány hivatalnokait abban, hogy jobban megértsék a blokklánc fogalmát. A könyv része annak a szélesebb törekvésnek, mellyel a technológia fejlesztését és adoptációját szeretnék megkönnyíteni.

Ye Zhenzhen, a People’s Daily vezetője a könyvben azt írja:

„A blokklánc legnagyobb hatása a működési mechanizmusában rejlik…amely egyetértésre törekszik, annak érdekében, hogy konszenzust teremtsen, és így irányítson egy közösséget. Egy vadonatúj szempontot kínál számunkra, hogy elgondolkozzunk különböző problémákon, majd megoldjuk azokat.”

Ezek a törekvések azonban nem előzmény nélküliek: Hszi Csin-Ping kínai elnök előzőleg nyilvános beszédében ismerte el a blokklánc lehetőségeit. Megjegyezte, hogy a technológia számos olyan áttörést hozott már, amelyek átalakították a globális gazdaságot.

Jelenleg, egy a Kínai Állami Tanács alá tartozó minisztérium szintén szeretne egy keretrendszert kiépíteni a blokklánc szabványosítása érdekében, hogy ezzel is segítse egy szabályozói útmutató kiépítését az ország tech fejlesztői számára.

Forrás: coindesk.com

Legfrissebb bejegyzéseink

Az XRP befektetői hangulat a Ripple-SEC ítélet előtt romlik el

A május 3-i emelkedéssel ellentétben a Ripple (XRP) Weighted Sentiment (súlyozott hangulat) visszaesett. A megjelenési időben észrevettük, hogy a mérőszám 1,16-ról 0,64-re esett. Miközben az érték...

A legjobb 5 trendi kripto, amelyet azonnal meg kell vásárolni

Vendégbejegyzés A kriptopénzek iránti megugró érdeklődés dinamikus befektetési környezetet eredményezett. A 2024-es bikafutás folyamatban van, a piaci mozgásokból tőkét kovácsolni kívánó befektetők számára létfontosságú lehet annak...

A Grayscale kifogyott az eladó bitcoinból, fellélegezhet a piac?

A Grayscale Investments GBTC alapja az első pozitív beáramlási napját könyvelte el, miután a Bitcoin ETF-ek bevezetése óta több mint 17,5 milliárd dollárnyi kriptopénzt dobtak...

Bitcoin (BTC) árfolyam elemzés 05.05.

Prémium Bitcoin (BTC) A Bitcoin (BTC) újabb bikarallyra spekuláltak a befektetők, mivel az árfolyam május 3-án felfelé ívelő lendületet vett. A növekedés azonban visszaesett, mivel a kriptók királyának...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!