A Xapo elnöke altcoin „pusztulásra” figyelmeztett

A Bitcoin árfolyama augusztus 14-én 6000 dollár alá csökkent, június vége óta először. A kriptopénz közössége rugalmas marad.

A Cointelegraph és a Coin360 keddi adatai komor képet festenek a környezetről a kereskedők számára – az összes nagyobb eszköz piros, a Bitcoin pedig 5 százalékot zuhant 24 óra alatt. A 10 legnagyobb érme 17 százalékot, az 50 legnagyobb pedig 20 százalékot esett ugyanazon periódus alatt.

A cikk írásakor egy Bitcoin 6.100 dollárt ér, amellyel heti vesztesége nagyjából 14%.

Az előző bikapiac egyébként július közepén kezdődött, amikor egy 8.450 dolláros tetőzésről megfordult a tendencia.

A medvepiac végül augusztus elején kezdődött, ami a befektetők számára mindössze havi 3 százalékos növekedést jelentett.

A számadatok mindezek ellenére másképp alakultak az altcoinok – főleg az Ethereum esetében, ahol napi szinten 16%, heti szinten pedig 35%-os veszteségeket könyvelhettek el a tulajdonosok.

Az elmúlt 30 nap alatt az ETH/USD árfolyam 40 százalékot esett.

A közösségi médiában a hozzászólók kiemelték, hogy a Bitcoin volatilitása hagyományosan hatással volt az altcoin piacra is, még nagyobb mozgásokat előidézve ezekben az eszközökben.

Ahogy a bitcoin dominanciája – vagy a bitcoin teljes piaci kapitalizációja – 2017 decembere óta nem látott magasságokat ér el, a Twitter elemzői hasonlóan az altcoinok akkori bikapiacát vizionálják.

Állításuk szerint a magasabb bitcoin piaci dominancia alkalmas arra, hogy egy U-fordulatot hozzanak az altcoinok számára.

Mások azonban kevésbé voltak biztosak. Hétfői kommentjében Ted Rogers, a Xapo elnöke azt fontolgatta, hogy a jelenlegi feltételek elősegítik a kriptopénzek tömeges kihalását.

„A CoinMarketCap listájának 90%-a végül majd eltűnik – ez akár most is megtörténhet” – figyelmeztetett hétfőn.

Más nagy kriptoeszközök értékük 10-15 százalékát veszítették el. Ilyen volt pl. a Ripple (XRP), a Litecoin (LTC), az EOS (EOS) és a Cardano (ADA).

Forrás: cointelegraph.com

Legfrissebb bejegyzéseink

Egy kritikus szerint a Bitcoin 7–11 éven belül összeomolhat

Egy új, elég borús hangvételű elemzés kavarta fel a kriptós állóvizet. Justin Bons kriptoelemző szerint a Bitcoin jelenlegi gazdasági és technikai modellje 7–11 éven belül...

Kriptokereskedés szolgáltatást indít Belgium második legnagyobb bankja

A KBC Group (Euronext Brussels: KBC) 2026. február 16-án elindítja a kriptokereskedési szolgáltatásait. Belgium második legnagyobb bankja, amely több mint 300 milliárd dollárnyi vagyont kezel,...

Az amerikai kriptoszabályozás késlekedése: hol tart az EU és mit tesz a Robinhood?

A Robinhood vezérigazgatója, Vlad Tenev nyíltan bírálta az amerikai kriptoszabályozás lassú előrehaladását. Rámutatott, hogy négy helyi államból is hiányzik a kriptostaking lehetősége. Ezt összehasonlította az Európai Unióban...

Készlethiány küszöbén az XRP – mit jelenthet mindez a piac számára?

Elfogyhat az XRP? Egy friss vita Jake Claver piaci elemző és más szakértők között újra reflektorfénybe helyezte a digitális eszközt. A szakértők közelgő kínálati szűkösséget...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.