Bitcoin ciklusok: a valódi felezési index

Bitcoin felezési index. A felezési dátumok közti árakat hozzuk közös kiindulási pontra. De mitől lesz valódibb ez az index? Sok hasonló indexet láttam már, de egy sem volt helyesen létrehozva.
Satoshi Nakamoto 2009-01-03-án bányászt ki a genezis blokkot. Ez a dátum a bitcoin hálózatának a kezdete. Innen indult minden.

Árfolyama ekkor még nem volt. Az első ismert árfolyam 591 nappal később, 2010-07-18-án született.
Tehát ha helyesen szeretnénk ábrázolni a gradokonon a felezési ciklusokat, akkor ezt az első ciklust 591 nappal el kell tolni a többi közös pontra hozott felezéstól.
Az árfolyam maradhat ugyanazon a szinten, mivel dollár centek voltak az első árak. Ez elég közel áll a nullához.

Elemzés

Ismét megfigyelhetjük a felezési árfolyam többszörösei ellenállásként, és támaszként viselkeznek. A jelenlegi árfolyam (kék) a 2012-2016-os felezési ciklus alatt, de az előző 2016-2020-as ciklus felett jár.
Ez utóbbi nagyon erős trendre utal. Jóval erősebb a bitcoin mint 2017-ben volt. Ebből akár egy a 2017-es csúcsnál is magasabb csúcs is feltételezhető. A piros nyilakkal jelzett szakaszokon ciklikusan beszűkülnek az árfolyamok.
Ezeket az időszakokat érdemes a jövőben is figyelemmel kísérni, mert nagy ingadozások várhatóak ezeken a időtávokon.
A fekete körökkel jelzett részen 2 alkalommal is a felezésektől számítva szinte napra pontosan történtek beszakadások.
Az első egy csalás volt 2012 augusztusában, a második a jól ismert 2020 márciusi Covid zuhanás.
Hogy teljes legyen a kép:
a bordó 2012-2016-os ciklushoz hozzá raktam pár napot (kékkel, a fekete körben) a 2016-2020-as ciklus elejéből folytatólagosan.
Meglepő módon ekkor is beszakadt az árfolyam. Ekkor volt a 2016 augusztusi Bitfinex hack. Úgy néz ki a felezés után ~1340 nappal menetrendszerűen beszakad az árfolyam.

Konklúzió

Ebben a felezési index elemzésben az ellenállások amiket figyelni érdemes. Valamit segít annak a megállapításában, hogy mennyire erős is most a bitcoin.
Még érdekesebb a felezési dátumtól eltelt idő. Jól felismerhető ismétlődések jellemzik.
Mivel az elemzések a múltbéli adatok alapján kísérli megmondani a jövőt, meglehetősen erős jeleket látunk. Ezekre ajánlott készülni, mert a történelem ismétli önmagát.
Ha tetszett az elemzés, nyomj egy lájkot, és iratkozz fel hogy értesülj a jövőbeni elemzésekről, frissítésekről.

Olvastad már? A Morgan Stanley bemutatja a Bitcoint milliomos ügyfelei számára

Készítette: The-Line
Kiemelt kép: Bitcoin Art
[forminator_poll id=”29789″]

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Az Ethereum árfolyama drámai fordulóponton

Az Ethereum (ETH) ismét a kriptopiac középpontjába került, ahogy az árfolyam a 4200 dolláros szint körül mozog. A veterán kereskedő, Matthew Dixon több lehetséges forgatókönyvet...

Az új elnökkel új hozzáállás is tapasztalható az SEC-nél a kriptovalutákkal kapcsolatban

Az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) elnöke, Paul Atkins szerint csak kevés kriptovaluta számít értékpapírnak. Ez része annak, hogy az ügynökség újragondolja, mit tekint értékpapírnak...

Az Ethereum bikák visszatértek: újabb növekedés jöhet a piacon

Az Ethereum az elmúlt héten többször is erősödött. Az árfolyam közel került a 4891 dolláros csúcshoz. Az emelkedő lendület azonban nem tudott kitartani. Az eszköz tovább...

A kriptopiac 107 milliárdot veszített – szeptemberben jöhet az altcoin szezon?

A kriptopiac 107 milliárd dollárral zsugorodott, miközben a Bitcoin 113.461 dollárra esett vissza, és most a 112.526 dolláros kulcstámasz felé tart. A hirtelen eladási hullámot...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.