A Tesla már többet keresett a bitcoinnal mint a 2020-as autóeladásokkal

A Wedbush Securities elemzői szerint a Tesla már több pénzt kereshetett januári bitcoinvásárlásával, mint a 2020-as járműeladásokkal.

A Tesla nemrég jelentette be, hogy januárban 1,5 milliárd dollárnyi bitcoint vásároltak. Ezt követően az árfolyam úgy kilőtt, mint egy SpaceX-rakéta – percekkel a bejelentést követően 8,5%-ot emelkedett.

Ezt követően tovább emelkedett a bitcoin, 12 nappal később az 57.000 dollárt is áttörte az árfolyam, és ezzel az 1 billió dolláros összértéket is.
Dani Ives és Strecker Backe, a Wedbush elemzői szerint a Tesla már akár 1 milliárd dollárt is kereshetett. Ehhez képest 2020 során 721 millió dollárt kerestek autóeladásokkal. (Azt feltételezve, hogy még nem adtak el bitcoint.)
Musk jelentősen megemelte az árfolyamot miután a Twitteren is írt a bitcoinról 47,5 millió követője számára.
Amikor #Bitcoin-ra változtatta a profilját az árfolyam egy óra alatt 13%-ot emelkedett. Musk a kritikusokkal szemben is megvédte a bitcoint.
Amikor Peter Schiff azt írta, hogy az arany jobb a kriptónál Musk azt felelte:

„Egy email, amiben azt mondod, hogy aranyad van, nem ugyanaz mintha aranyad lenne. Ennyi erővel kriptopénzed is lehet.”


A Wedbush szerint a Tesla bitcoinbefektetése csupán „mellékes” a Tesla számára, de több cég is követheti a példáját az elkövetkező másfél év során.
Azonban a Wedbush-cégek szerint a részvénytársaságok csupán 5%-a követheti a Teslát „amíg nem lesz még jobban szabályozottabb a teljes kriptopiac.”

A Wedbush továbbra is optimista, szerintük a kriptó „rendkívüli hatást fog gyakorolni a blokkláncra, a fizetésekre és a bankokra.”

Olvastad már? Mi az a Polkadot? (DOT)

Forrás: decrypt.co
SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Legfrissebb bejegyzéseink

Kriptovaluták újjáéledése: mi várható év végére?

A kriptopiac újraerősödés jeleit mutatja, mivel a fő mutatók kedvező irányba mozdulnak. A szakértők szerint végre lendületbe jöhet a kriptopiac, ahogy következünk 2025 vége felé. Egy...

Kripto- és techcégek finanszírozzák Trump új báltermét

A Fehér Ház közleményei és nagy híroldalak szerint magán kripto- és technológiai adományozók fizetik egy új, 8400 négyzetméteres bálterem építését, amelyet Donald Trump amerikai elnök...

XRP ETF-frissítés: A Ripple ETF jóváhagyása akár 60%-os bikakitörést hozhat két kriptónál

A több XRP ETF-döntés visszaszámlálása új lendületet adott a digitális eszközpiacnak. A Bitcoin csökkenő tőzsdei kínálata és a folyamatos felhalmozás erősebb árkilátásokat támaszt alá. Eközben a...

CZ visszatért, újra tombolnak a mémcoinok – a Maxi Doge az élre tör

Vendégbejegyzés Egy új vezérkutya, a Dogecoin (DOGE) báját hozó Maxi Doge (MAXI) lehet az, aki elindítja a következő mémcoin-hullámot, miután Donald Trump amerikai elnök kegyelmet adott...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.