A One River igazgatója szerint a bitcoin „drámaian alulértékelt”

A One River Asser Management vezérigazgatója szerint a második szintű skálázási megoldások „nagyon ígéretesek”.

Eric Peters, a One River Asset Management vezérigazgatója elmondta, a bitcoin és az egyéb kriptopénzek „drámaian alulértékeltek”, a koronavírus pedig a tökéletes lehetőséget ad az emelkedésre.

„A digitális eszközök drámaian alulértékeltek más, vagyontárolási eszközökhöz képest. Ezért is érdekelnek minket annyira, ezek alulértékelt eszközök egy makrovisszaesés esetén.”


Peters elmondta, hogy egész életében makrobefektető volt, így elsődlegesen mindig a makromutatókat figyeli a technikai mutatók helyett, de még a kriptopénzek technológiája is folyton lenyűgözi őket azzal, hogy merre tartanak.

„Számos második szintű alkalmazást láttam már amely erre a technológiára épít és nagyon ígéretesek. Már láttam annyit, hogy tudjam, a holnap fényesebb lesz a jelennél. Ez nagyon fontos, ha befektetsz.”

Peters szerint a One River már várta „ezt a késői aktivitást”, és a koronavírus nagyobb növekedést hozott, mint „amit bárki el tudott volna képzelni.”

„A tény az, hogy már egybefonódott a monetáris politikával és hatalmas mennyiségű adósságokat adunk ki, hogy a központi bankok felvásárolják azt. Ennek a mértéke a növekedés fő forrása.”

A One River januárban ismeretlen összeget fektetett kriptopénzekbe, amely lehet, hogy „az egyik legnagyobb digitálisvaluta-vásárlás volt a történelem során.”
Peters elmondta, hogy a digitális eszközök birtoklásával lehetővé válik, hogy a befektetők „igazodjanak” a makrotrendekhez.
Azt mondta „ezen eszközök hosszú távú birtoklásával beszállsz a technológiai fejlődésbe, és biztosítod magad a valuták értékvesztése ellen, ez a két jelenség pedig kezd felgyorsulni. Az, hogy ez merre visz minket már csak a képzelőerőnkön múlik.”

Olvastad már? Vallott a milliárdos Mark Cuban: shitcoinjai is vannak

Forrás: decrypt.co

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Binance 600 fiókot tiltott le – új korszak kezdődik a tőzsdén

A Binance bejelentette, hogy múlt héten több mint 600 fiókot tiltott le. Az ok az engedély nélküli, harmadik féltől származó eszközök használata volt. A tőzsde...

Csökkent a bitcoin beáramlása a Binance-re: mire számíthatunk a héten?

Az aktív címek száma, amelyek bitcoint küldtek a Binance-re, múlt héten hirtelen megugrott. A BTC pénteken, október 10-én egy nap alatt 121,5 ezerről 102 ezer dollárra esett. A...

A Bitget védelmi alapja 735 millió dolláron, 145%-kal az induló keret fölött

A világ legnagyobb univerzális tőzsdéje (UEX), a Bitget, közzétette 2025. szeptemberi Védelmi Alap Értékelési Jelentését, amelyben az alap havi átlagos értékét 735.503.167 dollárra becsülték. Ez...

Ismét rejtélyes üzeneteket tett közzé Michael Saylor

Michael Saylor ismét utalt rá, hogy cége, a Strategy, múlt héten újabb bitcoint vásárolhatott. Eközben a vállalati bitcointartalékok egyre nagyobb nyomás alá kerülnek a nettó...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.