Magasabb hozam a delegálás mellett – februárban érkezhet a Liqwid Finance a Cardanóra

Amint elindul a Cardano Goguen-korszaka, a felhasználók további kamatokat szerezhetnek majd adájuk stake-elésével anélkül, hogy a már meglévő adájukat fel kellene oldaniuk a delegálás alól.

A Liqwid Finance Cardanóra épülő defimegoldás lehetővé teszi majd a felhasználók számára, hogy governance tokeneket szerezhessenek likviditás nyújtásával a Liqwid adapiacán – miközben a felhasználók adája a mainneten továbbra is delegálva marad.

A Goguennel beköszönt a defikorszak a Cardanóra

A Cardano Goguen-frissítésével kapcsolatos leggyakoribb beszédtéma most az elemzések szerint az okosszerződésekkel van összefüggésben.
Úgy tűnik azonban, hogy a Goguent illető konkrétabb blokkláncfejlesztéseket csak nagyon ritkán vitatják meg – ha egyáltalán szóba kerülnek.
A Liqwid Finance, egy Cardanóra épülő defiprojekt most előrukkolt néhány olyan funkcióval, amelyeket a Goguen tesz majd lehetővé.
Ezzel mélyebb betekintést adott a közösségnek azzal kapcsolatban, hogy milyen jövő várhat a Cardano hálózatára.
A szóban forgó projekt – amely egyébként októberben első díjat nyert az IOHK Wyomingban szervezett hackathonján – elmondta, hogy sok kérdést kaptak már a Cardano közösségének a részéről a hamarosan induló Liqwid tokenekkel kapcsolatban.
A defiplatform elsősorban a peer-to-peer kölcsönzésre fókuszál, és olyan governance tokeneket indítanak majd el, amelyeket jutalomként osztanak szét a felhasználók között a likviditásnyújtásért cserében.
A vállalat elmondta, hogy a tokeneket a felhasználók közötti szétosztással fogják útjára indítani, a hozamvadász szerződések pedig – akárcsak a Goguen első HFC-eseménye – februárban válnak majd elérhetővé.

A hozamvadász jutalmak nagyobbak lesznek, mint a standard stakingkamat

Míg a Cardano közösségének több tagja izgatottan várja annak lehetőségét, hogy a blokkláncon keresztül nyújthassanak likviditást a kölcsönpiacnak, egyesek aggódnak amiatt, hogy a likviditáspoolok lecsapolhatják a már meglévő stakingpoolokat, magára hagyva ezzel azok kezelőit.
A Liqwid mindenesetre gyorsan megcáfolta ezeket az állításokat, hiszen elmondta, hogy azoknak, akik likviditást szeretnének szolgáltatni a poolnak, nem szükséges feladniuk a már meglévő tokendelegációjukat, hogy náluk is stake-elhessenek.
A múlt éven megjelent tokenzárolási funkció a Cardano további okosszerződés-funkcióival lehetővé teszi majd a felhasználók számára, hogy a standard stakingjutalmaknál magasabb hozamot érhessenek el.
A kölcsönadó poolnak való likviditásnyújtás, például a Liqwid Finance használata nem lesz hatással a stake poolokhoz delegált vagyonra.
A vállalat szintén felfedte, hogy a Liqwid fő fejlesztői jelenleg kutatják annak lehetőségét, hogy hardvertárcát is hozzákapcsolhassanak a platformhoz.
Ez lehetővé tenné a felhasználók számára, hogy adájukat olyan hardvertárcákon tárolhassák kamatoztatás során, mint a Trezor vagy a Ledger, miközben ugyanúgy nyújthatnának likviditást bármely kölcsönadó poolnak a Cardanón belül.

Olvastad már? Nincs okunk panaszkodni: kriptobarát Amerikát hozhat el Biden elnöklése?

Forrás: cryptoslate.com
Kiemelt kép: cryptotechinfos.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Bitcoin 2026-ban érheti el következő csúcsát

A makrogazdasági befektető Raoul Pal szerint a Bitcoin hagyományos, négyéves piaci ciklusa véget ért. Az elemző úgy véli, a kriptovaluta mostantól egy ötéves ritmusban mozog,...

420 millió dolláros tét: valaki nagyban játszik az Ethereum ellen

Egy hatalmas kriptós „bálna” az utóbbi hónapok egyik legnagyobb short pozícióját nyitotta Ethereumon – derül ki az on-chain elemzők friss adataiból. A szereplő 420 millió dollárnyi...

Magányos Bitcoin-bányász 347.000 dolláros blokkot talált

Egy egyszemélyes Bitcoin-bányász hatalmas szerencsével járt: több mint 347.000 dollárt keresett egyetlen blokkból. A siker esélye mindössze 1 a 7 millióhoz volt – mégis sikerült neki...

A Chainlink (LINK) bikás mintát mutat: a nagyhalak már gyűjtik a tokent

Prémium Chainlink (LINK) A Chainlink (LINK) az elmúlt napokban visszapattant egy kulcsfontosságú, 16 dollár körüli támaszszintről, és ezzel makroszinten is bikás folytatást jelez. A nagy kapitalizációjú altcoin...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.