Sokkal több lehet még az Ethereumban a mostani rali után?

Az közelgő Ethereum proof-of-stake–frissítése, a benne rejlő defipotenciállal, valamint az új rekordárfolyammal akár 10.000 dollár fölé is repítheti a második legnagyobb kriptopénz értékét – állítja egy elemző.
Miután elérte ATH-ját, az ethereum most a 10.500 dollárt is megcélozhatja – állítja a Fundstrat Global Advisors vezető piackutató vállalat egyik stratégája.

David Grider, a Fundstrat stratégája kedden kommentálta az ETH új, történelmi rekordját, amely nagyjából 1430 dollárt jelent – számolt be róla a Bloomberg.
Grider azt mondta, hogy a második legnagyobb kriptopénz akár meghétszerezheti az árfolyamát, és a 10.500 dollárt is elérheti a rekordárfolyamot követően.
A stratéga állítólag azt mondta, hogy az ether most „a legjobb kockázat/megtérülés befektetés a kriptóban”, kiemelve ezzel, hogy az Ethereum blokklánca a legnagyobb alapot képezi a decentralizált pénzügyek, vagyis defialkalmazások számára.

„A blokklánc-számítástechnika a jövő felhőtechnológiája lehet” – jegyezte meg Grider.

Ahogy az Ethereum közeledik a proof-of-stake–frissítéshez, a hálózatnak megvan a lehetősége arra, hogy skálázhatóság szempontjából olyan szintre jusson, mint a Mastercard és a Visa – tette hozzá.
A legutóbbi ETH-előrejelzés azt követően érkezik, hogy január 19-én az ether áttörte történelmi rekordját, mindössze 10 nappal az után, hogy a bitcoin 42.000 dolláron szintén ATH-t állított föl január 8-án.
Annak ellenére, hogy a bitcoin beelőzte az ETH-t a 2017-es ATH megdöntésében, a bitcoin eddig mégis kevésbé számít népszerűnek a napi tranzakciók számának tekintetében.

A Messari kriptoelemző cég januári adatai szerint az Ethereum hálózata átlagosan 28%-kal több tranzakciót dolgoz fel naponta, mint a Bitcoiné.
A cikk írásakor egy ETH árfolyama 1314 dollárt ér, amely 6,5%-os csökkenést jelent az elmúlt 24 órában. Az elmúlt 30 napban az altcoin valamivel több mint 100%-ot növekedett a Coingecko független kriptoaggregátor adatai szerint.

Olvastad már? Hol és hogyan találhatsz bitcoin ATM-et?

Forrás: cointelegraph.com


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Az Aptos 90%-ot esett – miért nem lépnek ki mégsem a nagybefektetők?

Prémium Aptos (APT) Az Aptos az idei altcoin-piacon az egyik legkeményebb történetté vált. Az APT árfolyama közel 90%-ot esett vissza a 20 dollár közeli csúcsokról, így az...

2025 nagy dolgokat hozott az XRP számára, politikai fordulat, perlezárás határozta meg a befektetők hangulatát

2025 végére az XRP története már simán elférne egy Netflix-minisorozatban, politikai csavarok, egy többéves pereskedés lezárása, új befektetési eszközök indulása és egy rég nem látott...

Kínlódik a Bitcoin, a tulajdonosok több, mint 25%-a már veszteségben van

A Bitcoin mostanában úgy viselkedik, mint egy hullámvasút, amin elfelejtették bekapcsolni a biztonsági övet. A piac az elemzők szerint azt jelzi, hogy a befektetők idegei...

Az AI tokenek estek, de új Solana mémcoin-hullám indul

Vendégbejegyzés 2025 végére a kriptovilágban a sztorik gyorsabban születtek, mint ahogy az árfolyamok követni tudták őket. Az év első felében az AI tokenek voltak a reflektorfényben:...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.