„Szerencsére a fiamnak van bitcoinja”

Howard Mark, az Oaktree Capital, egy 140 milliárd dollárt kezelő befektetési alap vezetője úgy tűnik, beáll azok sorába, akik meggondolták magukat a bitcoinnal kapcsolatban.

A nagyjából 34000 dolláros árfolyamon tartózkodó BTC lehet, hogy újabb támogatót szerzett.

Marks az alapjuk befektetőinek címzett levelében említette meg a bitcoint, és úgy nyilatkozott, hogy talán változtatnia kellene a szkeptikus véleményén.
A befektetőknek írt levélben az Oaktree társalapítója, és jelenlegi társelnöke úgy fogalmazott, hogy a ’17-es felfutás alkalmával ő kritikusan gondolkodott a BTC-ről, de a fia szerencsére bevásárolt.

Tanulmányozd a kriptót!

„2017-ben az egyik befektetőknek szóló levelemben szóba kerültek a kriptopénzek is, és az, hogy mennyire szkeptikus vagyok a területtel kapcsolatban. Azóta viszont többször beszélgettünk erről a fiammal, Andrew-val, aki viszont nagyon is pozitív véleménnyel van a bitcoinról, meg még néhány másikról. Úgy gondolom, hogy hálás lehetek, amiért a fiam bevásárolt annak idején. Persze a teljes történet ennél hosszabb, legalább elmondhatom, hogy még időben tudtam változtatni a szkeptikus hozzáállásomon.”

Az elmúlt hónapok során számottevő létszámú prominens személy változtatta meg a hozzáállását a bitcoinnal kapcsolatban.
Nagybefektetőktől bankokig, sokan néznek már más szemmel a kriptopénzekre, néhányan pedig már a lehetőségeket kutatják, hogyan tudnának belépni a piacra, hogyan bővíthetik a portfóliójukat.
Marks egyelőre ennyire nem szaladt előre, de kijelentette, hogy mindenképpen megvizsgálja, hogy miről is szól egészen pontosan a történet, és megnézi, mekkora potenciál rejlik a területben.

„Az innovációk úgy működnek, hogy az elején nagyon kevesen hisznek a dologban. Összehasonlítva a már bejáratott megoldásokkal, egyszerűen abszurdnak tűnik. De ha a dolog működik, végül azok is egyetértésre jutnak, akik eredetileg őrültségnek gondolták. De egyszerűen nem tudunk teljes mértékben informáltak lenni, ha nem fordítunk kellő figyelmet arra, hogy megismerjük a dolgok hátterét. Így viszont megtörténhet, hogy egyszerűen félresöprünk egy innovációt, mikor szembetalálkozunk vele.”

Warren Buffett lesz a következő?

Marks szavaira pozitív visszajelzésekkel reagált a kriptoipar. Preston Pysh, egy befektetési podcast házigazdája is úgy véli, egy Howard Marks-hoz hasonló milliárdost jó hallani, amikor elismerően beszél a bitcoinról.
Egy másik ismert befektető, Lyn Alden, aki szintén nemrégiben kezdte el támogatni a BTC-t, úgy véli, Marks pálfordulása akár azt is előre vetítheti, hogy végül A legendásan kriptoellenes Warren Buffet is beadja a derekát.
2021-ben, noha még csak pár hét telt el az évből, továbbra is egyre kevesebb a meggyőződésesen medvés hozzáállású bitcoinellenes hang.
Közéjük tartozik az aranyrajongó Peter Schiff, aki minden alkalmat megragad, hogy a közösségi médiában negatívan nyilatkozzon a kriptopénzekről.

„Nagyon kevés intézmény vásárol bitcoint. Egyszerűen arról van szó, hogy akik viszont vesznek, nagyon hangoztatják ezt. Meg kell győzniük másokat is, hogy beszálljanak, így emelkedik az ár, és profittal szállhatnak ki. A pénzügyi média pedig még jobb táptalajt ad ehhez, hogy ott népszerűsítsék a befektetéseiket.”

Olvastad már? 12 éve történt az első bitcoin tranzakció

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Bitcoin Hyper: A leggyorsabb Layer‑2, amely új korszakot nyithat a BTC számára

Vendégbejegyzés 2025 végére a Bitcoin ismét reflektorfénybe került. A Financial Times újabb kritikákat fogalmazott meg, kétségbe vonva, hogy a vezető kriptovaluta képes lesz visszahódítani korábbi csúcsát,...

Negatív hangulat uralkodik a közösségi médiában a Ripple XRP-je körül

A Ripple XRP tokenjéről szóló negatív kommentek a közösségi médiában havi csúcsot értek el. Ez a kételyhullám akkor érkezett, amikor az eszköz ára gyengélkedik. A korábbi...

Válság vagy rendrakás? Olaszország év végéig rákényszeríti a kriptoszektort a MiCA-megfelelésre

Az olasz tőkepiaci felügyelet, a CONSOB hivatalosan bejelentette a MiCA-szabályozás hazai menetrendjét, és egyértelmű határnapot jelölt ki a kriptoszolgáltatók számára. A jelenleg az OAM-nél regisztrált VASP-ok...

Rejtett támadás rázta meg a DeFi-piacot: 1 millió dollár tűnt el az USPD-ből

A decentralizált finanszírozás világa ismét egy olyan esettel gazdagodott, amely rávilágít a DeFi-projektek legnagyobb gyengeségére: a fejlesztési fázisban elrejtett, hosszú hónapokon át láthatatlanul várakozó sérülékenységekre....

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.