A Poloniexen keresztül menekítették ki az Exmótól ellopott pénzt

Az Exmóról ellopott nagyjából 4 millió dollárnyi kriptopénzt a jelentések a Poloniexen keresztül utalták ki. A kriptotőzsde néhány fiókot már be is fagyasztott.

A meghackelt Exmo kriptotőzsde nem képes arra, hogy ilyen mennyiségű vagyont visszafizessen, hiszen a hackerek több millió dollárnyi kriptót loptak el a Poloniex kriptováltón keresztül.

December 21-én az Exmo egy jelentős hacket jelentett be, amelynek következtében a platform minden kiutalást leállított. Az egyesült királyságbeli vállalatot a becslései szerint több mint 10,5 millió dollárral károsították meg bitcoin, ether, tether, xrp, bitcoin cash és zcash formájában.

Az Exmo vezetői azt állítják, hogy nagyjából 4 millió dollárnyi ellopott eszközt nem tudnak helyreállítani, mivel a bűnözők a Poloniexen keresztül már ki is menekítették a pénzt.

A Poloniex megfeleltetési részlegének egy szóvivője a Cointelegraph-nak elmondta:

„Miután megkaptuk az információt az Exmo csapatától, gyorsan azonosítottunk és befagyasztottunk két fiókot. Sajnálatos módon minden érintett eszközt órákkal azelőtt már kiutaltak, hogy az Exmo felvette volna velünk a kapcsolatot.”

Az Exmo számításai szerint a Poloniex egymillió dollárnyi xrp és 2,8 millió dollárnyi zcash kiutalását tették lehetővé a támadóknak.

A megkárosított tőzsde vezetőinek állítása szerint ennek oka, hogy a Poloniex igencsak laza pénzmosásellenes szabályokkal rendelkezik.

Mivel a Poloniex a jelentések szerint székhelyét az Egyesült Államokból a Seychelle-szigetekre helyezte át, az Exmo eljuttatta a szükséges dokumentumokat a Seychelle-szigeteki Központi Bankhoz.

A Poloniex később a Cointelegraph-nak tagadta az Exmo vádait, azt állítva, hogy a tőzsde erős AML- és ügyfél-azonosítási irányelvekkel rendelkezik:

„KYC- és AML-irányelveinket illetően, a Poloniex szigorú ellenőrzési eljárásokat követ az esetleges pénzmosásbeli és pénzügyi bűncselekmények monitorozására, azonosítására, megakadályozására és jelentésére. Az ágazatban vezetőnek számító szoftvereket használunk a Jumiótól, az EVS-től és az Elliptictől, hogy ezekkel folytassunk le ügyfél-azonosítást, hitelesítést, OFAC[-megfelelést], szankciókat és tranzakció-nyomonkövetést. Az érintett fiókokat négy héttel ezelőtt hozták létre, és teljes mértékben azonosításra kerültek a korábban említett szoftverek és szabványok segítségével.”

Ahogy az korábban is kiderült, az Exmo biztonsági incidensét követően a platform teljes eszközállományának nagyjából 5%-át veszítette el.

A tőzsde azt mondta, hogy a hack csak a forrótárcáikat érintette, illetve megígérték, hogy az ügyfelek veszteségeit visszafizetik.

Az ellopott vagyon visszaszerzését illető nyomozás részeként az Exmo közzétette az adatokat azokról a tárcákról, amelyek összefüggésbe hozhatók a hackerekkel, és bejelentették együttműködésüket az olyan jelentős tőzsdékkel, mint a Kraken és a Yobit, valamint a Chainalysis és CipherTrace elemzőcégekkel.

Reményeik szerint a kiutalásokat már az elkövetkező napokban lehetővé tudják tenni.

Olvastad már? Cardano elemzés, mélyen lévő Alt/BTC piac és Bitcoin kitekintés

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

A kripto kilép a háttérből – a Paysafe új megoldása már a fizetésről szól

A Paysafe új lépése jól mutatja, merre halad a kripto szerepe a mindennapi használatban, miután a vállalat elindította „Pay with Crypto” megoldását az amerikai iGaming...

A hírek is fogadásokká válnak – a Fox új lépése sok mindent átír

A Fox és a Kalshi együttműködése első ránézésre egy újabb médiapiaci partnerségnek tűnhet, valójában azonban egy sokkal mélyebb változás jele, amely azt mutatja, hogy a...

Arthur Hayes most már csak egyetlen tokent vesz – és ez sokat elárul a piacról

A kriptopiacon ritkán hangzanak el olyan egyértelmű kijelentések, mint amit most Arthur Hayes mondott, amikor arról beszélt, hogy jelenleg „csak egy dolgot vesznek”, mégpedig a...

Túl jól sikerült ez a fogadás – és most mindenki ugyanazt kérdezi

Három frissen létrehozott wallet közel félmillió dollárt keresett egyetlen fogadással a Polymarketen, miután arra tettek fel pénzt, hogy az Egyesült Államok és Irán rövid időn...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.