Mexikó második leggazdagabb embere is bitcoint vásárolt

A világ gazdagjainak a listáján a 166. helyet magáénak mondható Ricardo Salinas Pliego elmondta, hogy bitcoint is tart a portfóliójában, nem is keveset, a likvid vagyonának a 10%-át.

A milliárdos először megosztott egy videót, amelyet „valahol egy latin országban” vettek fel, és amelyen az látható, hogy papírpénzzel tömött szemetes-zsákokat hordanak ki a kukákhoz.

Ehhez kapcsolódóan azt írta, hogy „a papírpénz semmit sem ér, érdemes diverzifikálni a portfóliónkat”.
A videóban amúgy venezuelai bolivár látható, a 2018-as újrakibocsátás előtti címletekben, mikor a hiperinfláció és a gazdasági válság komolyabban elkezdett elszabadulni.
Nem sokkal később Pliego ismét tweetelt, ekkor a Bitcoin Standard című, már magyarul is olvasható könyvet ajánlotta a követőinek.


Hozzátette, hogy „a bitcoin meg tudja védeni az állampolgárokat a kormányzatoktól”, és be is vallotta, hogy ő is tart BTC-t.

„Ajánlom elolvasásra a Bitcoin Standard című könyvet. Ez a legjobb, és egyben a legfontosabb is, ha meg akarod érteni a Bitcoint, amely védelmet nyújthat az állami kisajátítások ellen. Sokan kérdezik, hogy nekem van-e. Igen, van. A likvid portfólióm 10%-át bitcoinban tartom.”

A Twitteres kriptoközösség örömmel fogadta a hírt és a vallomást, a Kraken tőzsdétől Dan Held újra meg is említette, hogy „már közeleg az intézmények tömege is”.
Pliego erre válaszolt is Heldnek, hogy az intézmények már egy ideje elkezdték az adopciót, fokozatosan, a Grayscale bitcoin-alapjának a 2016-os indulása után. Valamint azt is elmondta a likvid portfóliójának a maradék 90%-át pedig nemesfém-bányákba fektette.

Pliego 1955-ben született Mexikóvárosban, és ő alapította a Grupo Salinas vállalatot, amely cégekkel rendelkezik a telekommunikáció, a pénzügy, és a kiskereskedelem szektorában.
Emellett ő az elnöke a TV Azteca-nak is, amely a második legnagyobb spanyol nyelvű produkciós cég, és egyben a második legnagyobb médiavállalat Mexikóban.

Olvastad már? 375%-ot emelkedett a bitcoin, mióta Peter Schiff ronda jóslatot tett

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

 

Legfrissebb bejegyzéseink

Justin Sun Tron projektje tőzsdére megy az USA-ban

A Tron állítólag egy fordított felvásárlással készül tőzsdére lépni az SRM Entertainmenten keresztül. A Financial Times hétfői jelentése – bennfentes forrásokra hivatkozva – arról számolt be,...

Geopolitikai feszültségek kockázatkerülő hangulatot váltottak ki, de a szerkezeti bizalom továbbra is erős

A Bitcoin és az Ethereum árfolyamának legutóbbi visszaesése – éles korábbi emelkedés után – klasszikus kockázatkerülő reakcióként értelmezhető, amelyet az Izrael által Irán ellen végrehajtott...

Kritika zúdul a Pi Network új .pi domain aukciós frissítésére

A Pi Network legújabb bejelentése a .pi domain aukcióval kapcsolatban kritikákat váltott ki a felhasználókból. Bár a Pi Core Team bemutatott egy új alkalmazást a...

A Bitget csatlakozott az UNICEF Game Changers Koalícióhoz – 2025-ben 300.000 ember kap blokklánc-oktatást

A vezető kriptotőzsde, a Bitget, valamint az UNICEF Luxemburg partnerségre léptek, hogy digitális és technológiai készségeket nyújtsanak lányok számára. A Bitget, a vezető kriptotőzsde és Web3-vállalat...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.