Kriptováltót indított a belarusz állami bank, menekülnek a szakértők

A belarusz állami bank a jelentések szerint kriptováltót indítana. Sokak mégis attól félnek, a nyári események fényében az ország technológiai ipara akár össze is omolhat.

Belarusz Európa egyik leginkább autoriter országa, mégis legalább ennyire viszonyulnak barátságosan a kriptopénzekhez is.

Az állam által birtokolt bank a múlt héten saját kriptováltót indított útjára – legalábbis a helyi PrimePress hírportál szerint.
A tőzsde a Belarusbank és a fehérorosz White Bird kriptocég partnersége révén jöhetett létre. Lehetővé teszi a belaruszok és oroszok számára, hogy bitcoint vásárolhassanak Visa kártyájuk segítségével.
Mindez azt jelzi, hogy a belarusz kormány továbbra is üdvözli a kriptót – de míg két évvel ezelőtt arra használták ezt a lehetőséget, hogy techmunkásokat csábítsanak az országba, addig a posztszovjet államnak most komoly nehézségekkel kell szembenéznie a privát szektort illetően.
A belarusz kriptojáték még 2018-ban indult, amikor a kormány törvényessé tette a kriptopénzek kereskedését, sőt, még adómentességet is bevezetett a magánszemélyek és vállalkozások számára.
Mindez egy jól menő, igencsak sikeres marketingkampány része volt, amely arra buzdította a technvállalatokat, hogy hozzanak létre irodákat az országban azon ígéret mentén, hogy nem fogják őket egyedül hagyni.

2019-ben, a múlt évi statisztikák szerint Belaruszban 1500 techvállalat vetette meg a lábát, amely az ország GDP-jének 5,7%-át tette ki, és 50%-ban járult hozzá annak növekedéséhez 2019-ben.
Ennek ellenére sok szakember hagyta el az országot a nyári demonstrációkat követően, miután Aljakszandr Lukasenka elnököt hatodszor is megválasztották hivatalába – sokak szerint a választások elcsalásával.
Lukasenka aztán szeptember végén letette esküjét, a tiltakozások pedig folytatódtak.

„Vannak már jelentések arról, hogy sok szoftvervállalat helyezi át tevékenységét Oroszországba, ezzel pedig több mérnök is vagy Oroszországba, vagy Ukrajnába, vagy a balti államokba került” – mondta Filip Rambousek, a londoni Eastern Europe politikai elemzője a Decryptnek.

A PandaDocnak, egy dokumentációkat automatizáló nagy cégnek négy menedzserét tartóztatták le Minszkben, miután azok támogatták a protestálásokat.
A vállalat későbbi belső kérdőíve kiderítette, hogy 10-ből 8 alkalmazottjuk – főleg belaruszok – egyszerűen szerették volna elhagyni az országot. Az irodájukat most Ukrajnába helyezték át.

A tüntetések és a kormány brutális válaszai tehát kiütötték az ország techiparát. A techszektor dolgozói közül sokan azok, akik általánosságban szimpatizáltak a Lukasenka-ellenes mozgalmakkal, mára már elhagyták az országot.

„A szoftveripar az egyetlen olyan szektor, amely valóban prosperált Lukasenka alatt, most pedig összeomlott” – árulta el Rambousek a Decryptnek.

A technológia az ország egyik fő exporttermékévé vált – múlt éven a techágazat nagyjából 2 milliárd dollárt tett ki.
Joe Mooney, a londoni C&F vállalati nyomozócég Oroszország-, korábban Szovjetunió-elemzője a Decryptnek elmondta, hogy „a tech az egyetlen olyan ágazat Belaruszban, amelyet a kormány nagyban hagyott a saját útján járni”, valamint, hogy ennek eredményeként jól is teljesített.
Augusztusban több mint 2500 vezérigazgató, fejlesztő és befektető írta alá a tüntetéseket támogató petíciót, valamint megkongatták a vészharangot az ország techiparának jövőjét illetően.


Monney elmondta, miszerint „az állam partnersége ebben a vállalkozásban olyan terveket jelezhet, hogy szeretnének beavatkozni a gazdaság ezen szektorába, annak fényében, hogy a techvállalatok támogatták a legutóbbi tüntetéseket, de szintén figyelmeztet, hogy az ország gazdasági fejlődése nagyban függ ettől a területtől.”
A kriptóval való visszacsábítás tehát talán már nem fog tovább működni.

Olvastad már? Jay Clayton egy év múlva lemond az SEC elnökségéről

Forrás: decrypt.co

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

 

Legfrissebb bejegyzéseink

Geopolitikai feszültségek kockázatkerülő hangulatot váltottak ki, de a szerkezeti bizalom továbbra is erős

A Bitcoin és az Ethereum árfolyamának legutóbbi visszaesése – éles korábbi emelkedés után – klasszikus kockázatkerülő reakcióként értelmezhető, amelyet az Izrael által Irán ellen végrehajtott...

Kritika zúdul a Pi Network új .pi domain aukciós frissítésére

A Pi Network legújabb bejelentése a .pi domain aukcióval kapcsolatban kritikákat váltott ki a felhasználókból. Bár a Pi Core Team bemutatott egy új alkalmazást a...

A Bitget csatlakozott az UNICEF Game Changers Koalícióhoz – 2025-ben 300.000 ember kap blokklánc-oktatást

A vezető kriptotőzsde, a Bitget, valamint az UNICEF Luxemburg partnerségre léptek, hogy digitális és technológiai készségeket nyújtsanak lányok számára. A Bitget, a vezető kriptotőzsde és Web3-vállalat...

Ne maradj le újra! A Snorter mém érmével kezedbe veheted a piacot

Vendégbejegyzés A befektetők még mindig álmodoznak arról, hogy a mém érmékből végre hatalmas nyereségük szülessen. Nos, a Solana-alapú Telegram kereskedési bot, a Snorter Token ($SNORT) arra...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.