Esik a defiszektor, ki tudja hol áll meg?

Az elmúlt két hónap brutális volt a defipiac számára. Miközben az ágazat fundamentumai érezhetően erősebbek mint valaha, és a defiszerződésekben zárolt érték is folyamatosan növekszik, a terület alapjául szolgáló hálózatok coinjai – pl. az Ethereum is – eséseket könyvelhetett el nyári rekordjaihoz képest.

Bár a bitcoin sorra döntögeti idei rekordjait, a deficoinoknak nem megy ilyen jól a soruk.

Az egyik kriptoeszköz-elemző még október elején arra hívta fel a figyelmet, hogy egy átlagos deficoin 65%-ot esett nyári csúcsához képest.

Elemezésének megjelenése óta a decentralizált pénzügyi piac állapota csak rosszabbodott, ahogyan egyre több Ethereum-alapú coin folytatta csökkenését.

Mindezek ellenére Su Zhu, a Three Arrows Capital vezérigazgatója azt mondja, az altkoinszektor megshortolásának a lehetősége valószínűleg már elmúlt.

A defik megshortolása többé már nem jövedelmező

A prominens befektető most úgy véli, hogy a defi shortolása többé már nem sorolható a jövedelmező befektetési lehetőségek közé.

Október 30-án azt írta, nem gondolja, hogy a „defi shortolása jó r/r-rel rendelkezne most” az amerikai dollárral szemben.

Hozzátette: úgy gondolja, az első számú projektek olyan ponthoz értek, ahol a hosszú távon befektetők a fiat felhasználásával halmozzák majd fel befektetéseiket, egy hosszú futásra számítva.

https://twitter.com/zhusu/status/1322354053276299264?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1322354053276299264%7Ctwgr%5Eshare_3&ref_url=https%3A%2F%2Fcryptoslate.com%2Ftop-fund-manager-thinks-ethereum-defi-shorts-make-little-sense-here%2F

Még ha az „elkövetkező néhány hónapon belül” kijelentésnek köszönhetően óvatosnak is hat predikciója, elvárásai szerint az összes altcoin 95%-a lent lesz a bitcoinhoz képest.

Azt nem nevezte meg, mely coinok tartoznak majd ebbe a kategóriába, és melyek nem.

Ne számítsunk további csökkenésre – állítja a kriptoelemző

Bár a defi shortok jövedelmezősége továbbra is kérdéses, azt azért el kell mondani, semmilyen biztosíték nincs arra, hogy ne lenne még a jelenlegi szinteknél is lejjebb,

Qiao Wang, kriptoeszköz-kezelő, a Messari korábbi termékvezetője nemrég az alábbit mondta a kriptoszektor jövőjének alakulásáról:

„Folyamatosan változnak a nézeteim, és sajnos úgy néz ki, hogy még több szenvedésre kell számítani a defiben. Eredetileg azt gondoltam, nem lesznek 80-90%-os esések – amelyek jellemzők az altokra – a defibefektetők szofisztikáltsága miatt, ez azonban később érvényét vesztette.”

Külön kiemelte négy kriptopénz árműveleteit: ezek a Yearn.finance, az Aave, a Uniswap, valamint a Synthetix Network Token.

Ez a négy kriptopénz, amely a teljes defiágazat magjának számít, az elmúlt napok során masszív csökkenéseket produkált.

https://twitter.com/QwQiao/status/1321774505786806272?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1321774505786806272%7Ctwgr%5Eshare_3&ref_url=https%3A%2F%2Fcryptoslate.com%2Ftop-fund-manager-thinks-ethereum-defi-shorts-make-little-sense-here%2F

A coinok zuhanása azt is jelenti, hogy a befektetők valószínűleg bearishen viseltetnek a teljes defiszektor irányában is.

Olvastad már? Az új Huawei okostelefonok előre telepített digitális jüan tárcával érkezhetnek

Forrás: cryptoslate.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

 

Legfrissebb bejegyzéseink

A Monero előbb túlélt egy 51%-os támadást, majd 11 dollárral emelkedett

A Monero árfolyama 24 óra alatt 11 dollárral emelkedett a CoinMarketCap adatai szerint. A harmadik helyre került a legnagyobb nyertesek között. Az ár 256 dollárról 266 dollárra...

Már Vitalik Buterin figyelmét is felkeltette az ETH iránti intézményi érdeklődés

Egyre több intézmény fordult Ethereum treasury cégekhez ETH-vásárlás céljából. Már milliárdokat tárolnak így. Ez a trend felkeltette Vitalik Buterin, az Ethereum társalapítója és Tom Lee, a...

Donald Trump Jr. XRP-vásárlása új lendületet adhat a kriptovaluta piacnak

Egyre erősebb a pletyka, miszerint Donald Trump Jr. érdeklődik az XRP vásárlása iránt. Ez újabb találgatásokat indított a token növekvő elfogadottságáról. Jelentések szerint a Trump család...

Trump és a bányászóriások is beszálltak már az Ethereumba

Tovább erősíti az Ethereum növekedését, hogy nagy szereplők is beszálltak. Köztük Donald Trump amerikai elnök és a Bitmine bányászóriá milliókat fektetnek ETH-ba. Közben a kisbefektetők kivonulnak....

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.