Az OKCoin megnyitotta a szingapúri tőzsdéjét

Az új létesítményük az Ázsia-Óceánia térséget szolgálná ki, így a világ egyik legrégebbi tőzsdéje immár abban a régióban is jelen lesz.

A tőzsde bejelentése szerint 5 hónappal az ország pénzügyi jogszabályinak való megfelelés után a tőzsde a nyilvánosság előtt is megnyitja a kapuit.

Az OKCoin felületén elérhető lesz a szingapúri dollár, és a felhasználók ilyen páron kereskedhetnek a bitcoinnal és etherrel is.
Khairi Azmi, a szingapúri iroda menedzsere elmondta, az OKCoin lépéseket tett annak érdekében, hogy teljes mértékben megfeleljenek a szingapúri pénzügyi hatóságok által kibocsátott fizetési megoldásokról szóló jogszabályoknak.
A januártól hatályos törvények alapján a kriptopénzeket kezelő vállalkozások számára kötelező a regisztráció, és engedélyekhez kötött a pénzváltási tevékenység, valamint a lakossági és intézményi mértékű kifizetések kezelése is.
Az első engedély, amelyet ezen törvények alapján kiadott a hatóság, az Xfers cég XSGD stablecoinja, a szingapúri dollárhoz kötött token kiadásához kapcsolódik.
Azmi így fogalmazta meg ezt a folyamatot:

„Nagyon komolyan vettük, hogy az összes létező szabálynak megfeleljünk, és ebből a szempontból Szingapúr kifejezetten vonzó helyszín. A pénzügyi hatóságok elvárásai nagyon egyértelműek, a jogi környezet abszolút letisztult.”

Az új szabályozások fényében várhatóan a versenyszféra is jobban érdeklődni fog a kriptoipar iránt.
Szeptemberben például a brit CryptoCompare szolgáltatási segítségével a helyi értékpapírtőzsde már listázott egy BTC és egy ETH-indexet.

Ennek az árinformációját inputként tudja használni a többi tőzsde, többek között az OKCoin is, vas időben követhető vele az árfolyam alakulása.
A Bitfury elemzői szerint Szingapúrban 26 bejegyzett kriptotőzsde működött június végén, ezzel pedig a harmadikak a listán, amely a legtöbb szabályozott tőzsdét fenntartó országot rangsorolja. Ezt a mezőnyt az
Egyesült Királyság és Hong Kong vezeti. Júliusban pedig egy helyi kormányügynökség jelentette be, hogy 234 blokklánccal foglalkozó cég van az országban.

Olvastad már? Megállíthatatlanul dübörög a hazai INLOCK közösségi kölcsönplatform

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

 

Legfrissebb bejegyzéseink

Kriptóval fizetnél kaszinóban? A britek vizsgálják

Az Egyesült Királyság szerencsejáték-felügyelete vizsgálja annak lehetőségét, hogy a jövőben kriptoeszközöket is elfogadhassanak fizetési módként a szabályozott online kaszinók. A kérdés azonban nem csupán technikai: a...

1,71 milliárd dollárt bukott a MARA – jön az AI-irányváltás?

A MARA Holdings brutális, 1,71 milliárd dolláros negyedéves veszteséget jelentett 2025 negyedik negyedévére, miután a Bitcoin árfolyamának esése jelentős könyv szerinti leértékelést okozott. A vállalat egy...

Véget érhet a Bitcoin eladási hulláma – de jön a hosszú oldalazás?

A Bitcoin befektetők talán végre kifáradtak az eladásban. Legalábbis erre utal Willy Woo elemző friss értékelése, amely szerint a medvés nyomás kimerülni látszik. Az árfolyam hetek...

Komoly növekedést értek el Trump fiainak kriptobizniszei

A Trump támogatását élvező bitcoin-bányász, az American Bitcoin Corp. 159%-os éves bevételnövekedést jelentett a 2025-ös negyedik negyedéves jelentésében. A vállalat negyedéves szinten is 22%-os növekedést ért...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.