Rendkívüli: a MicroStrategy után a Square is milliós tételben vásárolja a bitcoint

4709 bitcoint vásárolt a Square befektetési stratégiája részeként. Elmondásuk szerint bitcoinban rejlő potenciál adott okot minderre.
50 millió dollárt fektetett bitcoinba a Square fizetési vállalat egy ma megjelent nyilatkozat szerint. A cég 4709 bitcoint vásárolt, amely így vagyoneszközeik 1%-át teszi ki.

„Úgy véljük, hogy a bitcoinnak megvan a lehetősége arra, hogy egy mindenhol jelenlévő valutává váljon a jövőben”

– mondta Amrita Ahuja, a Square vezető pénzügyi szakembere. Hozzátette: „Ahogy növekszik az elfogadottság, úgy szeretnénk mi is egyre többet megtudni, hogy fegyelemzett módn vehessünk részt [az ágazatban]. Egy olyan vállalat számára, amely az inkluzív jövőre építi termékeit, egy ilyen befektetés csak az utazás kezdete”.


A Square tulajdonosa egyébként Jack Dorsey, a Twitter vezérigazgatója (és a Bitcoin ismert szószólója). A cég alá tartozik az a CashApp nevű alkalmazás, amelynek kínálatában egy ideje már ott van a bitcoin is.
Dorsey korábban azt mondta, ő rendszeresen kihasználja a rendelkezésre álló teljes heti bitcoinvásárlási limitet a CashAppen belül.
A Square számára korábban sem volt ismeretlen a kriptopénzekbe történő befektetés. 2019 márciusában létrehozták a Square Cryptót azzal a céllal, hogy így támogassák a Bitcoin-hálózat fejlődését.
Ennek keretén belül már egy sor díjat kiosztottak olyan Bitcoin-fejlesztőknek és vállalatoknak, akik / amelyek az ágazaton belül tevékenykednek.

Ha már vállalati befektetés, ne feledkezzünk meg a MicroStrategy piacelemző cégről sem, amely kezdetben 200 millió dollárnyi bitcoint vett befektetésként, majd ezt követően további 175 millió dollárnyit vásárolt.
„Ez idáig összesen 38.250 bitcoint vásároltunk meg, összesen 425 millió dollárért, amelyben benne vannak a díjak és más kiadások is” – mondta akkor Michael Saylor, a MicroStrategy vezérigazgatója.
(Forrás: Decrypt.co)

Olvastad már? Ennyi pénzed lenne, ha 5 éve bitcoinba fektetsz

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Amikor még az arany is megremeg, más értelmet nyer a kriptó esése

A kriptopiac az elmúlt napokban élesen korrigált. A bitcoin egy év után először benézett egy pszichológiai szint alá, az altcoinok pedig a szokásos módon felerősítették...

Ethereum árfolyam-előrejelzés: az ETH rövid időre 2700 dollár alá esett a DAO Security Fund indulása közben

Az Ethereum biztonsági megerősítést kap a The DAO visszatérésével, közel egy évtizeddel a hírhedt hack után. Griff Green fejlesztő szerint, aki részt vett a platform létrehozásában,...

Nő a Bitcoin lejtmenetének kockázata 2026-ban a fogadási piacok szerint

A Bitcoin körüli piaci hangulat érezhetően romlott, miután a hétvégi eladási hullám során az árfolyam rövid időre 75.000 dollár alá csúszott. A visszaesés hatására a...

Amikor a szabályozó szűk kaput hagy: mit üzen Hongkong a stablecoin-piacnak?

Hongkong hamarosan kiadja az első stablecoin-kibocsátói engedélyeket, de az üzenet már most egyértelmű: nem minden jelentkező jut át az első szűrőn. A pénzügyi felügyelet jelezte,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.