Egy kutató szerint egyes bányászok Ethereum-blokkokkal manipulálják a defit

Bizonyos Ethereum-bányászok úgy tűnik, hogy újratervezik a blokkokat, hogy kihasználjanak bizonyos defilehetőségeket. A jelenség a „bányászok által kitermelt érték”, vagyis a MEV nevet kapta.
A MEV jelenségét már régóta várják a kutatók, mint próbálkozás a defi kihasználására a bányászok egyedi irányító ereje által.

Mivel a bányászok szabadon rendelkezhetnek afelett, hogy milyen tranzakciókat milyen sorrendben dolgoznak fel, így teljesen új kihasználási lehetőségek nyíltak a decentralizált pénzügyi piacokon.
Frank Topbottom anonim elemző több gyanús tranzakciót is kiemelt, melyeket a SparkPool és F2Pool bányászközösségek bányásztak ki.


Ezeket gyakran csak néhány cím kezdeményezte és annak ellenére is blokkokba kerültek, hogy alacsony gas költséggel utaltak.
Ezt a jelenséget nem lehetne olyan tevékenységekkel magyarázni, mint bányászási jutalmak szétosztása, de nem tudni, hogy mi volt a tranzakciók célja.
Néhány kisebb bányászközösség esetén még jobban megfigyelhető a MEV, Topbottom a 2Miners, Minerall Pool és az EzilPool közösségeket nevezte meg, melyek a teljes hashráta nagyjából 2%-át uralják.
Az egyik kérdéses tranzakció esetén a jelenség több részlete is megfigyelhető. Az első jel az effektíve nulla tranzakciós költség, csupán két wei. Ez nem összekeverendő a gweijel, amely 1 milliárd weinek felel meg. A wei az ethereum legkisebb lehetséges egysége, egymilliárdod ethereum egy milliárdod része.
Manapság még két gwei is gyanús lenne, de két wei soha nem kerülne hitelesítésre, ehhez mégis csak 17 másodperc kellett.
A második jel, hogy a tranzakció egy arbitrázsügylet, amely 70 dollárból 2800 dollárt csinált. Egy ilyen csere a jelenlegi gas költségekkel soha nem hozna profitot, ezért is nem keresik a kereskedők az arbitrázslehetőségeket. Nem tudni, hogy ki állhat a tranzakciók mögött, de az biztos, hogy bányászok segítsége nélkül lehetetlen lett volna.

Topbottom elmondta, hogy ebben az esetben a tranzakció még hatékonyabbá tette a piacokat, mivel kiegyenlítette az árfolyamokat, de a bányászok ereje még ennél is nagyobb lehet.
Mivel újrarendezhetik a tranzakciókat, a bányászok mindenkit megelőzhetnek. Ezzel bárki előtt le tudnak csapni az arbitrázsügyletekre, elárverezhetik a likvidálásokat és tokeneladásokat.
Topbottom szerint ennek akár előnyei is lehetnek. A bányászok a leghatékonyabb gazdák, így elkerülhető lett volna az a fekete csütörtöki helyzet is, amikor átmentek a Maker 0 dolláros biztosítékú ügyletei.
A bányászok is kiküldhetnék saját 0 dolláros ügyleteiket, és ezzel blokkolni tudnák az aukciók többi résztvevőit. Ennek rendkívül alacsony az esélye mivel minden bányásznak hosszú ideig össze kellene fognia hozzá, de jól megmutatja, hogy elméleti szinten milyen erővel bírnak a hálózat fenntartói.
Még valószínűbb, hogy a bányászok versengeni kezdenek az értékes MEV lehetőségekért, így a lánc újrarendezésével küzdenének a „kincsekért”. Ez rendkívüli mértékben megborítaná a hálózatot az átlagfelhasználó számára, aki csak annyit látna az egészből, hogy tranzakciója törlődik miután hitelesítve lett.
Nagyon nehéz lenne megakadályozni a bányászokat abban, hogy ne csapjanak le az értékes ügyletekre, mivel ez nem megy szembe az Ethereum alapjaival.
Fontos hozzátenni, hogy a jelenség nem egyedi a proof-of-work modell tekintetében.
Az Ethereum 2.0 kamatozóinak is hasonló erejük lehet, ha nem változik a blokklánc architektúrája. Egyes második szintű skálázási megoldások üzemeltetői is hasonló erővel rendelkezhetnek.

Olvastad már? A legutóbbi amerikai elnökválasztáskor 11 dollár volt az Ethereum értéke

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

 

Legfrissebb bejegyzéseink

Vesztegetéssel gyanúsítják a koreai Bithumb kriptotőzsde igazgatóját

Vannak azok a kriptotőzsdék, ahol a legizgalmasabb dolog az új tokenek listázása, és vannak azok, ahol inkább az a kérdés, mikor száll ki legközelebb a...

A Coinbase már évi 1 billió dollárnyi stablecoin-forgalmat dolgoz fel

Amikor az emberek a Coinbase-re gondolnak, általában a klasszikus tőzsdei hullámvasút jut eszükbe. A kisbefektetők vesznek egy kis bitcoint, eladnak egy kis mémcoint, a cég...

A Citi a privát cégek részvényeit tokenizálná

Az elmúlt években a Wall Streeten a tokenizáció nagyrészt a konferenciák kávészüneteinek a témája volt. Szép, elegáns jövőkép, amiről mindenki tudta, hogy jön, de senki...

10 ezer dollár lesz az Ethereum, de csak ha újfajta ellenőrzési rendszert vezet be, a ZK proofot?

Ha elég régóta vagy a kriptóban, pontosan tudod, hogyan működik a piac pszichológiája. A nagy árfolyam-álmokhoz mindig kell egy nagyon szexi technológiai sztori. A puszta...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.