Tim Draper elmondta, milyen altokat tart

-

Az ismert bitcoin-támogató és tech-milliárdos Tim Draper elmondta, a Silk Roadtól lefoglalt, majd árverésen általa megvásárolt 30000 BTC mellett milyen más kriptopénzeket birtokol.

Úgy tűnik, hogy az alt portfóliója legalább fél tucat egyéb kriptót tartalmaz.

Egy mostanában megrendezésre került befektetési konferencián adott elő az ismert guru, ahol egyértelműen kimondta, hogy bitcoin cash, XRP, Tezos és Aragon is van a birtokában.

„Én hiszek ebben az egészben. Az adopció közeleg, és el fog jönni. Ez egy fontos dolog a világ számára, és azt akarom, hogy tudjanak erről, hogy minél több ember szálljon be a buliba.”

Draper pár hete azzal került a figyelem középpontjába, hogy vélhetően egy hekkelésnek esett áldozatul a Twitter-fiókja.
Egy tweetet tett közzé, amelyben bejelentette, hogy a befektetési csoportjuk BCH-t vásárolt, és egy hamis Roger Ver regisztrációnak mondott köszönetet az „innovációért”.
Mindenesetre az, hogy tényleg birtokol BCH-t, egészen más megvilágításba helyezi a kérdéses tweetet.
Draper már hét éve vesz részt a kriptoszférában, sokmilliós befektetések kötődnek a nevéhez startupokba, többek között a Coinbase-be is. 2019-ben nyilvánosan bejelentette, hogy teljesen kivonult a részvénypiacról, és mindennel beszállt a kriptoiparba.
Az altokban is régóta lát potenciált, 2017-ben a Tezos ICO résztvevője volt, a projekt ellen beadott per ellenére.
2019-ben a Ripple tokenjéről mondta el, hogy szerinte a fejlesztések nagyon is jó irányba haladnak, és a fizetési megoldások között nagy szeletet hasíthat ki magénak a projekt.

„Ha megnézzük a bitcoin teljesítményét az előző hónapokban, nem lenne meglepő, ha az XRP-től is látnánk valami hasonlót.”

Mivel azonban ez a jóslata nem vált be, megnyugodhatunk, hogy a hozzáértő milliárdosok sem látják a jövőt, és jósolják meg pontosan az árfolyamokat.

Az Ethereum alapú Aragon projektbe 1 millió dollárral szállt be, amellyel 1 millió ANT tokenhez jutott, ez a teljes készlet 2,52%-a.
Az alt portfóliója viszont még mindig eltörpül a bitcoin készlete mellett. 2014-ben vásárolt meg 30000 BTC-t, 632 dolláros darabonkénti áron. Ez azóta 1500%-os emelkedésen ment keresztül.
Draper viszont nem valószínű, hogy a közeljövőben eladná ezt, hiszen úgy véli, az árfolyam elérheti a 250 ezer dollárt is.
Ha ez megtörténik, akkor a bitcoin-vagyona eléri a 7,5 milliárd dolláros értéket.

Olvastad már? Max Keiser szerint a világ adóssága ennél több már nem lehet

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


 

Legfrissebb bejegyzéseink

Az XRP befektetői hangulat a Ripple-SEC ítélet előtt romlik el

A május 3-i emelkedéssel ellentétben a Ripple (XRP) Weighted Sentiment (súlyozott hangulat) visszaesett. A megjelenési időben észrevettük, hogy a mérőszám 1,16-ról 0,64-re esett. Miközben az érték...

A legjobb 5 trendi kripto, amelyet azonnal meg kell vásárolni

Vendégbejegyzés A kriptopénzek iránti megugró érdeklődés dinamikus befektetési környezetet eredményezett. A 2024-es bikafutás folyamatban van, a piaci mozgásokból tőkét kovácsolni kívánó befektetők számára létfontosságú lehet annak...

A Grayscale kifogyott az eladó bitcoinból, fellélegezhet a piac?

A Grayscale Investments GBTC alapja az első pozitív beáramlási napját könyvelte el, miután a Bitcoin ETF-ek bevezetése óta több mint 17,5 milliárd dollárnyi kriptopénzt dobtak...

Bitcoin (BTC) árfolyam elemzés 05.05.

Prémium Bitcoin (BTC) A Bitcoin (BTC) újabb bikarallyra spekuláltak a befektetők, mivel az árfolyam május 3-án felfelé ívelő lendületet vett. A növekedés azonban visszaesett, mivel a kriptók királyának...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!