10 millió dollárnyi részvényvisszavásárlást jelentett be a kínai Canaan bányászcége

-

A Canaan 2 dolláros árfolyam fölé akarja növelni részvényárfolyamát.

A kínai Canaan kriptopénz bányászcég 10 millió dolláros részvény visszavásárlási programot indít.

Szeptember 8-án a Nasdaq által is listázott cég hivatalosan is bejelentette, hogy igazgatói tanácsa úgy döntött 10 millió dollárnyi részvényvisszavásárlásba kezdenek amerikai ADS részvényeikből.
A bejelentés szerint a Canaan 15 A osztályú hagyományos részvényt és/vagy részvényeket fog visszavásárolni az elkövetkezendő 12 hónap során szeptember 22-ei kezdéssel.
A visszavásárlás keretében a bányászcég időnként visszavásárol amerikai részvényeket a nyílt piacon keresztül az akkori részvényárfolyamot, emellett privát tranzakciókban és blokkkereskedésekben és ezek „bármilyen keverékében.”
A bejelentés szerint a Canaan az SEC 1934-es értékpapírtörvényeinek és a 10b5-1 és/vagy a 10b-18 szabályoknak megfelelően végzi a visszavásárlásokat.
A visszavásárolt amerikai részvények száma és a visszavásárlások menete több tényezőn is múlik, mint az árfolyam, a forgalom, a piac általános helyzete, a Canaan tőkefeltételei és az általános üzleti helyzet.

A részvényvisszavásárlások során a cégek visszavásárolják saját részvényeiket a piacról. Általában ezzel az a cégek célja, hogy növeljék részvényárfolyamukat és így javítsanak a cég pénzügyi megítélésén.
A kínai Canaan az első kriptobányász cég, melyet listáztak egy amerikai tőzsdén. 2019 novemberében részvénykibocsátást indított a cég a Nasdaq tőzsdén, 90 millió dollárt szedtek össze, így 10 millió részvényt indult 9 dolláros árfolyamon, amely a vártnál 75%-kal kisebb összeg.
A Canaan részvényárfolyama nagyot esett azóta, 9 dollár fölé soha nem is emelkedett. 2020 márciusában a CAN árfolyama 3 dollár alá esett, miután befektetők közös peres eljárást indítottak a cég ellen.
A vádak szerint a Canaan félrevezette a befektetőket a cég pénzügyi állapotáról.
2020 májusában 6 dollárig emelkedett az árfolyam, de azóta hatalmas eladássok történtek, szeptember 4-én már 1,9 dollárig esett a részvényárfolyam.

Forrás: Nasdaq

A Canaan azt követően jelentette be a visszavásárlási programot, hogy javulni kezdtek a cég mutatói. Augusztus végén a Canaan kiadta 2020 második negyedévi eredményeit, amelyben évről évre és negyedévről negyedévre növekedést mutatott a cég.
A cég emellett jelentősen csökkentette veszteségeit, 2019 második negyedévében még 38 millió dollárról, 2020 második negyedévére 2,4 millió dollárra.

Olvastad már? Létrejött a Kriptoworld saját Discord-csatornája

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


 

Legfrissebb bejegyzéseink

Az XRP befektetői hangulat a Ripple-SEC ítélet előtt romlik el

A május 3-i emelkedéssel ellentétben a Ripple (XRP) Weighted Sentiment (súlyozott hangulat) visszaesett. A megjelenési időben észrevettük, hogy a mérőszám 1,16-ról 0,64-re esett. Miközben az érték...

A legjobb 5 trendi kripto, amelyet azonnal meg kell vásárolni

Vendégbejegyzés A kriptopénzek iránti megugró érdeklődés dinamikus befektetési környezetet eredményezett. A 2024-es bikafutás folyamatban van, a piaci mozgásokból tőkét kovácsolni kívánó befektetők számára létfontosságú lehet annak...

A Grayscale kifogyott az eladó bitcoinból, fellélegezhet a piac?

A Grayscale Investments GBTC alapja az első pozitív beáramlási napját könyvelte el, miután a Bitcoin ETF-ek bevezetése óta több mint 17,5 milliárd dollárnyi kriptopénzt dobtak...

Bitcoin (BTC) árfolyam elemzés 05.05.

Prémium Bitcoin (BTC) A Bitcoin (BTC) újabb bikarallyra spekuláltak a befektetők, mivel az árfolyam május 3-án felfelé ívelő lendületet vett. A növekedés azonban visszaesett, mivel a kriptók királyának...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!