Több tucat számítógépen bányászhatott Satoshi Nakamoto a kezdetekben

Sergia Dermain Lerner – az a kutató, aki a korai bitcoinbányászok szokásait kutatva vált híressé – a Satoshi Nakamoto által bányászott blokkok különlegességeire hívta fel a figyelmet.

A szakértő most a Cointelegraph-hoz juttatta el legújabb felfedezéseit. Kutatását a blokk nonce mezejének rendhagyó mintázatára alapozta a „legkisebb helyiértékű bájt” (LSB) tekintetében.

Idén júniusban Lerner egy blogbejegyzésben korábbi, 2013-as vizsgálatát taglalta bővebben. Mint mondta, ismeretlen okokból a blokkintervallumok első öt percében Satoshi tartózkodott a bányászattól. Más kutatók szintén kitértek Lerner kutatására.

A TechMiX arra jött rá, hogy Satoshi által bányászott blokkokat öt csoportra oszthatjuk az LSB nonce értékeinek gyakorisági eloszlása alapján.

A nonce minden egyes, a „rejtvény” megoldására tett kísérlet során megnövekedik. Satoshi felszerelése azonban látszólag nem használta ki a teljes, rendelkezésre álló nonce helyet, mindössze egy korlátozott részre fókuszált.

Lerner legutóbbi kutatása azt jelzi, hogy Satoshi ehelyett csökkentette a nonce értékét.

Kiderült, hogy az újrabányászás erős tendenciát mutat a Patoshi bányászalgoritmusban arra, hogy magasabb nonce-t válasszon, amikor beolvassa a belső nonce-t. Ez a tény arra utal, hogy a nonce csökkent, ami ellentétben áll azzal, amit Satoshi a 0.1-es kliensverzióban csinált.

Ez még egy ennél is érdekesebb konklúzióhoz vezet, amely talán pontot tesz azon vita végére, milyen bányászfelszerelést használhatott Satoshi Nakamoto.

A helyzet úgy áll, hogy a Patoshi-mintázat egy 50, egymástól függetlenül működő bányászfarmot használhatott (vagy más, egymástól független rendszereket), és multi-threadinget alkalmazva csúcskategóriás CPU-kat alkalmazott.

Ha Lerner megállapításai helyesek, az nagyobb hitelességet kölcsönözne annak a feltevésnek, hogy Satoshi Nakamoto egyetlen személy volt, nem pedig egy csapat. Szintén megerősítené Craig Wright kijelentéseit is.

A magát a Bitcoin megalkotójának tartó informatikus ugyanis többször is azt állította, miszerint több tucat számítógépet használt a korai blokkok bányászására.

Olvastad már? Az érdeklődők majdnem 7 millió dollárt költöttek ETH Gasra a Uniswapen

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

 

Legfrissebb bejegyzéseink

Cardano árfolyam: fontos támasznál jöhet fordulat

Az ada kritikus támaszhoz érkezett, miközben egy új launchpad a felpezsdítheti a token iránti kereskedési érdeklődést. A token árfolyama jelenleg a 0,23–0,24 dolláros zónát teszteli, a...

Bitcoin árfolyam: 2028-ig is tarthat a ciklus

A Bitcoin árfolyamát sok befektető továbbra is a megszokott, nagyjából négyéves ciklus alapján próbálja értelmezni. Matthew Hyland kriptoelemző szerint azonban ezúttal érdemes lehet újrarajzolni a...

Kiemelt stablecoin lett az USDC Európában

A Circle dollárhoz kötött stablecoinja, az USDC történelmi mérföldkőhöz érkezett az Európai Unióban: az Európai Bankhatóság, vagyis az EBA jelentése szerint elsőként kapta meg a...

Oroszország 2027-től korlátozza a kriptós P2P-kereskedelmet

Oroszország a kriptopiac megnyitására készül, de közben éppen azt a funkciót szorítja ki, amely a digitális eszközök egyik legfontosabb értékajánlatát adja: 2027. július 1-jétől a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.