Egy étteremlánc az összes készpénztartalékát bitcoinra váltotta

A kanadai Middle Eastern étteremlánc, amely Ontarioban működtet éttermeket, hivatalosan is bejelentette, hogy a készpénzben tartott tőkéjüket bitcoinra váltják.
A cég egyik egysége, a Tahini’s tweetje szerint a márciusi piaci zuhanás során született meg az ötlet első változata, és akkor szilárdult meg igazán, mikor a kanadai kormányzat is nekilátott a gazdasági mentőcsomagoknak, hogy segítsen a cégeknek, amelyek a járvány miatt nehéz helyzetbe kerültek.

Az Egyesült Államokhoz hasonlóan Kanada is fedezetlenül nyomtatja a pénzt, így Omar Hamam, az étterem tulajdonosa úgy véli, ez ahhoz hasonlít, mikor „a süllyedő hajón is tovább játszanak a zenészek”, hiszen a pénznyomtatás el fogja venni a pénzük értékét.

„A készpénz mostantól nem az lesz, mint eddig. Ezzel az új mennyiséggel minden dollár, amely a gazdaságban forog, kevesebbet ér. Jó ideje foglalkozok azzal, hogy kitanuljam a pénz működését. A kriptopénzes közösségben találkoztam azzal a mondással, hogy legalább hétszer kell hallanod a bitcoinról, mire eldöntöd, hogy beszállsz. Ez nálam pontosan így volt.”

A cég megtakarításait, amelyek nem szükségesek a napi működéshez, ezentúl bitcoinban tartják, mivel „jobbnak számít a készpénznél, ha pedig nem fog kelleni a kápé, akkor vissza sem váltjuk”.
 

Elfogadóhely

A Tahini’s ugyanazt lépte meg, amelyet nemrégiben a MicroStrategy cég is, ők nemrégiben jelentették be, hogy bitcoint használnak a készpénztartalékolás helyett.
Ehhez nagyjából 250 millió dollár értékben vásároltak BTC-t, 21454 darabot. A befektetői hangulat olyan gyorsan változik, hogy sokan úgy vélik, hamarosan a legendásan kriptoellenes befektető Warren Buffett alapja, a Berkshire Hathaway is beszállhat a buliba, hogy védekezzen az infláció ellen.

A befektetőguru hosszú pályafutása alatt először vásárolt részesedést egy aranybányászati cégben.
Az étterem lépése kedvező fogadtatásra talált a kriptoközösségben is, Anthony Pompliano is támogatását fejezte ki.
„Újabb cég a sorban, amely bitcoinban képzeli el a megtakarítást”, hozzátéve, az ötlet akár futótűzként terjedhet.
Peter McCormack, egy ismert tartalomkészítő is hasonlóan nyilatkozott, a tervei szerint ő is átteszi bitcoinba az összes tartalékát.

- Advertisement -

Olvastad már? Egy tőkekezelő szerint a derivátumpiacok adatai alapján már beszálltak az intézmények

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

Legfrissebb bejegyzéseink

Fokozatosan újra elérhetővé válik a Binance-en a kiutalás

A Binance a rekordméretű, mintegy 6,3 milliárd dolláros kriptolopás után november 1-jén megkezdte a kiutalások fokozatos visszaállítását. A tőzsde szerint az érintett eszközök 95 százalékát...

A bitcoin árfolyama újra a 78.000 dollárt célozza

A bitcoin a rekordméretű Binance-incidens után lassan stabilizálódik, és ismét a 78.000 dolláros szintet támadja. A piac azonban továbbra is sérülékeny, miközben az altcoinok többsége...

Ügyféladatok is kiszivárogtak a Chainalysist ért kibertámadásban

A Chainalysis belső rendszereit érintő kibertámadásban ügyfélazonosító adatok kerültek illetéktelen kézbe. A vállalat szerint a támadó mesterséges intelligenciára épülő, részben automatizált módszereket is alkalmazott. Nevek és...

A Stellar bekerült a MetaMask alapértelmezett hálózatai közé

A MetaMask október 29-én a saját alapértelmezett hálózatai közé tette a Stellart, a mobilalkalmazásban és a böngésző-kiterjesztésben is. A jogosult, több hálózatot kezelő számlák automatikusan...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.